Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Deme László (1921– 2011), a péceli nyelvész

2015.10.12.nincs hozzászólás

Az Antimondolat 1814-ben született Pécelen és 1815-ben jelent meg. A 200. évfordulón a Magyar Szemiotikai Társaság és a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport esszékonferenciát rendezett Budapesten és Pécelen. A péceli „kiskastélyos világ”, a Rádayak, Szemere, Kölcsey mellett – Büky László jóvoltából – egy 20. századi, péceli születésű nyelvészről, Deme Lászlóról is megemlékeztek. (A szerk.)

Bizonyára van a tisztelt jelenlévők közül, akinek csupán egy régebben hallott hang a rádióban vagy egy monográfiának, egy tanulmánynak személyében ismeretlen szerzője Deme László, aki itt született Pécelen (1921. november 14-én), aki elemi iskolát és négy polgári osztályt is itt járt. Édesapja, Deme László 1926 és 1959 közt itt református lelkész és esperes (1952–1959). Édesanyja, Hefty Mária a nyári szünetben angolra tanította, hogy felvegyék Sárospatakra az angol internátusba. Az egyetemet a legendás Eötvös‑Collegium tagjaként végezte.

Mint a bölcsészek közül annyian, Deme is írt fiatal korában, versei Csillagszóró címen jelentek meg (Deme 1939). Tudjuk: Szemere Pál is kiadott poétai zsengéket.

Az egyetemen csupán Horváth Jánost és Pais Dezsőt hallgatta, a kollégiumban Keresztury Dezső, Bárczi Géza, Lakó György, Hadrovics László tanítja. „Egyszercsak Ligeti Lajos raportra rendelt, és számon kérte: miért nem nyelvészkedem, ha egyszer a felvételin kiderült, hogy ez engem érdekel. – Az így felvett kapcsolatot igyekeztem elaltatni” – írja visszaemlékezésében (Deme 1991a: 11). Ekkor már Sági Istvánhoz, hogy indexét aláírja, bevágta a Gombocz-fonetikát. Valahogyan nem sikerült a dolog elaltatása, hiszen „Bárczi Géza ugyanis az elnáspá(n)gol etimológiáját rótta ki rám” (Deme 1991a: 11). A bölcsészet­tan‑hallgató eleget tett a feladatnak, s talán nem is rosszul, hiszen dolgozata meg is jelent a Magyar Nyelvben (XXXVII [1941.], 189–90), bár a TESz. nem fogadja el a szófejtést. Jelentős volt pályaalakulásában, hogy Szabó T. Attila mint vendég tanár nyelvjáráskutató tanfolyamot indított, amelyre beiskolázták, majd kutatói ösztöndíjat kapott.

A mindössze egy esztendővel fiatalabb Rácz Endre (1922–1992) így emlékezik vissza hallgatótársára: „Másodéves volt, és szinte mindent tudott, vagy – kikövetkeztetett” (Rácz 1991: 226), felkészültségét jelzi, hogy 1941 őszén pedig az akkor már III. éves hallgató a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Magyarságtudományi Intézetének díjas egyetemi gyakornoka, aki fonetikát tanított.

Deme László mindezek után nem tudta és nyilván már nem is akarta „elaltatni” a nyelvészettel való kapcsolatát. A mai oktatási rend szerint ekkor második évfolyamú hallgató lett volna, első monográfiájának (A hangátvetés a magyarban, 1943) megjelené­sekor pedig negyedéves (l. Mikola 1980–1981: 8).

A háború vége felé a Görgey Zászlóalj tagja, ennek történetét Csohány Endre írta meg Ha ég a ház (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988) című könyvében. Úgy tettek, mintha a Prónay‑különítményhez tartoztak volna, s a szovjet hadseregnek szolgáltak bizonyos hírekkel. Évtizedek múltán tevékenységükért partizánnak minősültek.

