Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Harangozó Imre

Harangozó Imre

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Nyel vsz ínház
Színház és nyelv 4.

2015.01.25.nincs hozzászólás

Rovatunkban most Magyari Sára (Temesvár-Nagyvárad) írását adjuk közre.

A nyel és az ín ilyetén szembeállítása furcsának tűnhet, kivéve ha nyelvszínházat játszunk. A minap a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Moliendo Café című előadását láttam. Ennek a darabnak nincs szerzője, vagyis van: két társulat is – a német és a magyar színház művészei állították össze improvizációs-kommunikációs gyakorlatokból azt a majdnem kétórás előadást, amelyet Silviu Purcărete (nemzetközi elismertségű román opera- és színházrendező) állított színpadra.

Purcărete egy interjúban arról vallott, hogy nagy kihívás egy rendező számára, ha két különböző nyelvet beszélő színészközösséget akar egy színpadon játékba hozni, miközben ő egy harmadik nyelvet beszél. Ezért döntött úgy, hogy az előadásban vagy teljesen háttérbe szorul a beszéd, vagy minél több nyelven szólalnak meg a figurák.

Az előadás központi témája a kávé, helyszíne egy állandóan változó kávéház, amely hol napjaink embereinek ad teret, hol száz évet ugrik vissza az időben, és a némafilm korszakát villantja fel. Nincs egy lineáris eseményszál, nem kronologikus az időszerkezet, nincs körülhatárolható esemény, sem szereplők. A kávé, a kávézás (mint élő emberekből összeállított kávészökőkút vagy mint a prostitúcióra kényszerített lány, aki orális szex helyett erotikus kávézást szolgáltat) az, ami összekapcsolja a különböző jeleneteket. Közben félelmetesen sivár minden: dominánsan barnába öltözött szereplők, gyakran uniszex világ, nőt alakító férfiszínész, férfiakból lett kutyák és disznók váltakoznak a játéktérben. De ami a legnyomasztóbb, hogy nincs egy jól körülhatárolható nyelv, amin megszólalnának.

Helyenként meghallok egy-egy magyar vagy német szót, esetleg románt is, de érthetetlen, hogy miről beszélnek. A darab elején és végén van néhány yorubául (afrikai nyelvek közé tartozik, főként Nigériában beszélik) elhangzó dialógus, amelyet feliratoznak ugyan, de annyira meglep a nyelv hangzása, hogy teljesen elfelejtem olvasni a fordítást, inkább a kontextuális jelentésre hagyatkozom.
Az előadás során két mondat hangzik el: „Egy tiramiszu! Egy kávé!” egy vendég szájából. Ezt variálják németül, románul és magyarul. Sem mondattanilag, sem pragmatikailag nincs rendben ez az egység, de a kontextus itt is segíti a megértést. Az egyetlen nyelvileg teljes beszédhelyzet a dal: szinte minden jelenetben énekelnek hol angolul, oroszul, hol pedig franciául, spanyolul.

A kutyák ugatása, vonyítva dalolása, majd a disznók röfögős párbeszédei egy szülinapi zsúron eszembe juttatják az elállatiasodó társadalmakat, ahol nemcsak az ember kerül állati sorba, hanem az állatot is úgy kezeljük, mintha ember lenne, felszámolva így a határokat ember és állat között.

Ebben az előadásban minden, ami a nyelvhez köthető (beszéd, írás, olvasás) valami rosszal párosul: ha írsz, megetetik veled a lapokat, s megfulladsz; ha olvasol, felgyújtják a könyvekkel az életteredet; ha beszélsz – az a többiek számára érthetetlen.
Egyetlen név hangzik el a játék során: Igor Igoroska Igorovics – egy kisbaba neve, akit az apja nem akar felvállalni, s az anya pisztollyal (ámokfutásba kezdve) veszi rá férjét, hogy apja legyen közös gyermeküknek. A groteszk jeleneten hahotázik a terem, nekem pedig bevillan, hogy miként is működik a névmágia.

Az előadás spanyol címe (moliendo = őrölni, darálni) eszembe juttatja a latin népek rituális, erotikus együttléteit (több spanyol dalnak is címe a Moliendo Café), de az átalakult anyag (kávészemből por, majd ital), amely az emberi testbe kerül olyan, mintha varázsitalként funkcionálna (l. Bódi Zoltán: A kávé szemiotikája), és előhozná az embernek a legsötétebb oldalát. Mintha pont az veszne el, ami emberi: tisztázatlan férfi-nő viszonya; nincs egyértelmű határ ember és állat között; ami színes, azt felváltja az egyhangú. És talán, ami a legfájdalmasabb: eltűnik a nyelvek sokszínűsége, ha marad is valami egy-egy nyelvből, az csak megcsonkított formában létezhet.
Az európai nyelveken megszólaló figurák között nem jön létre valódi megértés; a kommunikáció csak egyoldalú, nincsen beszélgetés a felek között. Nincs szó beszélőközösségekről, beszédhelyzetről ezekben a jelenetekben. Mindezek mellett látszatra mégis érthető, hogy mi zajlik a játéktérben. A gesztusnyelv felerősödése, a mozgás azt érzékelteti, hogy felszínesen működik ugyan a gondolatközlés, de érzelmekről már nem esik szó (gesztus).

Párbeszéd csak yoruba nyelven zajlik: két vendég férfi és egy pincérnő között. A vendégek beszélgetnek, az idősebb írónak vagy tudósnak tűnik, a fiatalabb tanítványnak, aki képtelen azonosulni mestere gondolataival és végül el is hagyja őt. Helyét átveszi viszont a fiatal pincérnő, aki érti és kiegészíti mindazt, amit az idősebb mond. A beszéd és az írás így ismét kerek egésszé áll össze: érezzük kettejük egységét, mindennemű összetartozását, de nem értjük. Ez az afrikai nyelven zajló érintkezés mintha tükörként funkcionálna: mi már nem értjük egymást. Ők még igen…

 

Új hozzászólás