Skip to main content

„Édes anyanyelvünk” – Lőrincze Lajos műsora

H. Varga Gyula - 2015. 11. 23.

Lőrincze Lajos rádiós szereplései

Nyelvművelés a rádióban

Magyarországon a rendszeres rádiós műsorsugárzás 1925 végén indult el hódító útjára. A rádiózás tömegessé válása a második világháború után, a 60-as évekre tehető, népszerűségének csúcsát a 70-es évek jelentik. Ezért is meglepő, hogy a rádióilyen korán nyelvművelő adásokat sugárzott a viszonylag kis számú hallgatóságnak. Ennek bizonyára kedvezett a két világháború közötti nagy nyelvvédő hangulat is, melynek legfőbb orgánuma a Magyarosan c. folyóirat volt. A harmincas évek elején Halász Gyula, ez a szinte polihisztor– földrajztudós, író, műfordító, könyvek szerzője – volt a magyar rádió irodalmi osztályának a lektora.Őt is megérintette a nyelvápolás szele, ilyen témájú cikkei a Nyugat c. folyóiratban is megjelentek, e késztetésből indította útjáraaz Édes anyanyelvünk című rádiós műsorsorozatot. A nyelvművelő – főleg nyelvvédő – előadások 1938-ban kötetbe gyűjtve is megjelentek 242 oldalon,ugyancsak Édes anyanyelvünk címmel.A műsort a források rendre 1934 és 1938 közé teszik, jólleheta szerző az utószóban azt írja, hogy nyelvművelő előadásait már tíz éve írja a rádiónak, s már a századiknál tart. Egyetlen bizonytalan forrás még a műsor folytatásárais utal: „Az esztendő [1946] közepén már aRádióSzabadegyetemeis működött, egyik rovata azÉdes anyanyelvünk,Halász Gyula vezetésével” (Eke 1998: 453, ezt veszi át szó szerint Kövesdy 2014).

A tudós és írói vénával is bíró Halász rendkívül szellemesen és élvezetes stílusban rendezi össze és pellengérezi ki a nyelvhasználatban tetten érhető fonákságokat, rengeteg, főleg a sajtóból vett – de nemegyszer saját – példával szemléltet, és győzi meg az olvasót. Lendületes stílusa, humora üde olvasmány volt ebben az időben a nyelvészek száraz, gyakran túlságosan is szakszerű fejtegetései mellett. Ma kissé túlhaladottnak tűnik ez a hibákat gyűjtögető, a mércét megmondó szemlélet és gyakorlat, ám a maga korában éppenhogy újszerű volt: nem kioktatott, hanem felvilágosított. „Halász Gyula nem iskolamesteri típus, és a nyelv őserdejében oly csodálatos biztonságú tájékozódásával inkább az a szeretetre méltó vezető, aki a helyes ösvényre csodálatos könnyedséggel vezet rá. Megmutatja, hogy az út, amit eddig tettünk, kanyargós, időt és energiát fecsérlés volt, s végül mégis az egyetlen célhoz vezetett volna.”(Kázmér 1938: 427).

Az elsőség tehát mindenképpen a Halász Gyuláé, de ez a műsor még nem az a műsor. Ekkoriban a rádió még nem terjedt el, hallgatói és hatóköre meglehetősen szűk lehetett. Lemérhető ez azon is, hogy a műsornak sokkal gyengébb visszhangja volt, mint a kötetnek. A nyelvművelő írások gyűjteményét szinte mindenki nagy elismeréssel fogadta. Illyés Gyula– akinek ugyancsak szívügye volt az anyanyelv ápolása – a Nyugatban köszöntette és méltatta az immár kötetben is olvashatóvá vált cikkeket, melyekből – mint írta – rengeteget tanult. Az irodalmár Keményfy János a Magyarosan hasábjain üdvözölte: „Ez a könyv az idei könyvnapnak állítólag legnagyobb sikere volt. Tán még ennél is nagyobb siker, hogy az újságok egyre-másra magasztalva írtak róla, jóllehet a könyv főképp a hírlapok nyelvbotlásait pellengérezi ki.” A Kalangya című délvidéki folyóirat első oldalon harangozta be mint a könyvnap könyvét: „Hangban, tartalomban merőben új ez a könyv. A maga eredeti, egyéni módján mutat rá a nyelvünkbe beférkőzött tömérdek félszegségre, pongyolaságra, az idegen észjárásból eredő henye mondatfűzés terjengősségére.” Ugyanebben a számban Kázmér Ernő részletesen is bemutatta a kiadványt (1938: 336).

