Bevezetés

Jelenleg is vitatkoznak az amerikai kutatók, történészek, hogy az ókori retorika mikor lett rendszerbe foglalva. A kutatók egy része azt állítja – többek között a magyar retorikakutatók is -, hogy a Szirakúzában élő Korax és Teisziasz nevéhez fűződik az ókori retorika rendszerezése Kr. e. 467 környékén (Enos 1996, Retorikai lexikon 2010: 1200), más kutatók szerint Korax és Teisziasz csupán az első kézikönyvet készítették a retorikáról a Kr. e 5. század első negyedében – a retorika rendszerezését jóval későbbre gondolják (Golden–Corbett 1990: 1). Mivel Codita (2006) szerint komoly vita folyik jelenleg az időbeli elhelyezés körül, szerinte joggal feltételezhetünk egy harmadik lehetőséget: Kr. e 467 előtt, azaz már az ősi kultúrákban megjelent a retorika rendszerszerű vizsgálata, kidolgozása. Ezért is érdemes a retorika rendszerezése kapcsán megvizsgálni az ókorból fennmaradt szövegeket. Jelen tanulmány célja, hogy betekintést nyújtson az ókori egyiptomiak gondolataiba a retorikáról, milyen jellemzőkkel kell szerintük rendelkeznie a jó szónoknak, és milyen retorikai fogásokat tanácsoltak az ókori bölcsek.

Írások az egyiptomi retorikáról

Az egyiptomi retorika tanulmányozásának fő forrásai a közép- és új királyság bölcs tanításai, amelyek többsége Kr. e. 2200-tól 1500-ig datálható. Ezeket az írásokat azoknak a fiataloknak a tanítására használták, akik írnoknak vagy tisztviselőnek készültek. Az egyiptomi bölcs könyvek általában epigrammatikus tanítások, hasonlóan a bibliai Példabeszédek könyvéhez (melyet kétségtelenül befolyásoltak az egyiptomi minták). A bölcs könyvek etikára, etikettre és személyek közötti kapcsolatokra ajánlanak tanácsokat. A tanítók isteni kegyet és foglalkozásbeli sikereket ígérnek annak, aki engdelmeskedik tanításaiknak. Hogy elérjék ezeket a kiváltságokat, a tanulóknak ismerniük kell a jó magaviselet, a jó beszéd követelményeit (Kennedy 2003). Az egyik legrégebbi kifejezetten retorikai tanácsokat adó kézikönyv a Ptahhotep tanításai: „Ptahhotep intelmei a kor tisztségviselőinek gondolatkörében mozognak, az Óbirodalom megdönthetetlennek tűnő rendje iránti vak tisztelet, alázat legyen az ifjú magatartásának fő jellemzője. Az író feltétlenül meg volt győződve annak a hierarchiának tökéletességéről, melynek ő maga a csúcsán állt.” (Kákosy 1979: 270.) Ptahhotep írása nagyrészt a hatásos beszédre vonatkozó –minden rendszert nélkülöző – tanácsokból áll, valamint arról szól, hogy a különböző rangú embereknek hogyan kell viselkednie. Több olyan elem is észrevehető Ptahhotep írásaiban, mint amelyek a zsidó retorikában, a Példabeszédek könyvében szerepelnek (Kennedy 2006: 152). A retorikakutatók szerint szintén kulcsfontosságú a The Eloquent Peasant (Ékesszóló paraszt[1]) című írás, amely az egyik legrégebbi írásos anyag. Ebben a szerző leírja egy paraszt történetét, akit kiraboltak, és a fő sáfárhoz könyörög egy ékesszóló, meggyőző, a hétköznapi és emelkedett stílust ötvöző beszéddel. Szintén fontos kézirat volt a House of Instruction, ugyanis ebben foglalták össze az egyiptomiak azokat a parancsokat, melyek segítették a népet, hogy hatékony szolgái lehessenek a társadalomnak. A Bölcsességek tárháza (Instruction of Wisdom) volt a második nagy irodalmi alkotás. Ebben a gyakorlati gondolkodás, tapasztalat mellett vallási értékeket is rögzítettek az egyiptomiak (Codita 2006). A Maat kiemelt fontosságú írás a retorika szempontjából. (A Maat retorikai fontosságára később visszatérek.)

