Skip to main content

A Szemtanú

- 2014. 05. 10.

Harmath Károly így írja le könyvében a medugorjei kegyhely születését:

– A jelenségek úgy kezdődtek, hogy 1981. július 24-én 18 óra tájában hat fiatal hívő a Crnica hegy lábánál…  egy csodálatos szépségű fiatal édesanyát pillantott meg, gyermekkel a karján. Mindjárt arra gondoltak, hogy a Szűzanyáról van szó, de félelmükben és zavarukban nem merték megközelíteni. A jelenések második és harmadik napján a látnokok és a velük tartó helybéliek jeleket kértek a Szűzanyától, hogy biztosak legyenek benne: ő jelenik meg. A Szűzanya fényjellel válaszolt a kérésükre. A negyedik napon a gyerekek újra jeleket kértek, mert egyesek azzal vádolták meg őket, hogy hazudnak… Az ötödik napon a Szűzanya több alkalommal megjelent a gyerekeknek. A délutáni jelenésnél jelen volt egy orvosnő is, akinek megadatott, hogy megérintse a Szűzanyát. Élményeiről csak ennyit mondott: Itt valami rendkívüli megy végbe. Ugyanezen a napon ment végbe az első csodás gyógyulás is…”

A medugorjei kegyhelyről sokat hallhattunk a nyolcvanas években. Föltűnő, hogy ilyen „jelenések”  általában történelmi krízishelyzetek idején keletkeznek. A jelenés: a szóban is benne van: jel. Jeladás, figyelmeztetés… Kegyhelyeink, búcsújáróhelyeink története mindig jelenésekkel, csodákkal kezdődik. Mint Medugorje esetében is.

A Baradla barlangban felhívják a figyelmünket egy érdekes cseppkőre. Azt mondják: egy emberi arc van a cseppkőben! Többször megnéztem. A cseppkőtiara (fejdísz) alatt egy „esőmosta” (könnyáztatta?), egyébként cseppkőkristályokkal finoman vonalazott arc rajzolódik ki. Az arc egy nyakba húzott fehér stólából (a katolikus liturgikus öltözet egyik darabja; nyakba vetve viselt, kb. 10 cm széles szövetsáv) tekint ránk, illetve egy kicsit lefelé. A stóla fehér, a tiara és az arc rózsaszínű. Az arcon jól látható az egyik szemöldök és szem (a másikat a stóla vagy haj takarja), az orr, a félig nyitott száj. A fátyolozott arcvonalak ijedtséget, rémületet, esetleg félelmet, fájdalmat tükröznek. Az arc alatt összekulcsolt (imádkozó) kéz vehető ki. Mindezt akárki „beleláthatja”. Ennyi és nem több. Csakhogy az antropológus itt felkiálthat: Lám, így születik egy mítosz! Egy jelenés!

A szemiotikus, a jeltudomány képviselője jeltermészet csodáját vizsgálná. Hiszen tökéletes, komplex jelről van szó: egy valóságos ikonról (képmásról), amely „cselekszik” is, vagyis index: hiszen a folyamatos cseppkőképződésnek megfelelően fényes, „könnyezik”. Szimbolikus jelentése pedig az ismert hagyományból fakad.

Azt hiszem, hogy a belső és a külső jeleket valóban nagyon kell figyelnünk, hallgatni rájuk, pontosabban az általuk bennünk keltett reakciókra kell érzékenynek lennünk. Ez vezet magunk megértéséhez. És erre tökéletesen alkalmas az élmény- és gondolatokat teremtő és termelő kirándulás. Ki-rándulunk a hétköznapiságunkból, megismerkedünk más értékekkel; s rajtuk keresztül jobban megismerjük önmagunkat.

Jakucs László professzor, a Baradla barlang jeles kutatója ennyit mondott a jelenségre: „Legyen a cseppkőjelenség neve: Szemtanú. Mert ez a cseppkőarc mindent látott, amit mi utódok nem. Mindent tudhat a barlang történetéről: az ősemberekről, kannibalizmusukról, szertartásaikról, a középkori és újkori barlangjárókról, barlangi katasztrófákról, ott megfordult emberekről és állatokról”.

A néma Szemtanú, az igazság tudója azonban örökre megőrzi ezt a titkot. A tudósok hipotéziseikkel csak megközelíthetik azt a bizonyos Igazságot.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x