Lőrincze Lajos rádiós műsorának volt még egy előzménye. Zsirai Miklós akadémikust, egyetemi tanártnem csakafinnugor nyelvészet nemzetközi hírű tudósaként tartjuk számon.Tevékenykedett ő a nyelvművelés területén is, 1932 és 1936 között – hol másokkal, hol egyedül – szerkesztettea Magyarosan c. nyelvművelő folyóiratot. Arról csaknem megfeledkezett az utókor, hogy az 1950-es évek elején a rádióban népszerűsítette a magyar nyelvet.A feldolgozott témák – Nyelvünk helye a nyelvek világában, A magyar nyelv alkata, Nyelvünk kialakulása, Hogyan beszéltek őseink? A vizsolyi biblia, A magyar népnyelv stb. – azt mutatják, hogy ezek a műsorok kevésbé nyelvművelő, inkább ismeretterjesztő jellegűek voltak. A rádióadások anyaga a rendszerváltás táján került elő Zsirai hagyatékából, és Fábián Pál rendezte sajtó alá 1995-ben Nyelv és rádió címmel.

Lőrincze Lajos rádiós nyelvművelő műsora

Halász Gyula megszűnt sorozatát később – Kodály Zoltán tanácsára – Lőrincze Lajos folytatta. Az előzményekről és a folytatásról Illyés Gyula ezt írta: „A nem perzekútori, hanem szép szavú: írói rangú nyelvművelést – Halász Gyula és Kosztolányi mozgalmát – Lőrincze Lajos és gárdája remek összjátékkal országos figyelem és taps közepette szélesítette soha nem remélt hatásúvá az olvasók körében” (Idézi Péter 2002). Tegyük hozzá: elsősorban a rádióhallgatók körében.

Lőrincze Lajos nyilatkozataiból, életrajzi adatokból és egyéb forrásokból tudjuk, hogy Édes Anyanyelvünk című nyelvművelő műsorának első adására 1952. október 15-én került sor. 1955-ben a vasárnap reggeli műsorsávban találjuk, 1961-től már hét közben megismétlik a népszerű ötperces vasárnapi adásokat.Maga Lőrincze azt írja az Édes anyanyelvünk című gyűjtemény előszavában, hogy a műsor kezdetben hosszabb (15–20 perces) előadásokból állt. Eleinte még nem rendszeresen, hanem 3-4 hetente került sorra, majd 1954-től rövidült ötpercesekre, ekkortól többnyire azonos időben sugározták.

Azegyes adásokban felolvasott írások zöme Lőrincze Lajos tollából származik, de „bedolgoztak” neki az intézeti kollégái és más, főleg pesti nyelvészek is. Híven mutatja ezt az Édes anyanyelvünk c. kötet szerzői gárdája:Ferenczy Géza, Kálmán Béla, Károly Sándor, Kovalovszky Miklós, O. Nagy Gábor, Papp László, Rácz Endre, Szende Aladár, Tompa József stb., legalább húszan segítették munkájában,mondhatnánk – némi túlzással –, a korabeli nyelvészek zöme. (Az 1968-as, Nyelvőrségen c. kötetet a szerző kizárólag saját ötperceseiből állította össze.) Mivel a rövid írásokat mindig Lőrincze olvasta föl a rádióban, így óhatatlanul az ő hangjához és nevéhez kötődött a műsor.

A már említett 1982-es tévéinterjúban Lőrincze így vallott műsoráról: „Amiről azt hittem, hogy csak futó »kaland«, próbálkozás lesz, a rádiós előadások, életem lényeges része lett. […] Jólesett tudomásul venni, hogy az Édes anyanyelvünk több alkalommal a leghallgatottabb műsor volt, jólesnek a szép levelek, a meleg kézszorítások. Úgy gondolom, az én öt perceim, harmincéves munkám is erőteljesen hozzájárult a magyar nyelv iránti érdeklődés felkeltéséhez és folyamatos, tartós ébrentartásához.” (Lőrincze 1982.)