Retorika az ókori Egyiptomban

Már jóval korábban, mint a görögök, az ókori egyiptomiak is felismerték a retorikai fontosságát.[2] Kr. e. 2100 környékén az ókori egyiptomiak hatalmas és egységes korpuszt hoztak létre, mely nemcsak az írást, a retorikát, hanem az egész birodalmat rendszerbe helyezte. „Ezek a fennmaradt írások, nem föltétlenül számítanak retorikának, csupán tanácsokat adnak a hatékony beszédhez.” (Fox 1983: 11) A fáraó korabeli Egyiptom irodalma mégis hasznos adatokat kínál nekünk a retorikával kapcsolatban, bármennyire is rendezetlen anyagról van szó. Fox szerint az egyiptomiak a retorika szó helyett a „jó beszédet” (fine speech) használták. Az ékesszólás egyiptomi értelmezésébe beleértik az egyéni beszélgetéseket is. Általában nem különböztetik meg a beszélgetésre vonatkozó tehetséget és az ékesszólást a nyilvános beszédekben. Néhány elem kimondottan a nyilvános beszédre utal, mert úgy tűnik, az a lényeges, hogy az ember beszéde milyen hatást gyakorol a másikra, különösen az elöljárókra. Olykor utalnak a bíróságra is. Az angol retorika szónak megvan az egyiptomi megfelelője: ‘a szép beszéd alapelve’, melyet Ptahhotep – a legkorábbi épen maradt bölcs beszéd szövegének tanítója – a legfőbb értékként jellemez. Ptahhotep nemcsak a jó beszédhez, hanem egyben a szép beszéd alapelvéhez is ad tanácsot. Az egyiptomiak az ékesszólást veleszületett tehetségnek tekintették, amely tanácsokkal segítve fejleszthető volt. Az ékesszólás Ptahhotep szerint „ritkább, mint a smaragd”, de a szolgálólányok között is megtalálható. Továbbá: „Ha maradandó akarsz lenni azok szájában, akik hallgatnak téged (azaz hosszantartó hírnévre akarsz szert tenni), akkor hallgass, és csak akkor beszélj majd, ha mester lettél. Ha tökéletesen beszélsz, minden terved eléri a célját. Az ékesszólás egy mesterség.“ (Fox 1983: 10.)

A következő, egyiptomi retorika bölcseinek tanácsait bemutató sorok M. Lichtheim, Ancient Egyptian Literature című könyvén és V. Fox kutatómunkáin alapulnak. A két szerző többek között Kagameni, Ptahhotep, Merikare bölcsek tanácsait dolgozták fel munkájukban.

A hallgatás

Az egyiptomi retorika egyik fontos törvénye a hallgatás. Kagameni szerint a hallgatás erkölcsi magatartás és egyben retorikai taktika is. A hallgatás nem azonos a passzivitással vagy a passzív elmélkedéssel. A hallgatás szándékos stratégia, amely segít, hogy a magad útján fejleszd az erkölcsi világképedet, és segít abban is, hogy ellenfeleid lerombolják saját erkölcsi világképüket. Ptahhotep is hangsúlyozza a hallgatás jelentőségét a vitában. Szerinte, ha egy feljebbvalóval vitatkozunk, hajtsuk le a fejünket, legyünk csendben. Ellenfelünk így össze fog zavarodni és ostobának fogják gondolni. Ha egy velünk egyenlővel vitázunk, mutassuk meg értékünket hallgatásunkkal, és így erős és pozitív hírnévre teszünk szert az elöljáróság előtt. Ha egy alsóbbrendűvel vitázunk, ne engedjünk a kísértésnek, hogy terrorizáljuk. Hallgassunk és össze fog zavarodni. A hallgatás – válasz. De természetesen a retorika nem állhat csak hallgatásból. A beszédnek is megvan az ideje. Hogy mikor, mindenkinek magának kell felismernie. Erről azonban a második retorikai törvény rendelkezik.[3]

A megfelelő pillanat

Ptahhotep azt tanácsolja, hogy csak akkor beszéljünk, ha már megtaláltuk a saját megoldásunkat. Szerinte a megfelelő időpont kivárásához nagy önuralomra van szükség, és az „erőteljes férfi, kedves beszéddel arat sikereket.” Azt tanácsolja továbbá, hogy az érzelmeinket tartsuk vissza, indulatainkat fékezzük. Ptahhotep kiemeli, a folyamatos beszéd magabiztosságot sugall. Merikare szerint a szónoki erő kétélű kard, mely a szónokot jobban sértheti mint ellenfeleit. Az egyiptomi retorikusok nagyon is tisztában voltak a beszéd potenciális önpusztító hatásával.

