Ezekből néhányat már régen is helytelenítettem, mint például a nők korára való rákérdezést (nemcsak butaságnak tartom ezt a fajta hiúságot, de feleslegesnek is), vagy a ki mennyit keres témát. Azt hiszem, ez azért tabu, mert egyrészt sokkal többet keresünk, mint amennyit megérdemlünk, másrészt többet, mint amennyire valóban szükségünk van, harmadrészt pedig szégyelljük azok előtt, akik valóban szükségben élnek. Aztán tanulmányaink során szembesültünk azzal, hogy (szub)kultúránkét változhat, ki miről beszélhet, egy-egy közösségben melyek az éppen kerülendő témák, mi az, amiről jobb, ha hallgatunk az egyesszemélyek előtt, mert különben konfliktushelyzetet idézünk elő. Na, de családi körben, barátok között hogyan működik ez?

A karácsonyi és szilveszteri látogatások révén is egyre több olyan téma kerül elő, amelyeket szándékosan kerülünk: nehogy valakinek a családból, barátok közül kellemetlen legyen. Mert ha kellemetlen, akkor esetleg vitatkoznánk rajta, érveket ütköztetnénk, kérdeznénk, nagyon figyelnénk egymásra, netalántán megmutatkoznánk, véleményt nyilvánítanánk, és ezek már veszélyes dolgok.

Összegyűjtöttem az idei ünnepi alkalmak tabutémáit, illetve a hétköznapi beszédeseményekben kerülendő témaköröket, amelyeknek a felmerülése kellemetlenül, sőt ellenségesen hathat a másikra.

A hároméves rokon gyereknek senki sem tudja a családnevét, és nem is szabad megkérdezni. A szülők nem házasok, nem lehet őket megsérteni egy olyan bugyuta kérdéssel, hogy mégis hogy hívják a csemetét. De itt az öltözködés és ajándékozás is veszélyes lehet: a gyereknek nem adhatunk rózsaszín vagy piros ruhácskát, mert az olyan szexista, ajándékot is csak olyasmit, ami nem köthető a gyerek neméhez. Ne adj’ isten, hogy akisfiúnak autót vigyünk és a kislánynak babát, mert oda a karácsonyi hangulat! De kerülendő az óvoda tannyelvének megválasztása is. Még véletlenül sem beszélhetünk arról, miért lett volna jó, ha anyanyelvű bölcsődébe járhat a kicsi, ha már apja-anyja magyar ajkú.

Érdekes tabu lett az étkezés is. A klasszikus karácsonyi, szilveszteri menü felháborító, egyenesen mérgező. Az ilyen étkek nevei, mint a húsleves, töltött káposzta, kocsonya, bejgli, krumplipüré, ki nem mondható szavakká váltak. El kellett hallgatnom az ünnepi finomságok 75%-át, hogy még szóba álljanak velem a jövőben is.

Étkezés után, de előtt is, kerülendő téma volt a migránskérdés, az autonómia és a helyi polgármester tevékenysége. Mert „ha békességet akartok, erről ma ne beszéljünk!” hallom a házigazdától. Így a nevelés és a munka területén próbálkoztam (volna), de a szigor, a fegyelem, a büntetés, a nyelvhelyesség és a ki mit olvasott utoljára kérdéssel is melléfogtam, hiszen ezek már meghaladott problémák, régimódiak, és különben sem olvas ma már senki, esetleg csak a sznobok.

Továbbá kényes kérdés volt az is, hogy ki hozta a karácsonyfát. Az ismerős gyerekek (5 éves fiú és 3 éves lány) nem értették, mit akarok a Jézuskával vagy az angyalkával. Munkahelyi sikerekről, problémákról eleve tilos a családon belül szót ejteni, mint ahogyan a barát első házasságából származó gyermek hogyléte felől érdeklődni is, hiszen valakit valamelyik téma biztosan kellemetlenül érint.

Így akkor igyekeztem semleges témákat keresni, mint például az időjárás vagy az üzemanyag árának csökkenése, de leginkább hallgattam. Hallgattunk. Pedig a beszédnek fontos szerepe van az emberi viselkedésben, mert ez az, ami összeköt, nevel, fegyelmez, szórakoztat stb. A vita pedig jó, szükséges, felszabadító, hasznos. Közelebb visz a másik megértéséhez, elfogadásához. Jobb lenne a tabutémák kibeszélése, nem pedig elhallgatása, mert az, amiről és ahogyan beszélünk, néha visszajelzést nyújt emberi (családi, baráti) kapcsolatainkról is. Bár attól tartok, jövő karácsonykor is az asztalnál csak „könyöklök és hallgatok”.

(Kép: milli_lu, Pixabay)