Teltek az évek és az évtizedek, változott a világ, de az Édes anyanyelvünk című rádióműsor maradt a helyén változatlanul. Generációk nyelvszemléletét formálták, alakítgatták ezek az ötpercesek. Hogy a mintegy kétezer elhangzott előadás ne csupán a rádió hangarchívumában maradjon meg, Lőrincze Lajos időnként válogatott belőlük, és nyomtatásban is megjelentette. Elsőként – akárcsak elődje, Halász Gyula – ő is a műsor címét adta a 120 cikket tartalmazó gyűjteménynek. Az 1961-ben megjelent kötet még ugyanabban az évben megérte második, majd 1972-ben a harmadik, javított, némileg módosított kiadást (114 cikkel). A következő, Nyelvőrségen c. ötperces gyűjtemény 1968-ban látott napvilágot, benne 169 írással. Az említett tévéinterjúban szót ejtett terveiről is: azÉdes anyanyelvünkanyagából még kiadhatónak vélt 3-4 kötetre valót. Ez azonban már nem valósult meg. Talán egyszer majd valaki rászánja az időt és energiát a kiadásukra.

A rendszerváltás után a nyelvművelés, a nyelvi ismeretterjesztés pozíciói meggyengültek. Ehhez hozzájárult a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat lassú elsorvadása, a nyelvművelést és a nyelvművelőket ért éles támadásoka nyelvészek egy csoportja részéről – és Lőrincze Lajos betegsége (1991), majd halála (1993). Bár a rádióban megszűnt a nyelvi osztály – vele együtt a márványtermi nyelvművelő konferenciák – a nyelvi ismeretterjesztés még mindig tartotta magát. Életben maradt az Édes anyanyelvünk és a mozgalommá fejlődött Beszélni nehéz. Megemlíthetjük még a Magyarán szólva c., harmincéves műsort és folytatását, a még másfél évtizedig élő Értsünk szót! c. műsort.

Egyik munkájában Balázs Géza (2007) az Édes anyanyelvünk című rádióműsor történetében három korszakot különít el: a Halász Gyula-féle szakaszt (1928–30-tól kb. a háború kitöréséig), a Lőrincze Lajos vezette, leghosszabb időszakot (1952–1993) és az utolsó, a csapatmunkával fenntartott időszakot. A műsort végül – az azonos nevű nyelvművelő lapban – Balázs Géza Miért érdekes? Legyen a sírján a virág…című írásában így temeti el: „2007. szeptember 30-án a 8 óra 30 perckor kezdődő ötperces adással véget ért a Magyar Rádió leghosszabb ideje tartó anyanyelvi műsorsorozata, az Édes anyanyelvünk. A virágnevekről esett szó.” (I. m.) Szimbolikus befejezés… A Lőrincze utáni időszak anyagából válogatódott össze a Kedves hallgatóim! című kötet (szerk.: Kövesdy Zsuzsa). Mellesleg ugyanez év május 25-én szűnt meg a 31 évet megélt Beszélni nehéz c. műsor is.

Mi volt a titka?

„Kedves Hallgatóim!” – mindig ezzela megszólítással indítottarádiós ötperceseit. Lőrincze Lajos a sikerét, népszerűségét vitathatatlanul a rádióműsorainak köszönheti, az tette közismertté. Az 1968-ban megjelent Nyelvőrségen c. kötet fülszövegében ezt olvashatjuk: A Magyar Rádió és Televízió közvélemény-kutató osztályának nemrég közölt jelentése szerint „legnépszerűbb »rövid« rádióműsorunk: az Édes anyanyelvünk”. Hétről hétre sok százezren hallgatják meg ezeket a szakszerű és mégis érdekes fejtegetéseket nyelvünk múltjáról és jelenéről, szépségeiről és szeplőiről (Lőrincze 1968). Balázs Géza egy tanulmányában még 2005-ben is a 10 leghallgatottabb műsor közé helyezi (Balázs 2005).

