Papp Andrea

Magyari Sára
  • Bók
    2020. 11. 5. 06:00

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Teleink egykor és ma
Szólásmentés 16.

2016.01.15.1 hozzászólás

A földi éghajlat változhat, a sarkok jege olvadhat, apránként eltolódnak az évszakhatárok is. A tél mégis vízválasztó marad a városra szegődött ember életében is. A paraszti társadalom téllel kapcsolatos félelmeinek s megpróbáltatásainak emlékét pedig máig megőrizte jó pár közmondás.

Most tél van és csend és hó és halál. – írja Vörösmarty nem sokkal szabadságharcos bujdosása, majd elítéltetése s felmentése után az Előszó tán legkeserűbb sorában. Ha megengedjük azon szentségtörést, hogy eltekintünk romantikánk ezen allegorikus csúcspontjától mint allegóriától, e képben csak az eredendő, eredeti telet látjuk, hát világos, amit sokan amúgy is tudunk ifjabb korunkból: a tél havat és csendet jelent, a természet nagy, paplanos álmát, elvonulást, ami után a gyengébbek nem bújnak elő többé. Vörösmarty csúcsaitól szándékosan s szándéktalanul is távol, jó göregáborosan kifejtve az Esik a hó/ Nincs mán virág/ Temető az egész világsoraiban testesül meg ugyanez. Eszti öreganyám nagyon kedvelte ezt a dalocskát, elemi iskolás olvasókönyvecskéjéből egyik nagy emléke volt, még hetvenen túl is fel-felidézte. A tél jegeces arcát, s az eredeti évszakhatárokat Barczafalvi Szabó Dávid nyelvújítási hónapnév-hevületének termése is híven mutatja. Az évet a didergető fagyos szelek képe zárja: november Dúdoros, december Fagylós, január Zúzoros, a február Enyheges, március Olvános nála, márciussal jő hát a kikelet. Kikelet, értsd újra előbújnak, amik a tél leple alá kerültek. Egyszóval vagy négy télies havunk volt, melyek hideglelős voltát nagyon is szuggesztív nevekkel festette Barczafalvi.


Jégvirág-csodák a tavon (a szerző felvétele

Kevés, tél kulcsszavú közmondásunk is az évszak nehézségeiről vall, Dugonics Andrástól maradt ránk a Bús, mint télen a szegény, Kovács Pál 1794-es gyűjtéséből a (Télen) a gazdag bízik, a szegény fázik. A telet, l. Dúdoros hava nevét, a süvöltő szelek tették elviselhetetlenné, átfújták a szegény ember hajlékát, s kénytelen jártában-keltében akár foltos gúnyáját is. (Arról, hogy a kora középkorban egy kastély vagy akár egy hercegi udvar népe sokkal inkább didergett, mint egy jobbánykunyhó apraja-nagyja, szólás- és közmondáskincsünk több érthető okból sem adhat számot.)  A szél keserveiről beszél a Szegény embernek a szél is mindig szembe fúj, 1890-ben a Nyelvőrnek küldött közmondás. A tél hagyján, de a szele gonosz, találjuk ugyanerről a Czuczor–Fogarasi szótár frazémái között (l. ezeket kötetbe gyűjtve: Kiss Gábor–Kiss Bernadett: Bölcs tanácsok. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2014.).


Téli patak (a szerző felvétele)

Kedvenc, s néhányszor rovatomban már idézett venetoi közmondásgyűjteményem (Giovanni Antonio Cibotto: Proverbi del Veneto. Giunti, Firenze, 1995.) frazémái, tán meglepő, tán nem, még több sötét színnel festik meg a telet, különösen január-februárt. Talán mert a leander virágaihoz, az olíva, narancs és füge illatához szokott déli szántóvetőknek még nehezebb volt elviselniük a fagyoskodást, különösen, hogy a melegebb környékeken télen sem sokat fűtöttek, annyira pedig mégsem volt meleg… L’inverno e ’l boiadeiveci, el purgatorio dei puteletie, l’inferno dei poareti, azaz a tél az öregek bójája, a gyermekek purgatóriuma és a szegények pokla. Olyannyira, hogy, ha január ül a trónuson, szekérszám viszik a holtakat.  Azonban még február is keserű, ha rövid is: febrarocurto e amaro. Keserű is, ha még a máskor oly csicsergő kedvű asszonyok sem pletykálkodnak, egy itáliai mondás szerint február havában még az asszonyok is kevesebbet beszélnek. Persze a tél sem mindenkit sújt egyformán, ahogy a következő, ismét venetoi gyűjtésű mondás rímes ellentétéből látjuk: genaro forte, tute le vecie se ingura la morte e le zovene se godedrento e fuoridalleporte. Költői szépsége miatt inkább rögtönzött műfordításban adom magyarul:ó hatalmas január, az idősb mind halálra vár, s az ifjabbja vigad csak, kívül a kapun, s benn a paplan alatt.

Ahogy az ablakon kitekintek, az utcalámpák szitáló fényében esőgyöngyök himbálóznak a dióágakon. A múlt heti hó eltűnt, mintha nem is lett volna. Mégis telet érzek, íróasztalomnál jegesek lettek lábaim. A negyven éve fektetett padlószigetelés rég felmondta a szolgálatot ebben a vidéki házban. Megyek is kedvenc konyhai kályhámhoz lábam melengetni. Akinek meg a hó hiányzik, bízzon az újabb januári hideghullámban, vagy vigasztalja magát a Czuczor–Fogarasi egy másik teles mondásával, miszerint van a világon egy hely, ahol, örök hó vagyon, pontosabban Magyarországban legtöbb hó vagyon. Szám szerint éppen tizenkettő.

1 hozzászólás

#1 Rácz János 2016. 01. 25. 18:05:10

Hangulatos, kiváló olvasmány a Teleink egykor és ma című szólásmentés. A legtöbb idézetét, különösen a venetoit legszívesebben megjegyezném. Egykori teleken még sikerült volna…

Új hozzászólás