Törik a magyar
Színház és nyelv 18.

2016.03.25.nincs hozzászólás

Sokféleképpen lehet nem tudni a magyar nyelvet. Ez természetes, hiszen minden nyelvnek megvannak a maga nehézségei.

Maradva anyanyelvünknél az idegen ajkúak számára igen nagy nehézséget jelent elsajátítani az alanyi (általános) és a tárgyas (határozott) ragozás használatának a szabályait. Vagy például három szinte megegyező szó tárgyragos alakját akár: kár, vár, sár. Az első esetben közvetlenül kapcsolódik a toldalék (kárt), a második esetben kötőhangzóval (várat), a harmadik esetben a tőbeli magánhangzó is megrövidül (sarat). A finn nyelvben a partitivus (részelő eset, részleges tárgyeset) használata okoz gondot. A szlovák nyelvben a magánhangzót nem tartalmazó szavak kiejtése állíthat próbatétel elé, íme egy „csinált” mondat ilyen kifejezésekből: Strcs prst szkr krk! A jelentése morbid: Dugd keresztül az ujjadat a nyakadon!

Talán sokan emlékeznek arra a kabaréjelenetre, amelyet Tímár György és Brachfeld Siegfried adott elő Nehéz nyelv a magyar címmel. Íme, néhány részlet: „‒ Mondd, Gyurikám, mi a különbség a jár és a megy között? Mondjuk, jár az utcán vagy megy az utcán?
‒ Semmi az égvilágon. ‒ Jó. Mert nem akarok zöldséget beszélni. Tegnapelőtt láttam egy hastáncos nőt, akinek egész zeneszám alatt folyton ment a hasa.
‒ Talán járt a hasa? ‒  Szóval mégis van különbség?  ‒ Hát,….árnyalatnyi. ‒ És mi a különbség a tenni, meg a rakni között? ‒ Semmi az égvilágon. ‒ Jó. Mert nem akarok zöldséget beszélni… Tegnap találkoztam egy ismerősömmel, aki nem a feleségével sétált a teszedőparton. ‒ Hol?  ‒ A teszedőparton. ‒ Talán rakodóparton?”

A tört magyart mint stíluseszközt használja fel Hamvai Kornél Szigliget című darabjában, amelyet Michael Frayn Balmoral című művéből írt. A krimiparódia szabályai szerint épül fel a parafrázis: az ötvenes évek elején Sass Tiborhoz, a költőfejedelemhez olasz riporter érkezik a szigligeti alkotóházba. Pippolo Luigi megnyilvánulásai a következők: „‒ Kizárólag jöttem interjúzni Sass Tibort. Egy halk sarokban.” Vagy:‒ Malacsik István! Aki dolgozik, mint egy csigavonó barom.” S még egy részlet: „‒ Tegyük az ünneplő kezünket a lelkünkre! Üresítem a poharam – ez nem lábvíz, hogy mindig barátok leszünk! Adjunk esküt!”

Michael Tremblay kanadai író Sógornők című darabját magyarul a Pesti Színház játszotta először Parti Nagy Lajos fordításában 1997-ben. Komédiájának célkeresztjében a bugyuta tévévetélkedőkön csüggő, katalógusból vásároló asszonyok állnak, akik az addig lenézett montreali proli argót, a trágárságokkal is megtűzdelt joualt beszélik. Ez a rétegnyelv kiejtésben, szókincsben, grammatikáját tekintve lényegesen eltér a standard franciától, és gyakran jelennek meg benne angol szavak, kifejezések. Nos, a fordításban bizonyos értelemben ezt kellett tört magyarral visszaadni:

Éppenhogy kihúztad a lábodat az ajtón, abba a szekondba csöngettek. Na, mondom, hát ki a bánatom ez ilyenkor. Reggel! Érted, a lakás csatatér, az egész brekfösztmaradék az asztalon, én pongyolában, se kimozsdval, se semmi. Aztán kezicsókolom, jön egy szép magas hepsi, egy ilyen göndör-bajszos belami. Tisztára zsáner. És úgy mosolyog, mint a fogkrém. Hogy én vagyok-e a ház úrnője. Abszolutlin melegem lett, meg se bírtam mukkanni. Naná, mert akkor már leesett, hogy ezek ők lesznek, a Companysok a nyereményemmel. Szóval, hogy Germaine Lauzonhoz van-e szerencsénk. Yes, mondom. Na, hogy akkor meghoztuk kegyednek a bélyegeket. Hát a szívem majd a melltartómba csúszott a dobogásától! Érted!? A másik pofa meg, ilyen segédszerű, az már cipelte is a dobozokat, be a kicsönbe, mint a szélvihar. Gondolhatod, csak néztem, mint a bolond tehén. Nem is hallottam rendesen, mit mond az a pléboy. Jelzem, marhájul udvarias volt. Kimondottan modora volt. Mo-do-ra. Biztos szentség, hogy csípted volna…

Új hozzászólás