A műsorról később Lőrincze így vallott: „… induláskor féltem a feladat nagyságától; lelkiismeret-furdalásom volt: vajon vállalhatom-e. Ma már – az érdeklődés és az eredmények láttán – nem tudnám lelkiismeret-furdalás nélkül abbahagyni” (Lőrincze 1982).

A műsor felülmúlhatatlan sikeréről elmélkedvearra a következtetésre juthatunk, hogy varázsát, hihetetlen népszerűségéttöbb tényező, külső körülmények és személyes adottságok szerencsés összejátszása, egybeeséseadta.

Lőrincze Lajosra a legjobbkor talált rá a rádió. A rádiózás igazi virágkorát az 1950–60–70-es évek jelentették. A háború előtt a rádióhallgatók száma dinamikusan, a háború után robbanásszerűen nőtt. A KSH adatai szerint a rádió-előfizetők száma 1934-ben és 1938-ban – Halász Gyula műsorának kezdetén és végén – 340 ezer, illetve 419 ezer. A háború utáni időkben az előfizetők (és a rádiókészülékek) száma így alakult:1950: 620 ezer; 1960: 2 millió 224 ezer; 1970: 2 millió 530 ezer (Puskás 2000).

A 70-es években lényegében minden családban volt rádiókészülék, később több is. Így vált a rádió előbb a szabadidő-eltöltés modern eszközévé, majd a mindennapi élet természetes tartozékává (Romsics 2010). A 70–80-as években a rádióhallgatás egyre inkább a háttérrádiózás irányába tolódott el. És fölfutott a nagy rivális: a televízió,előfizetőinek száma a 70-es évek vége felé– egészen pontosan 1978-ban –haladta túl a rádió-előfizetőkét.

Az 50–60-as években a rádiónak nem volt vetélytársa, az egész ország a rádiót hallgatta. Az pedig, hogy az Édes anyanyelvünk a vasárnap reggeli, majd déli műsorsávba került, kimondottan jót tett a hallgatottságnak. Erre Margócsy József így emlékezik: „A közvélemény-kutatás, a szerkesztői tapasztalatok felhasználásával, nem utolsó sorban az érkező hallgatói levelek hatására 1955 júliusában áttértek azötpercesműsorokra: vasárnap reggelenként, immáron minden héten. Ez a változtatás egyszerre magasra emelte a »hallgatottságot«. Az iskolák kívánságára a vasárnapi műsort hétköznapon megismételték, hogy jobban bekapcsolhassák a nyelvi nevelésbe. 1961-től már hetenként háromszor került sorra egy-egy ötperc – egyidőben a külföldön élő magyaroknak szóló adásban.” (Margócsy 1998.) A műsor hallatlan népszerűségre tett szert, Lőrincze Lajos nevét határon innen és határon túl mindenki megismerte. Legtöbben csak a hangját hallották, személyesen, „élőben” nem ismerhették, de aki egyszer hallotta, hangjáról azonnal fölismerte.

Meleg hangon emlékezik Lőrincze népszerűségére a pálya- és munkatárs, a nyelvtörténész Benkő Loránd. A magyar nyelvatlasz hazai, erdélyi, vajdasági gyűjtőmunkálatai során sok időt töltöttek együtt, és mindenütt megtapasztalhatta kollégája hírnevét. „Az anyanyelvünk ügyében kifejtett fáradhatatlan munkásságának megbecsülésében bőven és méltán kárpótolta őt egy más jellegű, színterű értékelés: a hazai társadalomban, sőt a magyar nyelvközösségben széleskörűen kelt ismertsége, illetőleg ami ennél jóval több, elismertsége, az őt hallgató és olvasó közönség élénk rá figyelése, befogadó szeretete. Fontos kiemelni, hogy joggal támadt népszerűségét milyen szerénységgel, emberi és tudósi visszafogottsággal élte meg. Rendszeres rádiós szereplése folytán ismertsége már az ötvenes évek közepén túllépte a hazai tért.” (Benkő 2005: 13)

