Skip to main content

Szophoklész kardja

- 2015. 10. 25.

Damoklész kardja valóban lebeg valaki feje felett a fenyegető veszély jelképeként. A szólás eredetét megtudhatjuk a Magyar szólások és közmondások szótárából. Eszerint II. Dionüszosz, Szürakoza zsarnoka súlyos, meztelen kardot függesztett lószőrszálra kegyeltjének, Damoklésznak a feje fölé, amíg az uránál lakmározott, hogy emlékeztesse arra, hogy jólét, hatalom, pompa közepette is állandóan veszélyben élünk.

Ugyanakkor ez a szólástévesztés sajátos stíluseszköz is lehet egy drámában, jelezve, hogy a diákok ma már igen szűkös szóláskinccsel rendelkeznek. Németh Ákos: A webáruház című művében a középiskolás Bálint így szól társához: „Bármelyik nap bezárhatják [a vendéglőt]. Lóg felettünk az adóhivatal, mint az a kard. Az Arisztotelész kardja. Úgyhogy akadjál le róla egyszer és mindenkorra.” Mire a barátja: „Jól van, beszéljünk a nőkről inkább. Erről a kardról meg nem hallottam.”

Alapvető stíluselem a hasonlat, azonban a kortárs magyar drámában időnként úgymond hétköznapi változatban jelentkezik. Így például Németh Ákos: Haszonvágy című művében a következők: „Csak úgy él az ember, hogy annyi nyomot se hagy maga mögött, mint egy jégkocka egy pohár vízben.” „Hogy itt vagyok-e vagy sem, annyit se jelent, mint egy köpés a folyóba.” „Ő eléri a célját, hogy nyomot hagyjon maga mögött a világban, legalább annyit, amennyit egy macska kapar a meszelt falon.” „Sodródsz ide-oda, mint egy papír zsebkendő.” „Eltorzult az életem, mint egy összegyűrt papír.” Ezekben az élet „nagy kérdései” jelennek meg mindennapi képvilág már-már profanizált változataiban.

Háy János: A kéz című bitzenés (sic!) színdarabjában ezt még megtoldja némi iróniával: „Különben is, hogy néz ki, tiszta púder a feje, mintha egy turistabuszról maradt volna le.” Elképzelhető, hogy sok befogadó és olvasó ezt már nem is tekinti irodalomnak a klasszikus hasonlatokhoz viszonyítva, azonban azt feltétlen meg kell említeni, hogy az adott műben, szituációban nem is beszélhetnek másként a szereplők.

Ugyanebben a műben a dialógusok a Háyra jellemző nyelvi világot képviselik, kiválóan. A szereplők a maguk észjárása szerint, saját szavaikkal, saját IQ-szintjükön keresnek magyarázatot vagy kérdeznek rá evidensnek vagy bonyolultnak tűnő dolgokra. Az örök kérdésekre megfogalmazott válaszféleségek naivak és elgondolkodtatók egyben. Íme, egy részlet: „Anya: Még soha nem voltam kempingben. Apa: Most ide is eljutottál, ugye, ezt nem gondoltad volna, amikor még gyerek voltál. Anya: Akkor még nem is volt ilyen, hogy kemping. Apa: Jó de most már van. Anya: Csak hogy nem is tudtam volna elgondolni, mert nem volt olyan, ami meg nincs, arra nem tud gondolni az ember.” Egy másik részlet a gyermek „filozofikus” megnyilvánulása: „Dávid: Pesten olyan lehetsz, amilyen vagy, nem úgy, mint itt (falun), hogy itt csak olyan lehetsz, amilyennek lehet lenni, amilyennek a szüleid akarják.” Itt a stílust a lecsupaszított, költői eszközöktől mentes szöveg adja. Vagyis valaminek a hiánya. Tehát a semmi is lehet valami. Nem bonyolítom tovább…

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x