1949‑ben megbízást kap a Magyarságtudományi Intézet felszámo­lására és a Keleteurópai Tudományos Intézeten belül létesítendő Nyelvtudományi Munkaközösség megszervezésére; Benkő Loránd, Kálmán Béla, Lőrincze Lajos, Szabó Dénes és mások a munkatársak. A későbbi Nyelvtudományi Intézetnek e munkaközösség volt az előzménye, további részleteket l. Deme 1991b. Ezidőben az országos kommunista nyelvészaktíva vezetője és a Magyar Nyelvtudomány Társaság titkára is, 1951 tavaszán kizárták a központi pártiskoláról (második házasságából származó egyik fia, dr. Deme Péter szerint) éppen házasságával kapcsolatban, majd a Magyar Dolgozók Pártjából iski lett zárva az 1947. évi választásokkal kapcsolatos viselt dolgai miatt. Bizonyára mindennek hátterében a családi háttér is sokat számított az akkori időkben.

Szépe György (2001: 1358–9) említette nyelvészélményei kapcsán: „[A Nyelvtudományi Intézetben] Deme László volt a sztár. Máig emlékszem egy‑egy frappáns megfogalmazására; Deme abban a körben kiemelkedett, üstökösnek tűnt. Akik akkor ismerték a nyelvészetet (és később nem, például a filozófus‑szociológus Szalai Sándor), azokat nem lehetett arról lebeszélni – nem is akartuk lebeszélni –, hogy a magyarországi nyelvészet csúcsa Deme László, aki szerintünk is a leggyorsabb elme volt. Nagy hatással volt ránk; nem feltétlenül úgy, hogy mi azt elhittük, hogy az [ti. amiről beszél] így van, hanem azt mutatta meg, hogy milyen problémák akadnak abban a feladatban, hogy a magyar nyelvjárásokat kell gyűjteni.”

Deme többször megírta, hogy gondolkodásmódjára Pais Dezső hatott, aki egyetemi tanáraként, intézetbeli szakirányítójaként és szerkesztőként folyamatosan hatása alatt tartotta, akinek gondolkodási módszerét köszönheti. Immár tudománytörténeti érdekesség, hogy Gombocz Zoltán „letisztított merevsége”, Laziczius „tudományos merevsége” és a Csűry Bálint által a történetiségnek és a leírásnak „merev szétválasztása” nem vonzotta a nyelvészeti pályán induló Deme Lászlót, amiként Arany A.[Albert] László „merev képletei és papirosízű következtetései” sem (Deme 1991a: 13–4). Ámbár – a Horatiustól való szállóige szerint grammatici certant – saját pályaképéről írva ezt mondja Elekfi László (1991: 29) „Deme László a rendszerezésben és a magyar nyelv, a beszélt (illetve hangosan olvasott) magyar szöveg szabályainak ismeretében egyik mintaképem, de rendszerezését több ponton merevnek tartom, és ezért vitatom” (NB. Elekfi László kortárs, 1920–). Véletlen is lehet, hogy Elekfi szintén a merevszót használja, de a megjegyzés azt jelzi, hogy a kortársak, akiknek nem kis köre az újgrammatikus iskola utóhatásának arra a hagyományára építkezett, amely a magyar nyelvészeti tudományosságban akkortájt élt, több nézetrendszer szerint igyekezett tájékozódni. Többek jutottak el a nyelv rendszerszerűségeinek kérdéseihez, így Deme László is; voltak nyelvészek, akiket a formalizmus divatszele sodort innen tova, s voltak, akiket – Deme Lászlót ezek közé tartozik – az érdekelt: mire való a nyelv, hogyan használja ezt a beszélő az ember.

A Nyelvtudományi Intézet volt Deme László munkahelye 1970‑ig, innen megy el közben vendégprofesszornak Pozsonyba, a Komenský Egyetemre (1964–1969). 1970‑től lesz a József Attila Tudományegyetem professzora és az Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék megalapítója. 1977 és 1981 között a Magyar Nyelvészeti Tanszék vezetője volt nyugdíjba vonulásáig.