Lőrincze Lajos, az első kiejtési verseny győztesea hangjával, tiszta kiejtésével, sokat emlegetett enyhén dunántúli beszédével, főleg pedig higgadt, közvetlen stílusával, toleráns, be- és elfogadó szemléletével belopta magát a hallgatók szívébe. A rádióhallgatók megkedvelték, szerették őt.Korábban idézett tévéinterjújának előkészítő céduláján ezt olvashatjuk: „Azt mondja valaki a minap: szeretem a maga fejtegetéseit. Megnyugtató, tapintatos minden magyarázata. Elgondolkoztam, miért is tudom hitelesen csinálni, amit csinálok. 1. Szeretem a munkámat. 2. Hiszek abban, amit csinálok, s amit mondok. 3. Mindig az igazság érdekel, azt szeretném feltárni és 4. érthetően, vonzóan átadni, hogy más is úgy higgye. 5. Tárgyilagos voltam és vagyok, az elfogultságok, dogmák ellen harcolok.” (Lőrincze 1982.)

Feltehetőleg a kényszer hozta, hogy ilyen rövidre apadt az adásidő, azonban Lőrinczének sikerült kialakítania egy új műfajt, az ötperces nyelvművelést. Ő maga így nyilatkozott erről: „Sikerült olyan formát kialakítani, amely szórakoztatva tanít, egyesíti a nyelvi, irodalmi, művelődési tanulságokat, olyan szemléletet elfogadtatni, amely távol áll az elvakult sovinizmustól, hagyományőrző, de a nyelvi fejlődést megértő, s nyitott a nyelvi szépségek iránt.” (Lőrincze 1982)

Minden egyes adásra egy-egy, öt percben kifejthető témát dolgoz föl (megszólítás, névadás, szólás stb.), ezért könnyen követhető, nem bonyolódhatott bele hosszadalmas tudományos fejtegetésekbe. Gyakran indult ki konkrét, aktuális tényből,egy levélíró kérdéséből, akkor zajló eseményből, olvasmányélményből. Ezt követi a terjedelmesebb kifejtés: érvelés, példák a nyelvjárásokból, a szótárakból, az írók, költők műveiből. Széles példatára meggyőzte a hallgatóságot,ráébresztette arra, hogy a nyelv milyen gazdag, változatos és változékony, állandóan mozgásban van. Ezért adott időben másképpen kell megítélnünk bizonyos nyelvi jelenségeket, mint korábban. Nem egy hibáztatott nyelvi formárólpéldák sokaságával igazolta, hogy az nem hiba, sokkal inkább nyelvi babona.

Kétségtelen: hosszú, kitartó, aprólékos nyelvművelő tevékenységében végig határozott nyelvszemlélete vezérelte. És az, hogy a nyelvművelésnek milyen utat, stratégiát és módszereket kell választania, követnie. A Magyar NyelvőrLőrincze-emlékszámában Pusztai Ferenc így summázza Lőrincze hatását: „Lőrincze Lajos nyelvművelő munkásságának tudománytörténeti rangját fáradhatatlan nyelvművelő tevékenysége mellett elsősorban az adja meg, hogy munkálkodása mindvégig határozott szemléleti alapokra támaszkodott, mondhatnánk, szemléletében volt igazán tudatos. Méghozzá oly mértékben, hogy kezdeményezően vállalta, majd végigvitte a magyar nyelvművelésben a szemléletváltozást, s ennek eredményeként a nyelvművelés gyakorlatának megújítását.” (Pusztai 2005: 62.)

