Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Nincs nyelvoktatási stratégia

2014.09.9.1 hozzászólás

A nyelvoktatás helyzete Magyarországon különös tekintettel az egyetemi lektorátusi képzésre

Kor- és kórkép

Mindenki egyetért azzal, hogy hazánkban szükséges idegen nyelvet tanulni. A kérdés csak az, hogyan és mely nyelveket.

Jelen cikk nem kíván módszertani kérdésekbe bonyolódni, a „hogyan” kérdése kétségkívül izgalmas,  pontosan tudjuk, hogy minden korban volt valamilyen „egyedül üdvözítő” módszer: pl. a grammatikai, a kommunikatív stb., stb. A „mely nyelveket” kérdése hasonlóan izgalmas, itt is jellemző a korszellem: például latin,  német, orosz,  angol.

Nyelvoktatási fordulatok: 1949, 1989

A nyelvoktatás történetében nagy fordulatot jelentett 1949, mikor szinte egyik napról a másikra megszüntették a nyugati nyelveket, és a tanárokat átképezték orosz szakosoknak. Erre

külön intézetet hoztak létre: a Lenin intézetet. (Nincsen új a nap alatt: 1989-ben megszüntették az orosz kötelező tanulását, és nyugati nyelvszakosokká képezték az orosz tanárokat. Mindkét esetben tragikus következményekkel.) Az egyetemi lektorátusok az ötvenes években az orosz nyelv tanítására alakultak. Minden felsőoktatási intézményben kötelező volt az orosz nyelv. Az enyhülés éveiben kezdtek nyugati nyelveket is tanítani, de 1956 után megint az orosz nyelv került előtérbe. A hatvanas években aztán újra indult a nyugati nyelvek oktatása is. (A középiskolákban 1963-ban vezették be a tagozatos nyelvoktatást, ami azt jelentette, hogy minden nap volt nyelvóra. Sőt, a Madách gimnáziumban speciális angol tagozat volt, heti 12 órában.) A nyolcvanas években megalakultak a két tannyelvű középiskolák. Ez  cáfolja azt a véleményt, amely a Kossuth rádióban hangzott el, mi szerint a Kádár-rendszer átkos öröksége miatt nem beszélünk idegen nyelveket. A lektorátusokat a nyolcvanas években szintén fejlesztették, új státuszokat létesítettek, anyanyelvi lektorok érkeztek államközi szerződések keretében, az oroszon kívül nagy mértékben megnőtt a nyugati nyelvek szerepe. Az orosz nyelv kezdett visszaszorulni, a négy félévről   először három, majd két félévre csökkent az oktatás, ezzel együtt a nyugati nyelvek oktatása emelkedett. Például az ELTE BTK Idegen Nyelvi Lektorátusán, a pszichológus hallgatók már a hetvenes évek közepétől heti hat órában tanulták az angolt! Az egyetemi nyelvoktatás kötelező volt, külön nyelvi sávval, a hallgató osztályzatot kapott, mindkét oktatott nyelvből vizsgázniuk kellett, írásbeli, szóbeli egyaránt volt. A hallgató nem kaphatott addig diplomát, míg a két vizsgája nem volt meg. A vizsga szakmai részt is tartalmazott, tehát például a régész hallgató szakszöveget kapott mind az írásbeli, mind a szóbeli vizsgán. Ezt az igen jól működő rendszert,  az 1989-es rendelet, mi szerint az orosz nem kötelező,  tette tönkre. Ha nem kötelező, természetesen nem tanuljuk tovább. Ez a rendelet a középiskolákban nagyobb zavart okozott, hiszen sok tanuló egy év után abbahagyta az oroszt és elkezdett valami más nyelvet tanulni, pl. eszperantót… Természetesen, olyan nyelvet, amilyen tanár volt az iskolában. Mi hát a teendő? Az átképzés (ami, mint láttuk, negyven évvel ezelőtt már nem vált be)! A sok orosz szakos tanár hamarosan angol, német, francia szakos lett… (Hogy hogyan történt az átképzés, mennyi furcsaság történt, mennyi sértődés az „igazi” szakosok részéről, ez is megér egy misét.)

Rigó utca

Ennek a rendeletnek a másik – igen súlyos – folyománya a nyelvvizsga mindenhatósága. A kilencvenes évek elejétől  kezd „felfutni” a Rigó utcai nyelvvizsga. Vajon miért? Milyen előnyöket kínált? Meglepően sokat, nézzük hát!

