Pusztay János

Puszay János

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Szűts-Novák Rita

Fráter Zoltán

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Nyel vsz ínház
Színház és nyelv 4.

2015.01.25.nincs hozzászólás

Rovatunkban most Magyari Sára (Temesvár-Nagyvárad) írását adjuk közre.

A nyel és az ín ilyetén szembeállítása furcsának tűnhet, kivéve ha nyelvszínházat játszunk. A minap a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Moliendo Café című előadását láttam. Ennek a darabnak nincs szerzője, vagyis van: két társulat is – a német és a magyar színház művészei állították össze improvizációs-kommunikációs gyakorlatokból azt a majdnem kétórás előadást, amelyet Silviu Purcărete (nemzetközi elismertségű román opera- és színházrendező) állított színpadra.

Purcărete egy interjúban arról vallott, hogy nagy kihívás egy rendező számára, ha két különböző nyelvet beszélő színészközösséget akar egy színpadon játékba hozni, miközben ő egy harmadik nyelvet beszél. Ezért döntött úgy, hogy az előadásban vagy teljesen háttérbe szorul a beszéd, vagy minél több nyelven szólalnak meg a figurák.

Az előadás központi témája a kávé, helyszíne egy állandóan változó kávéház, amely hol napjaink embereinek ad teret, hol száz évet ugrik vissza az időben, és a némafilm korszakát villantja fel. Nincs egy lineáris eseményszál, nem kronologikus az időszerkezet, nincs körülhatárolható esemény, sem szereplők. A kávé, a kávézás (mint élő emberekből összeállított kávészökőkút vagy mint a prostitúcióra kényszerített lány, aki orális szex helyett erotikus kávézást szolgáltat) az, ami összekapcsolja a különböző jeleneteket. Közben félelmetesen sivár minden: dominánsan barnába öltözött szereplők, gyakran uniszex világ, nőt alakító férfiszínész, férfiakból lett kutyák és disznók váltakoznak a játéktérben. De ami a legnyomasztóbb, hogy nincs egy jól körülhatárolható nyelv, amin megszólalnának.

Helyenként meghallok egy-egy magyar vagy német szót, esetleg románt is, de érthetetlen, hogy miről beszélnek. A darab elején és végén van néhány yorubául (afrikai nyelvek közé tartozik, főként Nigériában beszélik) elhangzó dialógus, amelyet feliratoznak ugyan, de annyira meglep a nyelv hangzása, hogy teljesen elfelejtem olvasni a fordítást, inkább a kontextuális jelentésre hagyatkozom.
Az előadás során két mondat hangzik el: „Egy tiramiszu! Egy kávé!” egy vendég szájából. Ezt variálják németül, románul és magyarul. Sem mondattanilag, sem pragmatikailag nincs rendben ez az egység, de a kontextus itt is segíti a megértést. Az egyetlen nyelvileg teljes beszédhelyzet a dal: szinte minden jelenetben énekelnek hol angolul, oroszul, hol pedig franciául, spanyolul.

A kutyák ugatása, vonyítva dalolása, majd a disznók röfögős párbeszédei egy szülinapi zsúron eszembe juttatják az elállatiasodó társadalmakat, ahol nemcsak az ember kerül állati sorba, hanem az állatot is úgy kezeljük, mintha ember lenne, felszámolva így a határokat ember és állat között.

Ebben az előadásban minden, ami a nyelvhez köthető (beszéd, írás, olvasás) valami rosszal párosul: ha írsz, megetetik veled a lapokat, s megfulladsz; ha olvasol, felgyújtják a könyvekkel az életteredet; ha beszélsz – az a többiek számára érthetetlen.
Egyetlen név hangzik el a játék során: Igor Igoroska Igorovics – egy kisbaba neve, akit az apja nem akar felvállalni, s az anya pisztollyal (ámokfutásba kezdve) veszi rá férjét, hogy apja legyen közös gyermeküknek. A groteszk jeleneten hahotázik a terem, nekem pedig bevillan, hogy miként is működik a névmágia.

Az előadás spanyol címe (moliendo = őrölni, darálni) eszembe juttatja a latin népek rituális, erotikus együttléteit (több spanyol dalnak is címe a Moliendo Café), de az átalakult anyag (kávészemből por, majd ital), amely az emberi testbe kerül olyan, mintha varázsitalként funkcionálna (l. Bódi Zoltán: A kávé szemiotikája), és előhozná az embernek a legsötétebb oldalát. Mintha pont az veszne el, ami emberi: tisztázatlan férfi-nő viszonya; nincs egyértelmű határ ember és állat között; ami színes, azt felváltja az egyhangú. És talán, ami a legfájdalmasabb: eltűnik a nyelvek sokszínűsége, ha marad is valami egy-egy nyelvből, az csak megcsonkított formában létezhet.
Az európai nyelveken megszólaló figurák között nem jön létre valódi megértés; a kommunikáció csak egyoldalú, nincsen beszélgetés a felek között. Nincs szó beszélőközösségekről, beszédhelyzetről ezekben a jelenetekben. Mindezek mellett látszatra mégis érthető, hogy mi zajlik a játéktérben. A gesztusnyelv felerősödése, a mozgás azt érzékelteti, hogy felszínesen működik ugyan a gondolatközlés, de érzelmekről már nem esik szó (gesztus).

Párbeszéd csak yoruba nyelven zajlik: két vendég férfi és egy pincérnő között. A vendégek beszélgetnek, az idősebb írónak vagy tudósnak tűnik, a fiatalabb tanítványnak, aki képtelen azonosulni mestere gondolataival és végül el is hagyja őt. Helyét átveszi viszont a fiatal pincérnő, aki érti és kiegészíti mindazt, amit az idősebb mond. A beszéd és az írás így ismét kerek egésszé áll össze: érezzük kettejük egységét, mindennemű összetartozását, de nem értjük. Ez az afrikai nyelven zajló érintkezés mintha tükörként funkcionálna: mi már nem értjük egymást. Ők még igen…

 

Új hozzászólás