Mert műsorsorozatával Lőrincze új nyelvszemléletet alakított ki. Ebben is előkészítője volt Halász Gyula, aki a harcias nyelvvédelem helyett a békésebb, derűsebbnyelvtisztítást választotta. Amiben viszont Lőrincze továbblépett: őt nem a hibakeresés, a határozott bírálat, a nyelvi mindentudás vezérelte.Higgadt, megértő és megengedő, mindig rendkívül körültekintő, szakmailag és módszertanilag fölkészült nyelvművelő szólt – nem a szakemberekhez, nem a hivatásos nyelvhasználókhoz – az egyszerű, laikus nyelvhasználóhoz. Ahhoz, aki eddig saját nyelvérzékét abszolutizálva értékelte a nyelvi formákat, s most rádöbbent, hogy minden viszonylagos. Nem a tudálékos, a tudományos fejtegetésekben elmélyedt kutató, hanem a mindennapi nyelvhasználat szokásaira, újdonságairaés fonákságaira érzékeny, világos stratégiával bíró, a nyelv mögött az azt használó embert figyelő, elkötelezett népművelő beszélt a rádióban. Egyik eredménye a műsornak: ráterelte a hallgatók figyelmét saját és környezetük nyelvhasználatára. Másrészt – példaadással is – ránevelte hallgatóit arra, hogy saját maguk legyenek képesek e nyelvi jelenségekkörültekintő megítélésére.

Értékelése

Lőrincze Lajosnak életében és halálában egyaránt sok-sok elismerésben volt része. Tekintélye, szaktudása, sokoldalú és sokirányú tevékenysége, a nyelv ügye iránti elkötelezettsége – követői és bírálói részéről egyaránt – megkérdőjelezhetetlen. Rádiós tevékenységéről szólva nem feladatunk egyéb, nagy horderejű érdemeit részletezni, csak megemlítjük a Magyar Nyelvőr című folyóirat szerkesztését, a sok-sok ismeretterjesztő előadását az általa elindított„magyar nyelv hete” rendezvényein, az ugyancsak általa alapított Édes Anyanyelvünk c. nyelvművelő lap körüli bábáskodását, a határon túli magyarok körében végzett nyelvápoló tevékenységét stb., stb.Tevékenységét, fáradhatatlan munkáját különféle kitüntetésekkel, díjakkal ismerték el. Amikor abbahagyta az Édes anyanyelvünk c. rádióműsort, a Magyar Rádió Aranymikrofon díjjal értékelte negyvenéves rádiós nyelvművelő tevékenységét.

De legalább olyan elismerés volt számára a rádióhallgatók ragaszkodása hozzá és műsorához.Tervezte, hogy könyvet ír a hallgatók reagálásáról, de ez az elgondolás nem valósult meg. „Hézagpótló lenne a készülő könyv:Kedves hallgatóim!(A hallgatók, levélírók rendszere, mi fájt a népnek nyelvi téren.)” (Lőrincze 1982.) Erre azonban már nem maradt energia és erő.

Nagy szerencse, hogy Lőrincze Lajos rádiós ötperceseinek van folytatása: a Balázs Géza vezette Tetten értszavak. Sőt, ez a műsorsorozat túlteljesíti a Lőrincze-féle adásokat is azzal, hogy minden hétköznap jelentkezik. Nagy dolog ez manapság. Lőrincze Lajos büszke lehet rá a túlvilágról: van folytatója munkájának. Balázs Géza elárulhatná az utókor számára, hogyan sikerült megmenteni és a mindennapos műsoridőt kiharcolni. Már csak azért is, hogy ha 2059-ben(Balázs Géza 100. születésnapján) valaki meg akarja írni a Tetten ért szavak történetét, ne kelljen sokat utánajárnia…

Zárás helyett

Ez év tavaszán – immár hatodszor – sajtónyelvi-médianyelvi tanácskozást tartottunk Egerben. Bár a téma nem kívánta, úgy véltem, születésének 100. évfordulóján egy gondolat erejéig illik megemlékezni Lőrincze Lajosról. Kerestem a műsorait a neten, de nem találtam egyetlen egyet sem. Írtam hát Balázs Gézának, tud-e segíteni. Pár nappal később, úgy estefelé, fél 8 tájban hallom a rádióban, amint Balázs Géza ezt mondja: „Varga Gyula írja Egerből:Lőrinczéről szeretnének megemlékezni, de a neten nem találnak Lőrincze műsoraiból, tudnánk-e segíteni. Természetesen, tanár úr, már küldjük is egyik ötpercesét.” És remek választással egy, a sajtónyelvi hibákról szóló műsort játszották le. Ebben Lőrincze Lajos példákkal mutatta be, hogy a sajtó ördöge milyen galibákat képes okozni. A végkövetkeztetés az volt, hogy bizony a sajtóhibákat szinte lehetetlen kiküszöbölni, minden gondos lektorálás után is képesek ott maradni bármelyik sajtótermékben. „Ez alól csak egy kivétel volt – mondta Lőrincze –, ez pedig a Pais Dezső által szerkesztett Magyar Nyelv. De még azzal is előfordult egyszer, hogy a szerkesztő neve így szerepelt: PASI DEZSŐ. Szóvá tették neki, megvonta a vállát, és azt mondta: »Végül is rosszabbul is járhattam volna.«” Tényleg. Minden viszonylagos.

