Skip to main content

Sport a pályán és a képernyőn

Sz. Tóth Gyula - 2015. 06. 29.

A konferenciát az Eszterházy Károly Főiskola Alkalmazott Kommunikációtudományi Kutatócsoportja rendezte április 25-én Egerben. Nem voltam jelen a konferencián, olvastam róla (Korszerűtlen fogalmak). Mivel a téma nagyon érdekel, összefoglalom észrevételeimet.

Szakmámból adódóan, önszorgalomból és hivatalból, folyamatosan jegyzetelek, nemcsak a sportközvetítések során, de egyéb média-megnyilvánulások esetében is – szép lajstromom gyűlt össze pozitív és negatív nyelvi-kommunikációs példákból, ami jól hasznosítható a tanórákon, a képzésben is. Sajnos, a tévékritikák nem foglalkoznak a sportközvetítésekkel, pedig hasznos lenne a szakmának is. A folyamatos és rendszerezett adatgyűjtés anyaga kellő alapot ad a kifejtésre. Az adatok a hazai sportcsatornák „nézettségéből” és „hallgatottságából” származnak. A tapasztalatok „milyensége” megoszlik a szerkesztőségek között, markáns különbségek észlelhetők. (Nyilván a belső munkának köszönhetően.) A következőkben ezekre nem teszek utalást, sem a csatornákat, sem a szereplőket nem nevezem meg. (A gyűjtött anyagban eseményhez köthetően rögzítettem a példákat.)

Az írás a segítés szándékával készült, nem célom bakiparádét felvonultatni, néhány felettébb mulatságos példa már elhangzott Balázs Géza „Tetten ért szavak” című műsorában (MR1, 2015. február 21., március 9., március 19., március 27., tervezett: július 14.)

Alapállás: a sportközvetítés összetett képességeket, komoly tudást igényel. Jelenleg is sok fiatal médiamunkás jó színvonalon, élvezhetően végzi a figyelem középpontjában álló tevékenységet. Ezt a munkát több jeles hazai közvetítő, „szpíker” alapozta meg, a szakma és a közönség javára, amikor a közvetítések összekapcsolódtak a sporteredményekkel – olimpiai és világbajnokságokkal. Itt és most kitüntetetten a focinyelvvel foglalkozom.

Indulásként. Van a dolognak egy tárgya, jelesül a mérkőzés, és megvannak a közvetítésnek a szakmai-kommunikációs szabályai (adott paraméterei, követelményei, például hangtechnika, beszédtechnika, nyelviség, mondat-, szövegszerkesztés, nyelvhelyesség, felkészültség a témából satöbbi). Az ehhez szükséges képességekkel rendelkezniük kell mindazoknak, akik képernyőre kerülnek. A sok-sok szempont mellett, azokkal együtt, a riporternek szerkesztetten föl kell építenie a műsort, azaz sok mindenről szót ejthet, de a maga idejében. (És néha hallgatni is tudni kell.) Ez ám a tudomány! Meg az érzék. És ebben benne kell lenni a riporter egyéniségének is: kinek ez az erénye, kinek az, gazdagítsa az eseményt vele.

Mert mégis kinek a műsora? Van a dolog, a tárgy, és van a néző, a befogadó, a kettő közé csak „diszkréten lavírozva lehet bevonulni”, rátelepedni egyikre vagy másikra nem. (Most csak a futballról beszélünk, minden sportág más és más „műfaj”.)

A tapasztaltakat összefoglaljuk néhány szempont szerint. Tesszük ezt a jó szakmaiság, az élvezhető közvetítés érdekében.

A nyelvi-kommunikációs kultúra vonatkozó tételei

A beszédtechnika, hangképzés. A rossz légzéstechnika: a szájból, illetve a torokból jövő levegő befolyásolja a hangszínt, kellemetlen az orrhangzós beszéd. A hangsúly is bizonytalan, a hanglejtés – szavaknál, főleg mondatok végén – megemelkedik, „fennmarad”, lebeg. A hanghordozás éneklő lesz, ami egy idő után idegesítő. A beszédtempó néhol túl gyors, hadaró, olykor, mint géppuska ropogása hallik. Nem kellemes a fülnek.

A beszédközi szüneteknek jótékony hatásuk van. A közvetítők, általában, mintha félnének a szünetektől, üresjáratnak tekintik azokat. Holott igen nagy a szünetek jelentősége! Úgy tűnik, hallgatni nehéz.

A fő vonal (mint tárgy) a meccs. Ezen haladva végig, arányosan kell adagolni a fölkészültségéből adódó kiegészítő információkat. A közvetítők általában túlhalmoznak, teletömik az időt, meg a néző fejét mindenféle „bulvár pletykákkal”. Nagyon jól kell érezni a kiegészítő információkat: szelektív beemelésük nem könnyű, tudatosságot, igényel: mit, mennyit, mikor közöljünk. A jó helyre tett „plusz csemegék” nem zavaróak. Ilyenkor kell az önkontroll.

Legyen rendezett, fölépített a „beszéd”. Az eseményt, az akciókat követve, álljon össze előbb a gondolat, aztán jöjjön a megszólalás. Ennek hiányában szövődnek az összevissza mondatok. (Mint olykor a játék.) A finom, nem öncélú szellemességgel fűszerezett beszéd jó hatást kelt. A szellemesség színez, ha a beszélő nem ragadtatja el magát, ha szabályozza a mondandóját, ha nem kapja el a hév.

