Skip to main content

Aranyigazságok 1830-ból

- 2016. 04. 15.

Kresznerics Ferenc (1766–1832) Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal c. szótára XIX: századi szótárirodalmunk egyik fényes csillaga. Első kötete kevéssel a tudós pap (plébános) halála előtt jelent meg, munkája második részét szerzője már nem vehette kézbe. Hogy méltató soraimból nem az utókor kötelező kegyessége szól, annak igazolására álljon itt két szikár tény: a Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia eredete neve) „alrendű Egyháziak közül” elsőként Kresznericset választotta a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagjának 1831. március 15-én. E választás értékét tovább növeli, hogy a Magyar Tudós Társaság soraiban a kor legkiválóbb nyelvbúvárai foglaltak helyet – a társaság elsődleges célja akkoriban a magyar nyelv ügyének előmozdítása volt. Másodszor pedig néhány sor az akadémiai értékelésből, mellyel Kresznerics posztumusz díját indokolták: „az minden eddigi szókönyvek között legbővebb, gondosan és ítéletesen igyekszik használni mindennemű kútforrásainkat s azokra pontosan hivatkozik; továbbá magyarázataiban a többiek közt leghelyesebb és leghatározottabb; etymologiai rendszerében (tehát tudományos formájában) nem csak az első, hanem szerencsés is; végre tájszavakban, sajátságos kifejezésekben gazdag, s ekként a magyar szótári literaturában kitünő jelenet”.

Kiss Gábor kiadóként, szerzőként, a magyar szólások és szólásirodalom szerelmeseként most Kresznerics szótárának közmondás- és szólásanyagát tárja az olvasók elé két szerzőtársával, Kiss Bernadettel és Miksné Mátyási Eszterrel együtt. Az Ékesszólás kiskönyvtára negyvenedik darabjaként, baráti áron. (Kiss Bernadett–Kiss Gábor–Miksné Mátyási Eszter: Aranyigazságok. 3700 szólás , közmondás Kresznerics Ferenc reformkori szótárából. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2016. 173 lap, 1990 Ft.) Kresznerics teljes, kétkötetes nagyszótára is jó ideje kapható már kapható pompázatos hasonmás kiadásban, a Magyar nyomtatott örökség feltárása sorozatban, ez azonban halandó tanárember számára szinte elérhetetlen a Kárpát-medencében (a Tinta kedvezményes ára is 27000 Ft.)

Az Aranyigazságok az Ékesszólás kiskönyvtára-sorozatban korábban megjelent Bölcs tanácsok (4000 közmondás, szólás a Czuczor–Fogarasi szótárból) szerkezetét követi, bő ismertetést ad a szerzőről, Kresznerics könnyűnek nem nevezhető életpályájáról, az eredeti mű szerkezetéről, és természetesen segédletet nyújt a megjelenő 3700 frazéma gondtalan tanulmányozásához.