 

Felhasznált irodalom

Balázs Géza 2005. Anyanyelvművelés. Valóság, XLVIII. évfolyam 5. szám. Interneten elérhető: http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=575&lap=0

Balázs Géza 2007. Miért érdekes? Legyen a sírján a virág… Édes Anyanyelvünk 5. sz. 5. o.

Balogh Ferencné1998. Lőrincze Lajos. Emlékezés és bibliográfia.Veszprém megyei bibliográfiák 3. Veszprém.Interneten elérhető: http://mek.oszk.hu/00000/00022/index.phtml

Benkő Loránd 2005. Lőrincze Lajossal. Magyar Nyelvőr, Emlékszám Lőrincze Lajos születésének 90. évfordulójára. 11–15.

Eke Károly 1998. Ismeretterjesztés. In: Kollega Tarsoly István (főszerk.): Magyarország a XX. században. III. kötet. Kultúra, művészet, sport és szórakozás. Szekszárd, Babits Kiadó, 1996–2000. 451–453.

Halász Gyula 1938. Édes anyanyelvünk. Nyugat Kiadó és Irodalmi R. T. kiadása, Budapest. Újabb kiadása: Halász Gyula:Tudd, hogy mit beszélsz! Sajtó alá rendezte és az előszót írta: Szűts László.Móra Ferenc Könyvkiadó, 1991.

Illyés Gyula 1938. Édes anyanyelvünk. Halász Gyula könyve. Nyugat, 1938. 6. szám.

Kázmér Ernő 1938. Halász Gyula: Édes anyanyelvünk. (Nyugat-kiadás) Kalangya, VII. évfolyam 8–9. szám, 426–428.

Kövesdy Zsuzsa (szerk.) 2003. Kedves hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából. Szerzők: Balázs Géza, Bencédy József, Deme László, Fábián Pál, Grétsy László, Szathmári István. Tinta Kiadó, Budapest.

Kövesdy Zsuzsa 2014. Nyelvi ismeretterjesztés a rádióban. Édes Anyanyelvünk, 2. sz. 4. old.

Lőrincze Lajos(szerk.) 1961. Édes anyanyelvünk. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Lőrincze Lajos 1968. Nyelvőrségen. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Lőrincze Lajos 1980. Emberközpontú nyelvművelés. Budapest, Magvető Kiadó.

Lőrincze Lajos 1982. Mit műveltem? In: Balogh Ferencné1998.

Margócsy József 1998. Egy emberközpontú nyelvművelő (bevezető gyanánt). In: Balogh Ferencné 1998. 13–30.

Péter László: A nyelvápoló [Illyés]. Tiszatáj, 2002. november.

Pusztai Ferenc 2005.Lőrincze Lajos előtt és után. Magyar Nyelvőr, Emlékszám Lőrincze Lajos születésének 90. évfordulójára. 62–64.

Romsics Ignác 2010. Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest.

Tüske Ferenc 2000. Hullámtér avagy a magyar kereskedelmi rádiózás kialakulásának története. Puskás Hírmondó, Szeged. http://www.visszaaradiohoz.hu/cikk.phtml?cim=hullamter.html

Zsirai Miklós 1995. Nyelv és rádió. Rádióelőadások 1947–1951 „Zsirai Miklós emlékének.” Tizenkilenc elfeledett népszerűsítő nyelvészeti rádióelőadás. A szerző kéziratos hagyatékából sajtó alá rend. Fábián Pál. Kiadta a Magyar Rádió.

