Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza
  • Maszk
    2021. 02. 1. 06:00

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Harangozó Imre

Harangozó Imre
  • Téka
    2021. 02. 14. 14:00

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Teleink egykor és ma
Szólásmentés 16.

2016.01.15.1 hozzászólás

A földi éghajlat változhat, a sarkok jege olvadhat, apránként eltolódnak az évszakhatárok is. A tél mégis vízválasztó marad a városra szegődött ember életében is. A paraszti társadalom téllel kapcsolatos félelmeinek s megpróbáltatásainak emlékét pedig máig megőrizte jó pár közmondás.

Most tél van és csend és hó és halál. – írja Vörösmarty nem sokkal szabadságharcos bujdosása, majd elítéltetése s felmentése után az Előszó tán legkeserűbb sorában. Ha megengedjük azon szentségtörést, hogy eltekintünk romantikánk ezen allegorikus csúcspontjától mint allegóriától, e képben csak az eredendő, eredeti telet látjuk, hát világos, amit sokan amúgy is tudunk ifjabb korunkból: a tél havat és csendet jelent, a természet nagy, paplanos álmát, elvonulást, ami után a gyengébbek nem bújnak elő többé. Vörösmarty csúcsaitól szándékosan s szándéktalanul is távol, jó göregáborosan kifejtve az Esik a hó/ Nincs mán virág/ Temető az egész világsoraiban testesül meg ugyanez. Eszti öreganyám nagyon kedvelte ezt a dalocskát, elemi iskolás olvasókönyvecskéjéből egyik nagy emléke volt, még hetvenen túl is fel-felidézte. A tél jegeces arcát, s az eredeti évszakhatárokat Barczafalvi Szabó Dávid nyelvújítási hónapnév-hevületének termése is híven mutatja. Az évet a didergető fagyos szelek képe zárja: november Dúdoros, december Fagylós, január Zúzoros, a február Enyheges, március Olvános nála, márciussal jő hát a kikelet. Kikelet, értsd újra előbújnak, amik a tél leple alá kerültek. Egyszóval vagy négy télies havunk volt, melyek hideglelős voltát nagyon is szuggesztív nevekkel festette Barczafalvi.


Jégvirág-csodák a tavon (a szerző felvétele

Kevés, tél kulcsszavú közmondásunk is az évszak nehézségeiről vall, Dugonics Andrástól maradt ránk a Bús, mint télen a szegény, Kovács Pál 1794-es gyűjtéséből a (Télen) a gazdag bízik, a szegény fázik. A telet, l. Dúdoros hava nevét, a süvöltő szelek tették elviselhetetlenné, átfújták a szegény ember hajlékát, s kénytelen jártában-keltében akár foltos gúnyáját is. (Arról, hogy a kora középkorban egy kastély vagy akár egy hercegi udvar népe sokkal inkább didergett, mint egy jobbánykunyhó apraja-nagyja, szólás- és közmondáskincsünk több érthető okból sem adhat számot.)  A szél keserveiről beszél a Szegény embernek a szél is mindig szembe fúj, 1890-ben a Nyelvőrnek küldött közmondás. A tél hagyján, de a szele gonosz, találjuk ugyanerről a Czuczor–Fogarasi szótár frazémái között (l. ezeket kötetbe gyűjtve: Kiss Gábor–Kiss Bernadett: Bölcs tanácsok. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2014.).


Téli patak (a szerző felvétele)

Kedvenc, s néhányszor rovatomban már idézett venetoi közmondásgyűjteményem (Giovanni Antonio Cibotto: Proverbi del Veneto. Giunti, Firenze, 1995.) frazémái, tán meglepő, tán nem, még több sötét színnel festik meg a telet, különösen január-februárt. Talán mert a leander virágaihoz, az olíva, narancs és füge illatához szokott déli szántóvetőknek még nehezebb volt elviselniük a fagyoskodást, különösen, hogy a melegebb környékeken télen sem sokat fűtöttek, annyira pedig mégsem volt meleg… L’inverno e ’l boiadeiveci, el purgatorio dei puteletie, l’inferno dei poareti, azaz a tél az öregek bójája, a gyermekek purgatóriuma és a szegények pokla. Olyannyira, hogy, ha január ül a trónuson, szekérszám viszik a holtakat.  Azonban még február is keserű, ha rövid is: febrarocurto e amaro. Keserű is, ha még a máskor oly csicsergő kedvű asszonyok sem pletykálkodnak, egy itáliai mondás szerint február havában még az asszonyok is kevesebbet beszélnek. Persze a tél sem mindenkit sújt egyformán, ahogy a következő, ismét venetoi gyűjtésű mondás rímes ellentétéből látjuk: genaro forte, tute le vecie se ingura la morte e le zovene se godedrento e fuoridalleporte. Költői szépsége miatt inkább rögtönzött műfordításban adom magyarul:ó hatalmas január, az idősb mind halálra vár, s az ifjabbja vigad csak, kívül a kapun, s benn a paplan alatt.

Ahogy az ablakon kitekintek, az utcalámpák szitáló fényében esőgyöngyök himbálóznak a dióágakon. A múlt heti hó eltűnt, mintha nem is lett volna. Mégis telet érzek, íróasztalomnál jegesek lettek lábaim. A negyven éve fektetett padlószigetelés rég felmondta a szolgálatot ebben a vidéki házban. Megyek is kedvenc konyhai kályhámhoz lábam melengetni. Akinek meg a hó hiányzik, bízzon az újabb januári hideghullámban, vagy vigasztalja magát a Czuczor–Fogarasi egy másik teles mondásával, miszerint van a világon egy hely, ahol, örök hó vagyon, pontosabban Magyarországban legtöbb hó vagyon. Szám szerint éppen tizenkettő.

1 hozzászólás

#1 Rácz János 2016. 01. 25. 18:05:10

Hangulatos, kiváló olvasmány a Teleink egykor és ma című szólásmentés. A legtöbb idézetét, különösen a venetoit legszívesebben megjegyezném. Egykori teleken még sikerült volna…

Új hozzászólás