Nem a nyári este hangulatának megidézése miatt elevenítettem fel a jól ismert sorokat Arany János Családi kör című verséből. Egészen más miatt.

Hajdanán kajánul megkérdezték a nyelvésztől: Hogy írjuk azt, hogy tekinget? Azt válaszolta a nyelvi logikát követve: tekint + -gat/get, az annyi mint: tekintget. Nem úgy van az, mosolyodtak el, a szótár szerint: tekinget. A nyelvész nem értette. Még fiatal volt, megkérdezte Fábián Pált, az 1954-es és 1984-es helyesírás „atyját”, hogy hová tűnt a tekint szó vége. Az atyai kolléga elmosolyodott. Ez bizony nem szóelemzés, hanem hagyomány. Arany Jánosra megy vissza, mert hogy ő így írta a Családi körben: „Este van, este van: ki-ki nyúgalomba! / Feketén bólingat az eperfa lombja”. Arany a kiejtést követte. Hiszen három mássalhangzó kiejtésekor egy könnyen kiesik. És ha már a bólintgatból kiesik a t, akkor ennek hatására továbbiakból is: tekinget, kacsingat. Három ige, amely elvesztette t-jét.

A helyesírás-szabályozók természetesen nem voltak következetesek. Hiszen más esetben megmaradt a t: köhintget, kurjantgat, pillantgat, pukkantgat, sikkantgat, füttyentget, érintget, koccintgat, kortyintgat…

A magyar helyesírás alapelvei között szerepel a kiejtés, a szóelemzés és a hagyomány. Ezek olykor keverednek. Arany János tekintélyének hatására három szóban a szóelemzés kilőve, követtük a kiejtést. Írásban jelölt kiesés. Persze a „nyúgalomba” esetében mégsem követtük. A költő természetesen használhat egyedi helyesírást. Ez azonban nem lehet az alapja a közösségi helyesírásnak. Vélte a nyelvész, amikor már abba a helyzetbe került, hogy beleszóljon a helyesírásba. Arany János csorbítatlan tekintélye ellenére bizony logikusnak látszik, hogy visszavezessük a t-t a három igébe. Készül az új helyesírás, s akkor visszakerül az elveszett t a mindennapi helyesírásba: tekintget, kacsintgat és bólintgat. Arany János szövege természetesen szent, ott továbbra is marad a t nélküli változat.

„Este van, este van… a tüz sem világít, / Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit, / A gyermek is álmos, – egy már alszik éppen, / Félrebillent fejjel, az anyja ölében. / Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol; / Közbe-közbe csupán a macska dorombol. / Majd a földre hintik a zizegő szalmát… / S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.”

Milyen szép! 1851. április 10-én írta ezt Arany János. Akkor nincs tovább nyelvi mese sem… mi is földre hintjük a zizegő szalmát, és átadjuk a tücsöknek csendes birodalmát…