  • A nyelvvizsga jeles osztályzatot jelentett az adott nyelvből
  • Kiváltotta az érettségit
  • Nem kellett bejárni a nyelvórára
  • Plusz pontot jelentett a felvételin
  • Nyelvvizsga pótlékot

Ami, szerintem,  még nagyobb kárt okozott, az, hogy egyre inkább az számított jó tanárnak, akinek minél több nyelvvizsgával rendelkező tanítványa volt. Már a kilencvenes években is hallatszottak józan hangok, mi szerint milyen alapon váltja ki az érettségit egy külső intézménynél letett vizsga? Olyan ez, mintha a magyar irodalmi érettségit kiválthatná valamilyen vizsga, amit az Irodalomtudományi Intézet szervez… Volt is egy kísérlet, hogy ne lehessen kiváltani az érettségit, de – állítólag – a szülők tiltakozása miatt visszavonták a rendeletet… Így minden maradt a régiben, és elmondható, hogy abban az időben a nyelvoktatás rákfenéje a nyelvvizsga volt! Ez a rossz rendszer az egyetemi nyelvoktatásra is hatott, hiszen, ha a hallgató rendelkezett nyelvvizsgával, nem kellett órára járnia, illetve járhatott, bizonyos térítés ellenében. (A lusta hallgató ingyen, a szorgalmas pénzért!!!) A fent említett előnyök részben megszűntek az akkreditáció,  illetve a kétszintű érettségi bevezetésével. A nyelvvizsga bizonyos fajta „mindenhatósága” azonban megmaradt. Az egyetemi lektorátusi nyelvvizsga gyakorlatilag megszűnt, kivéve azokon az egyetemeken, ahol ki tudták fizetni a magas akkreditációs díjat. Így megint külső intézmény kezébe került a vizsga. Az akkreditációval megszűnt a Rigó monopóliuma, tehát az egyetemi diploma megszerzéséhez elfogadható más nyelvvizsga is pl. Cambridge, Goethe stb. Ez igen érdekes megoldás, nyugat-európai kollégák nem is értik, miért nem az egyetemi záróvizsgát fogadja el az egyetem. A vizsgáztatás jogát (ahogyan a tudományos fokozatét) vissza kellene adni az egyetemnek.

Diplomamentés

A kormány 3 milliárdos diplomamentő akciója (körülbelül 50ezer hallgatót érintő terv) nem az igazi megoldás!  Mielőtt ez a döntés megszületett,  2011-ben volt egy jogszabály, mi szerint a 2013-ban végzősök tehetnek belső, azaz lektorátusi nyelvvizsgát. Ezzel a lehetőséggel nem élt minden felsőoktatási intézmény, mondván, ezek a vizsgák nem elég színvonalasak! Ez  már önmagában is sértő a lektorátusokra, magára az  akkreditáción átesett és megfelelt egyetemekre, az ott tanító tanárokra… Honnan tudják az egyetem felelős vezetői, hogy a külső vizsga mennyire színvonalas? Nem kellett volna 1995-ben (Bokros-csomag) bezárni számos egyetemi lektorátust, akkor talán jobb lenne a helyzet. Ha pedig már van ez az akció, nem jobb lett volna a lektorátusokat némi pénzhez juttatni és nem nyelviskolákra bízni a tanítást?

Nincs nyelvoktatási stratégia

A legnagyobb baj, hogy nincs nyelvoktatási stratégia.

Utoljára Medgyes Péternek voltak kiváló elképzelései, ennek már majd’ húsz éve! Természetesen a közoktatást is fejleszteni kellene, a tagozatos oktatás igen jól működött, az egyetemi nyelvoktatást ismét kötelezővé kellene tenni. Meg kellene azt is gondolni, hogy ne az angol legyen az első nyelv, hiszen, így nagy valószínűséggel, nem fog más nyelvet tanulni a tanuló, mert, ugye, angolul mindenki tud, minek akkor másik nyelv?

Pedig a szólás: Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy, nagyon igaz  napjainkban is!

1 hozzászólás

#1 Sz. Tóth Gyula 2014. 11. 11. 10:42:57

Pontos látlelet kapunk, rávilágítva a problémákra. Ezen a területen végzett kutató-fejlesztő-tanító munka (a francia nyelv tanítása terén) tapasztalatai alapján jogosnak tartom a szerző megállapításait. „Nem elégséges a magyarok nyelvtudása”, hangzik el mai is, sokan nem kapnak diplomát nyelvvizsga hiányában. Akkor, amikor rengeteg nyelviskola kínálja a portékát. „Nyelvet az iskolában” címmel ezt írtam: „Az idegen nyelvi kompetencia alakítását, s a kívánt szintre való ’felfejlesztését’ az iskolának kell elvégeznie”. Ehhez oktatási stratégia kell, amelyben az idegen nyelvek oktatása az anyanyelvi rendszerhez igazodik. (lásd francianyelv.hu = http://www.francianyelv.hu/erdekessegek/velemeny/nyelvet-az-iskolaban) A továbbtanulóknak a felsőoktatás nyelvi lektorátusai biztosíthatnák a kívánt területen szükséges idegen nyelvi tudást, vizsgával együtt. Igaz, a „bolognai folyamat” alaposan felbolygatta rendszerünket. A problémát nehezíti, hogy egyrészt ma ugyan sok (és drága) projekt fut (összefogásuk nem látható), másrészt, sok esetben, az „újdonságok” nem veszik figyelembe a hazai kutatás-fejlesztés használható eredményeit. És mi lesz a szakmunkásképzőkben folytatandó nyelvi képzéssel? Ezt azért is hangsúlyos, mert az oktatáspolitika a szakképzést kívánja felerősíteni. Hát, valóban: nyelvoktatási stratégia kellene!

Új hozzászólás