Ha tehetem, én is részt veszek ezeken a rendezvényeken, mint legutóbb, múlt év őszén a Komi Köztársaság fővárosában, Sziktivkárban. A nemzetközi interdiszciplináris konferenciát a régió fenntartható fejlődésének szentelték. Plenáris előadásomban azzal foglalkoztam, hogyan szolgálhatja az anyanyelvű iskolai oktatás a régió kultúráinak és nyelveinek fenntartható fejlődését.

A kérdés nem egyszerű, hiszen a soknemzetiségű Komi Köztársaságban a tituláris nép, a magyarral rokon nyelvet beszélő komi (külső és régebben a tudományban is használt nevükön zürjén), a lakosságnak mintegy negyedét teszi ki. A komi nyelv – az 1992-ben elfogadott nyelvtörvény értelmében – a köztársaság határain belül az orosszal egyenrangú (regionális) államnyelv. Használata azonban erősen korlátozott és egyre inkább visszaszorul. Ez a helyzet nem csak a komi osztályrésze, szinte valamennyi oroszországi őshonos, így valamennyi finnugor nyelvű nép a veszélyeztetett nyelvek közé tartozik.

Bár Oroszországban az őslakosság nyelvét elvben törvény védi, a törvények – hogy Oroszországról írva stílszerű legyek – azonban csak Patyomkin-faluk. Visszaszorul az őshonos lakosság nyelve a családban, az iskolában, a kulturális életben. Valamelyest jelen van a humán, az adott népre irányuló kutatásokban, de egyáltalán nem használatos a gazdasági és a politikai életben, a közigazgatásban. Miközben a nyelvek egy része alkalmas volna már jelenlegi állapotában is a teljes körű használatra, amelyek pedig nem, azok helyzetén terminológia-alkotással lehetne javítani. Ehhez a politikai akaraton kívül szükség van az őshonos népesség elkötelezettségére is. Az évszázados lelki megtöretés következtében azonban egyre gyakrabban üti fel a fejét az etnikai nihilizmus, s ez a jelenség, sajnálatos módon, éppen a finnugor népekre jellemző.

A politikai akarat eddig legalább látszólag megvolt, amennyiben meghozták ugyan az őshonos népeket, azok nyelvét és kultúráját védő törvényeket. Igaz, megvalósításuk súlyos kívánnivalókat hagyott maga után. A többségi politikai hatalom azonban most már, úgy tűnik, a látszatra sem törekszik. Az orosz törvényhozás már készülődő legújabb csapása az oroszországi nyelvtörvény tervezett módosítása. Ez a szerfölött nyugtalanító hír a legutóbbi hetekben jutott el hozzám. A törvénymódosítás – a helyi civil szervezetek véleménye szerint – az oroszországi őshonos – köztük a finnugor – nyelvek státuszát negatívan változtatja meg. Az egyéni képviselői indítványként benyújtott tervezet megerősíti az orosz nyelv államnyelvi státuszát, egyúttal gyengíti a regionális államnyelvek helyzetét. Lehetőséget ad arra, hogy megszüntessék a (regionális) államnyelvek kötelező oktatását, s teljességgel kizárja az ezeken folytatott oktatást Az oktatási törvény ugyanis kimondja, hogy az Oroszországi Föderációban oktatást csak a Föderáció államnyelvén garantálnak. Az őshonos népek kénytelenek lesznek az orosz nyelvet anyanyelvükként megadni, mivel nem lesz lehetőségük nemzeti tartalmú és nyelvű képzésben részesülniük. A javaslat az őshonos nyelveknek a tömegkommunikációban való visszaszorítását is célozza, mert megszünteti a hírközlő tv- és rádióműsorok önállóságát, azok már csak az orosz nyelvű híreket közölhetik saját nyelvükre szinkronizálva, megőrizve az orosz eredeti hallhatóságát.

Az őslakosság nyelvei a nemzeti-területi képződményekből kiszorulva valamiféle kulturális autonómiák nyelveivé válnak. Ez a folyamat előbb-utóbb elvezet oda, hogy meg fognak szűnni az etnikai alapú közigazgatási egységek (köztársaságok, autonóm körzetek), ahogy arról már jó évtizede az akkori, a nemzeti kisebbségek ügyeivel megbízott tárca nélküli miniszter mint elérendő célról írt. 2004-ben a Finnugor Népek Világkongresszusán Tallinnban tartott plenáris előadásomban hívtam fel erre a veszélyre a figyelmet, s a hivatalos szervek ígérete ellenére jóslatom beigazolódott – lásd a Komi-permják Autonóm Körzetnek az orosz többségű Perm megyével való összeolvasztását, s ennek következtében a  minimális fokú komi-permják államiság elvesztését, érdekérvényesítését.

A civil szervezetektől érkezett hírek szerint 2013-ban az Oroszországi Föderáció „szubjektumaival” egyeztettek a tervezetről, s a finnugor köztársaságok vezetői egyetértettek vele. A tervezet emberi jogokat, illetve az Orosz Föderáció őslakos népeinek jogait sértő részéről csak Tatarsztán és Észak-Oszétia fejtett ki kritikát.

Aggodalommal figyelem a fejleményeket. Nem csak a finnugor rokon nyelveket sújtó folyamatról van szó, hanem a világ nyelvi-kulturális sokszínűségének veszélyeztetettségéről is. A soknemzetiségű államok fokozott felelősséget viselnek ebben a kérdésben, ám Oroszország fittyet hány ezirányú nemzetközi kötelezettségének.

Tehet-e ez ellen valamit a nemzetköziség?