Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Szelfitisz

2015.05.29.nincs hozzászólás

A modern szelfizés, már-már szelfitisz (szelfibetegség) a tömegtársadalom, tömegturizmus és tömegtechnológiák eredménye. Demokratikus eszköz: mindenki hős, sztár lehet egy-egy pillanatra.

A selfie születése

Maga a szó, selfie 2013 decemberében bukkant fel a magyar nyelvben a közösségi oldalak (média) használói között. Amikor kutattuk és szavaztattuk a 2013. év szavait, az ifjúsági szavak között jelent meg a selfie. Veszelszki Ágnes ragaszkodott hozzá, hogy ez legyen az év ifjúsági szava. Nem hittük volna, hogy néhány hónapon belül ténylegesen jelentősége lesz a szónak.

A 2013. év szavai között Veszelszki Ágnes így határozta meg a fogalmat:„Az év ifjúsági szava: szelfi. A szelfi olyan – okostelefonnal vagy webkamerával készült – önfénykép, amelyet a készítője közzétesz a közösségi oldalakon. Az önmutogató fotó általában ferde, szabálytalan, és gyakorta látni engedi a fényképező kezét (és némely esetben sajátos, kacsacsőrszerű, csókos arckifejezés is tartozik hozzá). Az először 2002-ben dokumentált, de az internetezők körében 2013-ban különösen nagy népszerűségre szert tett selfie kifejezés az Oxford online szótárcsalád szerint az angolszász területen az év szava lett.”

2014-ben az Édes Anyanyelvünk (2014/3. számában) már az átírt és igésült magyar változatot is szótározhattuk:
szelfizik – önportrét, bemutatkozó fotót készít (az internetre). Pl. „Miklós pedig vígan szelfizik a vitézekkel” (Heti Válasz, 2014. ápr. 17.)

Felbukkant egy hozzá kapcsolódó eszköz is:
szelfiző bot – botszerű eszköz, amelyre a fényképezőgépet erősítve önfénykép készíthető. Másként szelfibot.

A selfie ~ szelfi szó tehát alig egy év alatt győzött, és a magyar szókészlet szerves része lett. Ugyanez mondható el a hozzá kapcsolódó szokásról is, vagyis arról, hogy emberek a legkülönbözőbb, leghétköznapibb helyzetekben fényképet készítenek magukról. Az önfényképezés általános divattá vált nemcsak a kirándulóhelyeken, turisztikai objektumokon, hanem közlekedési eszközön, kocsmában, bulin, sőt fürdőben is. Ezeket az önfényképeket pedig azonnal „föllövik” az internetre, valamelyik közösségi oldalra, jelezve, hogy éppen hol és hogy vannak.

A technológiák gyors elterjedése segítette korunk szelfizési szokásának kialakulását. Például a digitális fényképezőgép, annak is mobiltelefonba épített, sőt vízhatlan változata, valamint a bárhol (wifin) elérhető világháló, közösségi média.

Előzmények

A jelenségnek persze vannak előzményei. Amióta van fényképezőgép és turizmus, azóta szívesen örökítik meg emberek magukat különböző helyeken. A kiemelkedő látványosságok előterében milliószámra születnek „helyzetfotók”.

Ehhez kapcsolódó szokás, hogy a turisták egymást kérik meg, hogy készítsenek emlékképet. Ezeket az emlékképeket később albumokba teszik, és az ismerősöknek mutogatják.

Napjainkig vállalkozások is szakosodtak arra, hogy egy-egy látványosságnál egyes vagy páros fényképet készítenek a látogatóról, s azt rögtön előhívva (polaroidnak nevezzük, mert a magyar gyorsfénykép nem terjedt el) kifüggesztik, s a turisták többsége nem tud ellenállni a megörökített pillanat – rendszerint borsos áron történő –megvásárlásának.

Ezeket a „helyzetfotókat” másként „Itt jártam”-fotóknak is nevezhetjük. Szelídített változatai ugyanis az „Itt jártam…” firkálásoknak (graffitiknek), amelyeket már az ókori egyiptomi piramisok legelső látogatói is elkövettek. Föltehetőleg nem is az első „jelhagyás” volt az „Itt jártam…”-graffiti, de az biztos, hogy sok ezer éve a világ minden részén gyakorolják, s egészen a 20. századig, a tömegturizmus elterjedéséig nem is érte kritika. Sőt, a jeles „jelhagyók” kezenyomát még vizsgálták és őrizték is. A Baradla-barlang hosszútúráján mindig megmutatják Petőfi Sándor cseppkőbe vésett kézírását.

A szelfi rokonságába tartozik általában a saját aláírásunk gyakorlása, kedvelése, illetve tágabbról a tudatosan választott (esetleg készített) feliratos póló.

Modern szelfitisz

A szelfinek vannak kötelező és vannak fakultatív elemei. Kötelező elem a közeli arc, esetleg arcok, fakultatív a távolabbi arc és esetleg más testrészek. Rendszerint fakultatív a környezet. Olykor nem is látszik, bár fontos szelfiüzenet, hogy éppen hol jár az illető. Csaknem kötelező elem a tervezett beállítás, a mimika csaknem kötelezően mosoly, esetleg torz mosoly (fintor). A portréfényképészet „kötelező mosoly”-effektusáról azt írják, hogy amerikai hatásra terjedt el. Én úgy gondolom, hogy a mosoly kötelező alapérzelem, amikor „történik” velünk valami, különösképpen, amikor üzenni akarunk valamit, akkor azt a mosolyalapérzelem jegyeivel (nevetés, vigyor, kacaj, derű, kedély) közöljük. Érdekes és etimológiailag még nem leírt jelenség, hogy a mosoly és a somoly(gás) fokozati különbség, s minden bizonnyal a mosoly két mássalhangzója cserélődött fel a somoly-ban; sajátos, unikális „képzéssel”.

A modern szelfizés, már-már szelfitisz (szelfibetegség) a tömegtársadalom, tömegturizmus és tömegtechnológiák eredménye. Demokratikus eszköz: mindenki hős, sztár lehet egy-egy pillanatra. Szelfiznek magányosan, párosan, híres emberekkel (még a pápával is), nevezetes és semleges helyeken. A modern szelfizés már társat sem követel meg. A korábbi helyzetfotókhoz kellett egy partner vagy meg kellett kérni valakit, hogy segítsen a fénykép elkészítésében. A szelfivel együtt felbukkant a szelfibot, ezzel már bárki „meghosszabbított karral” önmaga is tud önfényképet készíteni. S bár „kilövi” a világba, szinte bizonyos, hogy csak pillanatnyi figyelmet, dicsőséget szerez magának, sőt az is lehet, hogy semmilyet, mert csak saját maga nézegeti.

A szelfizés így föltehetőleg a „társas magány”, az atomizált társadalom, az „egyszemélyes csoport” egyik jellemző, sokak által gyakorolt, mégis individuális népszokása.

Kapcsolódó irodalom

Balázs Géza (1983): Firkálások a gödöllői HÉV-en. Budapest:ELTE–MTA.

Balázs Géza: Képes népszokások. Képi fordulat a graffitiben. 337—344. In: Ikonikus fordulat a kultúrában. Szerk.: Balázs Géza—H. Varga Gyula. Budapest—Eger, MSZT, Líceum Kiadó.

Balázs Géza (2015): Antroposzemiotika. Életünk feltűnő jelei. Budapest:Inter–MSZT.

(képek: Manyszi, Balázs Géza)

Új hozzászólás