Papp Andrea

Magyari Sára
  • Bók
    2020. 11. 5. 06:00

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Jó ember: Anavi 107
Takázás 8.

2016.02.5.1 hozzászólás

Mikor először találkoztunk, ő már akkor nagyon bácsi volt. Szürke öltönyt viselt és furcsa színű nyakkendőt. Az ölébe ültem, mert csak úgy voltam hajlandó elmondani a neki tanult verset. Átöleltem a vállát, harangoztam a lábammal és a fülébe suttogtam a versikét, amit ő írt.

Így kezdődött.

Aztán tizenévesen, ha beszélgetni akartam vele, csak úgy engedett be a lakásba, ha még az ajtóban elmondtam neki öt verset. Egyszer nem volt meg mind az öt új, s gondoltam, mondok egyet az azelőtti csokorból. Elkapott. Aznap nem is engedett be.

Mvc_012f

Első írásaimat neki mutattam meg: „A szikra megvan, de neked lángolni kell!” – mondta egyik alkalommal. Akkor nem nagyon értettem, mit is szeretne. Aztán évekig nem találkoztunk, s mikor 2005-ben visszatértem Temesvárra, minden rádiózás után felhívott, elmondta, mit csináltam jól, mit rosszul. Mindig arra intett, hogy ne felejtsem el: az, amit mondok, a legegyszerűbb ember számára is érthető kell legyen. Utolsó kötetét így dedikálta: „Örülök, hogy annyi emelkedő utad után ismét visszatértél hozzám”.

Kezdő magyartanárként elhívtam az iskolába, tartson ő egy órát. Örömmel jött: verset mondott, táncolt, énekelt a gyerekeknek, pedig már túl volt a 95. életévén. Szellemi frissessége, humora, nyugodtsága mindig elbűvölt, pedig megjárta a munkatáborokat is. Néhány évvel később, egy iskolai csetepaté után, a diákjaim békülőajándékot készítettek nekem.

Mvc_015f

Anavi Ádámról van szó, aki romániai magyar költő, dramaturg, publicista, filozófia- és magyartanár. 1909. február 26-án született Tordán. 1937-től Temesváron élt, alkotott, nevelt. A hetvenes években ő volt az egyik létrehozója a Franyó Zoltán Irodalmi Körnek, a temesvári magyar kulturális élet egyik meghatározó alakjaként tevékenykedett. 2009. február 23-án hunyt el, 100. születésnapján temettük. Néhány nappal halála előtt még felhívott: ne felejtsem el a születésnapját. A színházban lett volna az ünnepség. Azt szerette volna, ha én is ott vagyok.

Ott voltam, de nélküle. A temetése a temesvári multikulturalitás jegyében zajlott: magyarul, románul, németül, zsidó temetőben református lelkipásztorral. Gyakran hangoztatta: ő nem akar jó magyar lenni, sem jó zsidó, sem pedig jó román, hanem jó ember szeretne lenni.

Ilyenkor februárban gyakran Anavit olvasok: „Örömöm s gőgöm keveréke / ütött ki rajtam. – Bánt-e? Sért-e? / Öröm és gőg: az örök mérték. / Maradj! – Úgy tudom, visszatérsz még.” (Válogatott versek. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2004.)

Anavi_ajandek

1 hozzászólás

#1 Sz. Tóth Gyula 2016. 02. 23. 13:55:21

Nemcsak ehhez az íráshoz, de a Szerző korábbi munkáihoz is szólok. Hallottam rövid előadását is: „A magyar nyelvközösség perspektívái”. (Előhozom, kapcsolódik.) Nagy, saját jogon megszerzett anyaggal dolgozik, a helyszínen meg- és átélt szakmai élettapasztalatokkal. Aztán olvastam a „takázás” – ’közöttiségek’ nevű sorozatát. Bőven kifejti, mit is takar ez a fogalom. „Mára sok mindent kapcsolok a takázáshoz: a kisebbségi létet, a másodlagosság érzetét, a szegénységet, de az egyszerűséget is. Néha a keresztrefeszítés hangjaként tételeződik, amelyben benne van a szenvedés, de a remény is, ugyanakkor számomra a feltámadás hangja is egyben.” Hitvallás is lehet. Mert, mint említett előadásában is, szomorú (inkább drámai) történéseket, állapotokat ír le, szenvedélyes, izzó-szép fogalmazásban.

És akkor most, itt: emelkedett alázatosság, alázatos emelkedettség. Szerető ragaszkodással emberekhez, értékekhez. A mindenkit érintő drámajátékhoz, az oktatáshoz megőrzőn-megújítón közelít, pontosabban vesz részt. Még pontosabban: főszereplője az életdarabnak. Nagy (szak)tárgyi tudással, művelődésszociológiai alapokon, kultúrfilozófiai háttérrel, szép/irodalmi írástudással bíró Tanító jelenik meg (remélem, nem bántódik meg a tanárnő). Amikor iskolát művel, teremt is.

Utánanéztem néhány más témájának: „Nyelv, gondolkodásmód és mentalitás kapcsolatának sajátosságai. A nyelvi világkép a magyarban és a románban, Az én–mi viszony elemzése publikus közéleti szövegek alapján.” Nehéz keresztet cipel.
Tehát: anyanyelv a többnyelvűségben – a kulturális (benne a lélektani, mentális, szociális) identitás, mely „mindennyelvűségnek” hasznára szolgál. Ezt kutatja és mutatja fel Magyari Sára. És tanítja: a pedagógiának emberőrző szerepe van. Ez üzenet is azoknak, akik a pedagógiát nem keresztként tételezik, s nem akarják hiteles alkotói élettel megszenvedni.
További szép munkákra bátorítja a Szerzőt,
Sz. Tóth Gyula

Új hozzászólás