Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

A szomszéd rétje mindig zöldebb?
Szólásmentés 8.

2015.05.15.nincs hozzászólás

Május eleje van, és szomszéd Marika néni hagymái már megint sokkal sudárabbak, a zöldborsó s a sárgarépa is gyönyörűen sorol, nem úgy, mint a mi kertünkben.

Igaz, Marika néni nyugdíjasként hajnalhasadtától napnyugtáig vigyázza-szeretgeti növénykéit, én meg jó, ha hétvégén hozzájutok, hogy kikapkodjam a gizgazt. A parasztember régi mondása is úgy tartja, a szomszéd rétje mindig zöldebb, vagy, hogy földműves-barát változatát idézzem, mindig gazdagabb a szomszéd vetése. De vajon tényleg mindig zöldebb-e, szebb-e a szomszédé?

Kortalan érzés, hogy másnak biztos könnyebb nálam, másnak szebb a lova, marhája, vetése, egyáltalán, valószínűleg minden szebb és jobb, ami a kerítésen túl van. Nagyravágyás, sőt, akár valamicske irigység is lapul ezen szólásainkban. A szomszéd rétje zöldebb-érzésnek jótékony cselekvésre sarkalló voltától az emberi majomhiúság kifejezéséig ezer köznapi árnyalata van. Az abszolút negatív pólust az egymással rivalizáló újgazdag szomszédok jelentik, környékünk távolabbi, Duna-parti villáiban is bőven akadnak ilyenek. Racionalitásnak, szolidaritásnak és önfegyelemnek fittyet hányva licitálnak egymásra. Már régen nincs náluk borsó vagy hagyma, a leánderekhez és citrusfákhoz külön kertészük van, arról viszont maguk tesznek, hogy a szomszédot új sportkocsival, vagy még hússzal több fúvókás jacuzzi-medencével pukkasszák: a szomszéd rétje nem lehet zöldebb, mint a miénk! A kiskerti versengéstől idáig hosszú az út, mégis minden lépésnél ott van a másikhoz, a szomszédhoz való viszonyítás momentuma. De csakugyan zöldebb-e az a másik rét, tényleg mindig szebb-e, ami a szomszédban van?

Minél mélyebbre ásunk térben és időben szólásaink között, annál inkább látjuk, hogy nem így van. Ami a kis közösségen, néhány családon vagy falun belül igaznak tűnt, a közösségen kívül, a távolabbi szomszédokat tekintve már korántsem. A közösségünk határain kívül esőnek nem zöldebb a rétje, hogy is lenne zöldebb, ha mindent fordítva csinál, mert kétbalkezes, féleszű. Ráadásul szerencsétlenséget hozhat ránk! E felismerésért nem is kell a nyelvhatárig menni, alkalmasint a nyelvjáráshatár is elég. Gyakran különböző tájszólások beszélői, eltérő néprajzi csoportok emberei is ugrasztották egymást, s egy néprajzi és/vagy nyelvjárási szomszéd neve is sötét színezetet kapott. Nem véletlen, hogy egy márkházai parasztember így hárította el Malonyay palóc eredetet firtató kérdését: „Már hogy volnék az (ti. palóc), mikor jóravaló keresztény katolikus vagyok”. A nyelvszomszédok a leggyanúsabb alakok: ezt már a népnevek is tükrözik. Ezen sokszáz, gyakran többezer éves szavak szerint a legtöbb nép magát beszélőnek, a szomszédot vartyogónak, némának tartotta. Erre számtalan példát lehet hozni Eurázsiából, a Csendes-óceántól az atlanti partokig. Közismert pl., hogy a német név külső elnevezés, a szlávok szerint ezek a germán csoportok nem beszélők, nyemecek, azaz némák voltak. Saját etnonimánk a magyar, törzsnéven túli, végső etimológiai jelentése az egyik markáns kutatói vélemény szerint ’beszélő ember’.

Az igazi, kacagtató szomszédábrázolás azonban az örökzöld anekdoták mellett éppen az etnospecifikus frazémákban van. A feudális viszonyok megszilárdulásával viszonylag állandó külső szomszédokra tettek szert az európai népek. Míg az anekdota keretei a szomszéd fricskázása mellett az egészséges öniróniát is megengedik, addig az etnospecifikus szólások és közmondások éppen arra fókuszálnak, hogy a szomszéd rétje sosem zöldebb, és ne is várj túl sok jót tőlük! Elég csak tótágast áll; csehül állunk; adj szállást a tótnak, kiver a házadból; sohasem láttam rongyos tótnak jó nadrágját; tüsszög, mint a tót bocskora (azaz lyukas az orra – P.P.) frazémáinkra gondolni.

Visszatérve a valóságos zöld rétekre: az állattartó gazda szénakaszálás idején folyvást az eget kémleli, napfényes időt ad-e a Jóisten, hiszen ha elrothad a széna, nem telel át az állomány. Minél esősebb, zordabb klímán vagyunk, annál nagyobb a jelentősége ennek, hiszen északon sokfelé csak egyszer lehet kaszálni a Kárpát-medencei kettő-három helyett. Hogyan is szitkozódott volna másként egy kora nyári zuhogó eső miatt a délészt parasztgazda, minthogy a Jóistent is a szomszédos lettek balgaságával ruházta fel: No, a Jóistennek már megint lett kedve van!  Ha valami erőst tönkrement az udvarában, akkor meg így zsémbelt: na ennek is annyi, mint a lett pénznek.

pomozi_abra

„A Jóistennek már megint lett kedve van”. Karácsony Fanni montázsa egy 1951-es, Szénakaszálás c. műkedvelő grafika felhasználásával

Bármerre is nézünk körül, a szomszéd mindig gyanús: finnek a svéd, svédnek a finn, angolnak a skót, s végtelenül folytathatnánk a sort. Még az olyan, Európa-szerte elterjedt szólásoknak, mint az angolosan távozik is megvannak a maga helyi etnospecifikus változatai, mert azt ugye Önök sem gondolják, hogy egy angol úriember angolosan távozhat, az bizony Irish goodbye-t mond, vagy éppen franciásan távozik. A francia pedig természetesen angolosan. A német ismét csak franciásan, eltekintve attól, hogy a keletebbi tartományokban hajdanán a lengyeles lelépés is divatozott. Dél-Európában (portugálok, spanyolok, görögök, olaszok) is franciásan távoztak, az olaszok helyenként angolosan is. Közép- és Kelet-Európában azonban kivétel nélkül az angolosan távozik/megy el/megy ki formákat használták, ami arra mutat, hogy ez a kifejezés környékünkön a franciás művelődési központok közvetítésével eresztett gyökeret.

A szomszéd rétje tehát csak akkor zöldebb, ha az én földem mellett van. A távolabbi szomszédok, a nyelvszomszédok mind gyanúsak voltak, egész Európa-szerte, s vélhetően ez nemcsak a mi jó öreg kontinensünkön lehet(ett) így.

Új hozzászólás