Mi a közvetítői szerep? Gyakori a szereptévesztés. Van itt: kommentátor, statisztikus, sporttörténész, szakedző, bíró, pletyis, jós… Néha úgy tűnik, a meccs másodlagos. Tehát a „szereplést”, inkább a közreműködést meg kell szerkeszteni. Például azt is, hogyan kapcsolódjunk a mérkőzés előtti, stúdióbeli felvezetéshez. Ha ez nincs, marad a már elhangzottak, a néző által ismert információk önjáró ismételgetése, miközben megy a meccs. Az illeszkedés fontos, s elkerülhető a redundancia. Mert ha nem, máris zúg a néző feje.

A kép és a szöveg összefüggéseit nem hagyhatjuk „szó” nélkül. „Nézzük” bevetésük arányait. Példa: kivetítik a csapatok összeállítását, névvel, a játékosok fotójával, a közvetítő – esetleg – belekezd, aztán leáll, majd a hiányzó játékosról beszél. A képet leveszik, az összeállítás ugrik. A média nagy kérdése: képfilozófia és a szövegfilozófia viszonya! A média sok példát kínál erre, pontosabban arra, hogy a képiséget rendre elnyomja a szöveg. Amikor a kommentátorok túlbeszélik a látványt. (Nem csak a sportközvetítések borzolják a kedélyeket.) A tenisznél ritkábban, ott lehet nézni a meccset, bár ott is előfordul, hogy a közvetítő (még a szakértő is!) belebeszél a labdamenetbe. Amikor a helyszínen nézők már időben elhallgattak. De a focitévé az igazi. És a legfontosabb: a kommentátor úgy tekeri a szót, hogy neki mindig igaza legyen.

Nagy kérdés az idegen nevek ejtése. A nemzetközi térben rengeteg a név. A tanult, a nyelvből vizsgázott beszélő sincs könnyű a helyzetben, mert a nevek ejtésére nem mindig érvényesek a szabályok. Szerencsés, ha eredetiben, eredeti nyelvű közvetítést hallgatva (is) készül a médiaszereplő. És ha adódik alkalom, személyesen, a sportolónál, a csapatnál érdeklődve jár utána a név helyes ejtésének. Gyakori, hogy ugyanazt a nevet az egyes közvetítők másként ejtik. De az is megfigyelhető, hogy az angol nyelvű ejtést követik más nemzetiségű sportolók esetében. A közvetítők nyelvi felkészültsége általában jó. Az angol, a spanyol, az olasz, a német megy, néha túllicitálva az idegen nyelvi hangzást, az edzők család- és keresztneve minden jelenésnél említve, a francia nyelv kevésbé pontos, az mintha nem is lenne fontos.

Módszertani felvetések

Van-e szerkesztőségi ügyelő a műsorok alatt? Mint a színházban, aki menet közben közbeszól. A szerkesztőségeket nehéz elérni az éppen folyó esemény közben. A rossz ízű kommentelés lehetséges, de azzal – szakmailag – nem megyünk sokra. Milyen a szakmai visszhang? Az elemző-értékelő kritikát ez a munka sem nélkülözheti. Egy ilyen módszer lehet a monitorozás. Javaslat: 1. a szerkesztőség és „külsősök” által közösen kialakított szempontok szerint, felkészített „figyelők” folyamatosan vissza/jeleznek, 2. ezek értékelése rendszeres, 3. időszakonként kerekasztal-megbeszélésre is sor kerülhet.

Működik-e belső továbbképzés? Folyamatosan, a szerkesztőség szakmai igényének megfelelően. (Némely helyen érződik.)

„A harmadik félidő” című műsorban előveszik (visszajátsszák), látványosan „boncolgatják” a sporteseményt. Minden részlet, valamennyi szereplő előkerül. A közvetítő „játéka” nem.

A hármas sípszó előtt. Tehát van a reálfolyamat, az élet, a mérkőzés, és közbejön, közbebeszél a média ügyeletese: állást foglal, olykor ferdít, dezinformál, kioktat, fölényeskedik, másról beszél, magát mutogatja. Azaz a néző és az esemény közé ékelődik. És már nem is tudjuk, kire, mire haragszunk, mit látunk tulajdonképpen. Csak azt tudjuk, hogy már az angol foci sem a régi. Színezik a más fociját. Ásítunk egyet, és színes magyar futballról álmodunk.

Legközelebb szakirodalommal is szolgálunk, és alkalom adtán szívesen veszünk részt „konstruktív” beszélgetésen. Jön az őszi szezon, jó közvetítést!

(Képek: Christopher BrunoMarkbarnes, Wikimedia Commons)

One Reply to “Sport a pályán és a képernyőn”

  1. Kíváncsian várom Sz. Tóth Gyulának a bevezetőben említett, egyéb témájú műsorok nyelvi vétségeivel foglalkozó írását (írásait). A sportközvetítések sietősek, ám sajnos a ráérősebb műfajokban sem kíséri mindig kellő (ön)ellenőrzés a műsorkészítést. Pedig az olvasás szokásának háttérbe szorulásával fokozottan kellene ügyelnünk legalább a hangzó sajtó nyelvi igényességére.

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x