Persze, nem a nyelv bújócskázik így, egyszerűen csak nincs sorsáról kellő információnk. Ilyen nyelv a kamassz. Szegről-végről rokon nyelvünk, az uráli nyelvcsalád szamojéd ágának déli csoportjába tartozik, a Szaján hegység vidékén beszélték. A közösség áttért a hakasz és az orosz nyelvre, így a kamassz nyelv megszűnt létezni. Már a 20. század húszas-harmincas éveitől kihaltnak tartották, ám az 1960-as években még sikerült felfedezni kamasszul beszélőt, akitől Ago Künnap tartui nyelvész gyűjtött és közzé is tett némi nyelvi anyagot. Plotnyikova asszonyt tartják az utolsó kamasszul beszélő személynek, aki a komiföldi Sziktivkarban 1985-ben rendezett finnugor kongresszus vendége volt. Plotnyikova tudomása szerint ő volt az egyetlen ember a világon, aki valamelyest még tudott kamasszul. Arra a kérdésre, hogyan tudta megőrizni a nyelvet, azt válaszolta, hogy minden nap kamasszul imádkozik. Miért éppen kamasszul, tudakolták. Mert ha oroszul imádkoznék, akkor a Jóisten nem biztos, hogy pont az én imámat hallgatná meg a 200 millióból, de mivel én vagyok az egyetlen kamasszul imádkozó, engem biztosan meghallgat.

Vajon rejtenek-e még a Szaján hegység völgyei, erdei ritka nyelvi kincseket?