Az éthosz

Az éthosz a legfőbb eleme a meggyőzésnek az egyiptomi retorikában. Ptahhotep szerint az éthosz kialakításának a legjobb módja az említett tanácsok közös használata azaz: a hallgatás, a jó időzítés, az önfegyelem, a folyékony beszéd és mindenekfelett az igazmondás. Ezek együttese alakítja ki az éthoszt. Az éthosz nem a bizonyítás segítője, mint Arisztotelesznél, de önmagában a bizonyítás egy formája (vö. Rétorika 2,1, 1378a). Az éthosz kialakulásához követnünk kell az egyiptomi retorika törvényeit, melyek harmóniában vannak az isteni igazsággal. Az egyiptomi birodalom növekedésének feltétele a jó polgárok jelenléte a közszférában és a magánéletben. Mindkét célt – hogy a beszélő jó emberré váljon mind a közéletben, mind a magánéletben – megfelelő nyelvhasználattal lehet elérni. Hutto gyakran utalt ezért tanulmányában Quintilianusra, aki csaknem kétezer évvel később írt le hasonló gondolatokat a retorikáról[4] (Hutto 2004).

Maat tanácsai

Lipson (2004) az egyiptomi retorika alapjának, az ókori Egyiptom legnagyobb alkotásának tartja a már említett Maatot: „a Maat istennő, és fogalom is. Az istennő magas, karcsú alak, akinek nagy toll díszíti a fejét. Fogalomként a jelentése: igazság, igazságosság, rendelet. A Maatot legegyszerűbben így lehetne fordítani: Mi a helyes út?” (Lipson 2004: 80.) Lipson szerint az ókori egyiptomi retorika alapvető koncepciója: a Maat. A Maat etikai alapokon nyugvó, az egyiptomi eszmerendszert magában foglaló elképzelés. Többek között kitér az egyiptomiak számára legfontosabb eseményekre, az üzleti etikai elvekre, a személyes kapcsolatokra, mindenre, ami érintheti az egyiptomiak hétköznapjait. Fontosnak tartották, hogy minden elem harmóniában legyen a többivel, mert ha egy ezek közül felülkerekedik, akkor kihat a többire is. A Maat szerint ezért a társadalom minden tagja felelős azért, hogy a kozmikus rend megmaradjon.[5] A Maat ezek mellett összefoglalta a művészet, a protokoll és a hatékony, megfelelő kommunikáció elveit, azaz a retorikai elveket és iránymutatásokat is. E. A. Wallis Budge The Book of the Dead. Gramercy című könyvéből a kommunikációra, retorikára vonatkozó parancsokat gyűjtöttem össze a Maatból: mondj igazat, ne átkozódj, ne rágalmazz, ne tegyél fel kínos kérdést, ne sokszorozd szavaidat, ne emeld fel a hangod (Budge 1995: 579–580). Az egyiptomiak nagyra tartották azokat, akik jól tudtak beszélni, mert minden szónak fontos szerepet tulajdonítottak, hiszen kihatnak a szavak a jövőre is (Codita 2006). Éppen ezért a Maat külön fel is hívta a figyelmet a pontosságra és a terjengős beszéd elkerülésére.

 

Hallgatóságról és a stílusról

Az egyiptomi retorika hátterét és rendszerét úgy tudjuk a legjobban megérteni, ha megvizsgáljuk a következőket: a hallgatóságot és a stílust. David Hutto (2004) az Ancient Egyptian Rhetoric in the Old and Middle Kingdoms című tanulmányában kifejti, hogy a fennmaradt egyiptomi írásokból egyértelműen kiolvasható, hogy e két elemre tudatosan építettek az ókori egyiptomi szónokok.