 Mitől más, mitől oly különleges ez a tematikus gyűjtemény, Kresznerics szólás- és közmondásgyűjteménye? Már önmagában régiségétől is: Kresznerics szinte egész életével, nyelvészeti munkásságával nagyszótára megírására készült. 1791-től mindez pontosan dokumentálható. Közmondásanyaga nem kis részben még a XVIII. század népi bölcsességét tükrözi. Saját gyűjtései mellett tájékozott és folyamatosan tájékozódó emberként nagymennyiségű korábbi szólásanyagot épített szótárába, többek közt Szenczi Molnár Alberttől, Pázmány Pétertől, Dugonics Andrástól. Nem lényegtelen az sem, hogy Kresznerics egy nyelvi-művelődéstörténeti korszakhatár előtt rendezte szólásanyaga javát. 1825 és a reformkor, különösen pedig 1844 számtalan változást indított meg a magyar nyelvhasználatban, de maguk a kor technikai és társadalmi változásai is úgy átírták a mindennapi élet szokásait, hogy az már önmagában új nyelvi világot előlegezett. Így hát a két tematikus frazémagyűjtemény, a Kresznerics és a Czuczor–Fogarasi külön-külön lapozgatása mellett tanulságos azok összevetése is. Csaknem azonos terjedelmű anyag, mégis, egy tipikusan hagyományőrző folklórműfajban is mennyi-mennyi változás! Akkor jó a berkenye s a naspolya, mikor megfől a fája alatt, (azaz éretlenül s dértől csípetlenül sem enni, sem lekvárnak nem jó – P.P.), olvassuk Kresznericsnél, de nem találjuk a Czuczor–Fogarasi anyagban. Ma már alig van ember, aki az országszerte díszfának ültetett berkenyékről tudná, hogy ehető, s lassan feledésbe merül a naspolya jellegzetes pépes-lisztes, bosszantóan magvas termése is. S ha valamit a növekvő jólét, a polgárosodás tüntetett el asztalunkról közmondással együtt, a kávét éppen az hozta mindennapjainkba. A pálinkás jó reggelt apránként elkezdi felváltani a kávés jó reggel. Kávét főzik csak a levéért, veszi át Kresznerics Dugonics adatát. Később a kávézás elterjed, a szólás kikopik. Barcsay Ábrahám (1746–1806), Kresznericsnek csaknem pontosan kortársa még epigrammában ostorozza a kávészürcsölgetés képében megjelenő kolonializmust:

Hát te, rég csak Mokka táján termett kis bab,
Mennyit szenved érted nyúgoton is a rab,
A bölcs iszonyodik, látván, egy csészéből
Mint hörpöl ő is részt Anglusok bűnéből.

(A kávéra, részlet)

Kresznerics parasztjai valamit már hallottak a kávéról, tudják hogy a látszat ellenére a leve a lényeg. Nem úgy, mint az egyszeri észt parasztok, kiket a fáma szerint a helybéli német gróf meghívott a kastélyába kávékóstolásra, s mikor hazaérve tudakolták tőlük, milyen is az a kávé, csak ennyit mondtak: a fene tudja, a kávét maguk a disznó nemesek zabálták fel, nekünk csak a főzővize jutott

parasztok kávéval

Kávén csodálkozó parasztok.
(Karácsony Fanni montázsa Diego Velázquez: Étkező parasztok c. 1620-as olajfestménye alapján)

Fogarasi János élete alkonyán a kávé már bevonul a formálódó budai és pesti cukrászdavilágba, melyet Krúdy örökít meg majd a maga szinesztetikus tökélyével. A kávé jött, látott és győzött, az értelmét vesztett szólás pedig ment. Nem szerepelt már a Czuczor–Fogarasiban sem. Vannak persze, melyek megélték a tizenkilencedik századot, megvannak a Czuczor-Fogarasiban is, de ma már nemigen élünk velük: Eltűnt mint egy tündér. Sajnos a mesék, a veszélyes és a jó tündérek is eltűnnek képi világunkból, s átadják helyüket a lilásrózsaszín furcsaságoknak, melyekhez már nem dukál közmondás.  Nem sokat hoz a tánc a konyhára, ebből meg kikopott a tánc, talán mert ma már meg lehet élni belőle? Nem tudom, (hol s) kivel süti a makkot – ma is sustorognak a hátunk mögött, próbálnak kisütni-kifőzni valamit, dehogy a makkot sütne bárki is…

A szólások, közmondások szépségéről találóan mondják a szerzők: ezeket „ízlelgetve rádöbbenhetünk nyelvünk hajdani gazdagságára, képszerűségére. Elcsodálkozhatunk, hogy a több száz évvel ezelőtt élt magyar őseink mennyi ma is érvényes életbölcseletet, hasznos tanácsot fogalmaztak már meg”. Bizony így van ez, hiszen a frazémakincs, csakúgy mint a legtöbb folklórműfaj, a nép történeti és nyelvi emlékezetét is magában rejti.

3 Replies to “Aranyigazságok 1830-ból”

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x