Egyéb források

Lőrincze Lajos állami díjas nyelvész.http://www.mtva.hu/hu/sajto-es-fotoarchivum/5886-lorincze-lajos-allami-dijas-nyelvesz-akinek-edes-anyanyelvuenk-cimu-radios-musorat-evtizedekig-milliok-hallgattak-20-eve-halt-meg

Földes Anna: Rendhagyó nyelvművelő órán Lőrincze Lajosnál. http://www.c3.hu/~eufuzetek/index_2021.php?nagyra=20_21/2021_A13_LorinczeLajos.html

 

A szerkesztő megjegyzése: H. Varga Gyula előadása elhangzott Széphalomban, 2015. június 20-án Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága által szervezett Lőrincze Lajos emlékkonferencián, valamint az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport által rendezett 5. magyar nyelv napi ünnepségen, 2015. november 13-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

2 Replies to “„Édes anyanyelvünk” – Lőrincze Lajos műsora”

  1. Tisztelt nyelvművelők!
    Szeretném magam röviden bemutatni . Nevem beírtam a „hozzászólás” alatti rovatba.
    Már 40 éve Németországban élek .Aradi romaniai származásu vagyok.
    Amióta nyugdíjas lettem ,nyaranta Érden töltöm szabadidőmet .
    Szívesen hallgatom a magyar rádió kulönbözőadóin a műsorokat és nézem a magyar TV adók műsorait is.
    Ebből adódik az is ,amit alább önöknek meg szeretnék jegyezni és véleményüket ebből a szempontból kikérni .
    A különböző radió és TV műsorokat hallgatva és nézve ,rádió és TV bemondók ,moderátorok művészek ,politikusok ,mérnökök ,orvosok ,köznapi emberek beszédét hallgatva és nézve kissé meglepődtem azon ,ahogyan a fenntemlített személyek beszélnek és mondanivalójukat szövegbe foglalnak (amit a sajtóban egyáltalán ,vagy csak nagyon ritkán tapasztaltam).
    A következőkről lenne szó:

    A beszédek a legtöbb esetben töltelékszavakkal vannak megterhelve ,amelyek gyakran az illető beszédben ,- nem is ritkán ,inkább gyakran ,- többször ismétlődnek ,amelyek a szöveg tartalmát, minőségét (szerintem csak rossz irányban ) abszolút nem befolyásolyjak ,vagy megváltoztatnák.
    A leggyakrabban ismétlődő szavak amelyek sokszor az ember fülét sértik (bocsánat e megjegyzésért ) és folyamatosan ismételve vannak a következők lennének ,szerény észrevételem szerint :
    „gyakorlatilag „,”egyébként „igazából „(igazándiból ) ,” megmondom őszintén”, „figyelj ” (figyi )….hogyan másképp ,ha valaki nem udvariatlan ….és még biztosan más szavak is lennének ,de a fenti szavakat vettem én a leggyakrabban észre.
    Ami pedig egy másik megjegyzésre méltatnék ,az abeszélők ,műsorvezetők ,moderátorok ,stb.hadarása.Ez akkor a legkellemetlenebb ,amikor valami érdekesről ,érdemlegesről lenne szó és a hallgató tanulni szeretne belőle ,de a szöveg olyan gyors ,hogy alig lehet követniés megérteni ,nem beszeélve arról , hogy sokszor a szavak részeit el is ” nyelik „.
    Ha valamit az ember nem ért ,az nem mindig a koron múlik .
    Bocsánatot kérnék azoktól ,aki úgy éreznék ,hogy ebből a szempontból megsértettem őket .
    Én csak véleményem szerettem volna elmondani valamiről ,amin talán ,- mindenki érdekében ,- a beszédekben javítani kellene és lehetne , …. nem utolsó sorban a magyar nyelv érdekében .

    Tisztelettel .
    Lészay András.

  2. Tisztelelt szerkesztőség.
    Egyre többet hallom a rádióban az oltakozás szót
    Kiváncsi lennék mikor alkották ezt a szót nem igazán jó a fülem a magyar nyelvre de nekem ez nagyon bántja a fülem nagyon mesterkéltnek hangzik
    Köszönettel Szűcs Lajos

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x