A hallgatóságról

Sweeny szerint egyértelműen megállapítható, hogy a közönség mindig csak olyan férfiakból áll, akik többnyire nem a földműves csoportból származnak. A nőknek nem volt a szónoklásra, vitára lehetőségük. Bár néhányan tudtak olvasni és írni, azonban nem tanulták meg az elméleti alapokat, mint a férfiak. Valószínű csak úgy jutottak információkhoz, ha hallották a férfiakat hangosan olvasni, felolvasni (Sweeney 2003: 99). Hutto (2004) kiemeli, hogy a fennmaradt írásokból az összes információ csupán a tanult egyének, elit csoportjától származik. Az egyiptomi retorika szabályai nem feltétlenül illenek rá minden szónokra. Az egyiptomiak észrevették, hogy a közönségben rejlik az erő. A közönség kapcsán a fő kérdés, hogy meghallgatnak-e olyat, aki más hatalmi pozícióban van, mint ők: akár magasabb, akár alacsonyabb rangú. Ez az elképzelés eltér a görög és a római elgondolástól, mert az athéni demokrácia feltétele (és a római köztársaságé is), hogy egyenrangú polgárok cserélhetnek eszméket. Az egyiptomi államot azonban mindig egy abszolút uralkodó vezette, a fáraó.

A stílusról

Nagyon keveset írnak a bölcsek a stílusról. Bár sok bizonyíték támasztja alá, hogy az egyiptomiak örömüket lelték a szép beszédben és mesterségként tekintettek rá. Az egyiptomiak stílusáról a Carol Lipson által szerkesztett Rhetoric before and beyond the Greeks című könyvben Deborah Sweeney írt tanulmányt. Sweeny (2003) szerint az egyiptomi bírósági tárgyalásokon rögzített szónoklatokban több tudatos nyelvi eszköz kimutatható. Például az ismétlés és a metafora. A metafora mellett az antitéziseket használták még sűrűn az egyiptomiak, különösen, amikor egy ügynek a hátterét akarták megvilágítani a szónokok. Az egyiptomiak is tudták már, hogy a meggyőzésben az érzelmekre apellálás hatékony retorikai fogás.

A nyelvről

Az elithez tartozó férfiak az ókori Egyiptomban rendszeresen képezték magukat a retorika terén, és különösen fontosnak tartották a beszédnormák betartását, a hitelességet és a szerénységet is. Az egyiptomi elgondolás szerint a nyelvnek varázsereje van (Sweeney 2003: 99). Az egyiptomi vallás számos mítosza hívja fel a figyelmet a nyelv fontosságára. Ezek közül kiemelkedik az, mely a világ teremtését mutatja be a beszéd által. Az egyiptomi hit a nyelv erejében olyan erős volt, hogy egy istenük is volt az ékesszólásra, melyet Hu-nak neveztek el. „Csinálj magadnak helyet a mennyben/a mennyország csillagai között/Te vagy a magányos csillag, Hu bajtársa.” (Lichtheim 1975: 33) A középbirodalmi épületekben Sesostris feliratában ez olvasható: „Aztán beszélt a királyi társ válaszában az istenüknek: ’Hu a szádban van, Sie mögötted van, Ó király” (Hutto 2004: 8). Ezekből a feliratokból látható, hogy az egyik jellegzetessége az isteni fáraóknak az ékesszólás ereje volt. Az egyiptomiak a nyelv iránti imádatuk mellett, külön kiemelték a szavak hatalmához fűződött viszonyukat is.

Összefoglalás

Az ókori egyiptomi retorika fogalomkörébe sorolható szövegek, a személyes levelektől a bölcseleti szövegeken át és királyi rendeletekig, mind reflektálnak a kultúra és a kozmikus egyensúly fenntartására, kiemelve az igazság, az igazságosság és a tökéletes beszéd kiemelkedő szerepét. Ahogy Lipson is megjegyzi, a retorika a Maat elvei alapján épül fel. Sweeny elemzéseiben arra mutat rá, hogy több retorikai eszköz is fellelhető, amit tudatosan használtak az ókori egyiptomiak, pl. az ismétlés, az analógia, az antitézisek. Az egyiptomiak is tudták már, hogy az érzelmekre apellálás hatékony retorikai fogás. Fox az értékrendek mellett konkrét retorikai fogásokat mutatott be az egyiptomi retorikában. Rámutat a csend szerepére, a jó időzítésre, az önuralomra, a folytonosságra és a szavahihetőségre. Fox szerint ezek hozzájárulnak az éthosz megteremtéséhez, amely a meggyőzés alapja. Az éthosz harmónia az univerzummal, a Maat vezető elveivel. Fox kiemeli, hogy Ptahhotep nem csupán retorikai, hanem morális utasításokat is ad. Az ókori egyiptomiak hasznos és még a 21. században is érvényes kommunikációs tanácsokat adtak. Ettől függetlenül fontos kiemelni, hogy ezek a fennmaradt jegyzetek valóban nem jelentenek teljes és szervezett a retorikát, sőt a retorika mai meghatározásába sem minden esetben illeszthetők be. Lipson és Codita véleménye szerint az ókori görögöket sok száz évvel megelőzték az egyiptomiak a retorika rendszerezésében. Meglátásom szerint, az egyiptomiak hasznos tanácsai segítenek a szónoknak, de sem a retorikai szituációra, sem a szónoki beszéd részeire, sem az érvelés- és meggyőzéstechnikára nem találtam olyan rendszerezett és alapos feljegyzést, mint amilyen rendelkezésünkre áll a fennmaradt a későbbi, vagyis az ókori görög írásokból.