Ennyi az életpálya rövidre fogva. Munkásságából – ötszáznál több tétel – csupán néhányat említek: A hangátvetés a magyarban (1943); A magyar nyelvjárások néhány kérdése (1953); Nyelvatlaszunk funkciója és további problémái (1956); A XVI. század végi nyelvi norma kérdéséhez (1959); Helyesírási rendszerünk logikája (1965); Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisági vizsgálata (1971). És mindenképpen ide kívánkozik még az Imre Samu társszerkesztővel jegyzett A magyar nyelvjárások atlasza I–VI. (1968–1977) is.

Volt szerencsém Deme Lászlóval Szegeden számos évig egy munkaszobában dolgozni – ezért dedikálta egyik könyvét így: „Büky Lászlónak a harmo­­nikus együttműködés[,] sőt együttélés jegyében, szíves barátsággal[.] 1980. III. 5. Deme László” –, nos: emez együttélés alatt talán másoknál közelebbi képet tudtam volt alkotni a tudósról és emberről (Büky 2002). Munkássága sok mindenben meghatározta a kutatást, illetőleg hozott a maga területén el nem évülő eredményeket. A nyelvjárásku­tatásra, a helyesírásra, a leíró mondattanra és hangtanra gondolok elsősorban, de a magyar élőbeszéd gyakorlati ápolására úgyszintén.

 

Irodalom:

Békési Imre 1992. Deme László 70 éves, Magyar Nyelv 88, 242–4.

Bolla Kálmán szerk. 2000. Deme László = Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 9., h. n., Eötvös Loránd Tudományegyetem, Fonetikai Tanszék.

Büky László 2002. Deme László nyolcvanéves. Magyar Nyelvőr 129–32.

Deme László 1939. Kiss András–Deme László–Takács Zoltán: Csillagszóró, Sárospatak, Rácz István Nyomda.

Deme László 1977: Nyíri Antal köszöntése (1977. márc. 10.), Néprajz és Nyelvtudomány 21, 5–8.

Deme László 1991a. Válaszok a nyelvtudományról – egyes szám, első személyben, in Sz. Bakró‑Nagy Marianne–Kontra Miklós szerk.: A nyelvészetről – egyes szám, első személyben, A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, Budapest, 9–18.

Deme László 1991b. Tudománytörténeti adalékok, in Hajdú Mihály–Kiss Jenő szerk.: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára, [kiadó nélkül], Budapest, 138–45.

Deme Péter dr. magánlevele, 2015. augusztus 29.

Elekfi László 1991. Kerülő utakon – előre, in Sz. Bakró‑Nagy Marianne–Kontra Miklós szerk.: A nyelvészetről – egyes szám, első személyben, Budapest, A Magyar tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, 19–30.

Mikola Tibor 1980–1981. Deme László köszöntése, Néprajz és Nyelvtudomány 24–25, 7–12.

Rácz Endre 1991. Az újgrammatikától az új grammatikáig avagy az analógia szerepe a nyelvésszé válásban, in Sz. Bakró‑Nagy Marianne–Kontra Miklós szerk.: A nyelvészetről – egyes szám, első személyben, Budapest, A Magyar tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, 225–30.

Szabó József 1992. Deme László hetvenéves, Magyar Nyelvőr 116, 245-7.

Szépe György 2001. Születésnapi beszélgetés Szépe Györggyel: gondolatok a nyelvtudományról, nyelvészeti nézeteinek és tevékenységének alakulásáról, a tudományszervezésről, in Andor József­–Szűcs Tibor–Terts István szerk.: Színes eszmék nem alszanak… Szépe György 70. születésnapjára, Pécs, Lingua Franca Csoport, 1357–403.

(Képek: BG)

Új hozzászólás