(Fotó: BG)

Szakirodalom

Arisztotelész (1999) Rétorika. Fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta Adamik Tamás. Budapest, Telosz.

Budge, Wallis (1967) The Egyptian Book of The Dead. Dover Publications, Inc. NYC, 276-282.

Corbett, Edward P. J (1990) The Rhetoric of Blair, Campbell, and Whately. USA, Crashing Rocks Books, 1-10.

Griffin, Em (2003) Bevezetés a kommunikációelméletbe. Fordító: Szigeti L. László Budapest, Harmat Kiadói Alapítvány, 155-167.

Fox, Michael, V. (1983) Ancient Egyptian Rhetoric. In Rhetorica. (1, Spring, 9-22.)

Kákosy László (1979) Ré fiai. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 270-280.

Kennedy, George (2007) Comparative rhetoric. In Encyclopedia of Rhetoric. New York, Oxford University Press.

Kennedy, George (1998) Comparative Rhetoric: An Historical and Cross-Cultural Introduction. New York, Oxford University Press, 138-145.

Kennedy, George (1963) The Art of Persuasion in Greece. Princeton, Princeton University Press, 30-35.

Lichtheim, Miriam (1975) Ancient Egyptian Literature: A Book of Readings. Volume I: The Old and Middle Kingdoms University of California Press.

Lipson, Carol S. – Roberta A. Binkley: Rhetoric before and beyond the Greeks. State University of New York Press, 99-109.

Lipson, Carol S. ( 2004) Ancient Egyptian Rhetoric: It All Comes Down to Maat. In Rhetoric, before and beyond the Greeks. New York, State University of New York Press.  79-97.

Enos, Ed. Theresa (1996) “Arrangement.” In Encyclopedia of Rhetoric. New York, Garland Press, 1996. 32-36.

Retorikai Lexikon (2010) Pozsony, Kalligram, 1200-1205.
Sweeney, Deborah (2003) Law, Rhetoric, and Gender in Ramesside Egypt. In Carol

Internetes hivatkozás

Codita, Silvia (2006) Ancient Egyptian Rhetoric. The Department of English Emporia State University, 25-42. https://esirc.emporia.edu/bitstream/handle/123456789/927/Codita%202006.pdf?sequence=1Letöltve: 2014-03-15

Higgins, C. Francis: Gorgias. In Internet Encyclopedia of Phylosophy http://www.iep.utm.edu/gorgias/ Letöltve: 2014.03.10.

Hutto, David. (2002) Ancient Egyptian Rhetoric in the Old and Middle Kingdoms. In Rhetorica 20/3 http://www.kar.zcu.cz/studium/materialy/egy/texty-pro-studenty-2012/rhetoric-OK-MK.pdf Letöltve: 2014-04-17

 

[1]Dobrovits Aladár „A paraszt panaszai” címmel fordította. (A paraszt panaszai – óegyiptomi novellák.) Magyar Helikon, 1963.

[2]Fontos megjegyezni, hogy a bíróságokon kialakult argumentációs retorika a görögöktől való.

[3] Amegfelelő pillanatról később a híres réthor Gorgiász írt, ez az ún. kairosz (Letöltve: http://www.iep.utm.edu/gorgias/)

[4] Quantilianus szerint a retorika „a jól beszélés tudománya, (…)mert jól csak becsületes ember beszélhet (Retorikai lexikon: 2010:985 )

[5]Ezen elmélet hasonlít Paul Watzlawik interakcionális nézőpont elméletéhez, ahol az egyiptomiakhoz hasonlóan kifejti, hogy a családtag negatív viselkedése kihat az egész rendszerre. (Griffin 2003: 160.)