Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós & Mayer Péter

BlankoM MayerP

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

„Csípős” szavak: fasz, puca

2014.05.6.nincs hozzászólás

Ilosvay Selymes Pál obszcén szavak nyomába eredt.

Nemz

A „van vér a pucájában” szólással foglalkozik Balázs Géza internetes honlapja A nap szava rovatában – fittyet hányva a prüdériára, fityiszt mutatva a kényes ízlésűeknek. A következőket írja róla:A magyarság megoszlik a tekintetben, hogy ezt [puca, ISP] férfira vagy nőre mondják. Megkérdeztem egy nőgyógyászt, ő nőre mondja. A tájszótári adatok szerint is-is.” A nyelvhasználat ízlelés, ízlés dolga. Édes anyanyelvünk legtöbb szava nem sziruposan, émelygősen, mézesen, hanem – mint az emberi fogyasztásra alkalmas, létezésünk számára nélkülözhetetlen édesvíz is – éppen csak egy kicsikét édes, szinte már semleges ízű. De – ahogy torokfájás esetén sós vízzel gargarizálunk, és gyomorfájásunkat savanyú- vagy keserűvízzel enyhítjük – édes anyanyelvünkben is vannak sós, savanyú, keserű, sőt csípős szavak is. Ez utóbbiak közül kóstoltatott meg egyet Balázs Géza. A magyarban – más, például az indoeurópai nyelvektől eltérően – nincsenek nyelvtani nemek. A nemz igében, a nemes melléknévben, illetve főnévben és a nemzet szavunkban is benne lévő nem szó azonban tanúsítja, hogy a természetes nemeknek nyelvünkben is van szerepük. „Nyelvében él a nemzet” tartja a reformkori mondás, „de nyelvével még senki sem nemzett” teszi hozzá a „panyóka szájú” szatmári ember, de a kitekert mondás a pesti flaszteren is járja. Nincs igaza.  Az Ige, amely a Biblia szerint világot képes teremteni, meg tudja termékenyíteni az ember fantáziáját is.

A Szatmárban, Erdélyben és a Kárpátalján, sőt – elsősorban a van/nincs vér a pucájában szólásnak köszönhetően – immár valamennyi magyar nyelvterületen ismert „puca” szó, bár sem a Magyar értelmező kéziszótárban, sem az Eőry Vilma szerkesztette Értelmező szótár+-ban nem szerepel, még csak „enyhén csípős” ízű. A Magyar szólások és közmondások Szótára a „van/nincs vér a pucájában valakinek” szólással kapcsolatban azt írja: „bátor, merész, illetve gyáva, pipogya (férfi).”

Szanszkrit és orosz kitérő

A Szatmárban a becézett pucu formában is előforduló puca szó a „nagy testvér”, az a fasz szó „öcsikéje”. Az Etimológiák, szóelemzések a Czuczor-Fogarasi szótárból (Tinta, 2010) című kiadványban megtalálható a fesz- gyökkel rokonságban lévő, a szankszkrit pasz-asz-szal megegyező, minden bizonnyal nyelvünk legdurvább elemeként számon tartott szóról az Etimológiai szótár (főszerkesztője Zaicz Gábor, Tinta, 2006) a következőket írja: „Bizonytalan eredetű, esetleg ősi, finnugor kori szó. A feltehető finnugor kori alak pace ’pénisz’.” A szónak német társáról nem tudok, csak a magyar „faroknak” pontosan megfelelő, kevésbé vaskos Schwantz-ot ismerem. A „Huj, huj hajrá!” ősmagyar szólás ismétlődő, lelkesítő indulatszavának hangzására emlékeztető durva orosz chuj szóval azonban már többször is találkoztam életemben. Bár ennek él egy kedveskedő, becézett chujocsek formája is, maga a szó ugyanolyan durva, mint magyar megfelelője. Primitív nyelvi közegben pusztán ezzel a szóval, illetve toldalékolt, képzett és ragozott formáival a bennfentesek egymás számára bonyolult dolgokat is képesek közölni. Moszkvában fültanúja voltam annak (a chuj szót egy kicsit eufemizálva fordítsuk most „francnak), hogy az egyik orosz munkás a „Francikám! Francold már ide a francos francból azt a francot, hogy kifrancoljam a francból a francot!” szöveg segítségével tökéletesen meg tudta magát értetni a társával. A megszólított rögtön előkereste, és átadta neki az általa kért célszerszámot. Ha a francia kártya egyik színének homonimáját, a cigány káró szót hallja a magyar ember, lelki füleivel úgy érzékeli, mintha káromkodást hallana. Az általam megismert orosz munkások a chuj szót – amelynek hallatán egy Puskin vagy Tolsztoj nyelvén szocializálódott, jól nevelt bárisnya minimum ájulást színlel – már szókincsük nélkülözhetetlen, semleges, szerves részének tekintették.

F és p, fasz és puca

A puca szóban is a magyar (fér(j), fi, fiú)  férfias f hangnak más finnugor nyelvekben  – például a vogulban a fiú pig – megfelelő p van jelen.  Az f, illetve p megjelenik a latin penis és a görög fallosz szavakban is, de nem valószínű, hogy a magyar szó az utóbbi llo tagjának „meglovasítása” által keletkezett volna. Apropó: tag! Az Etimológiák, szóelemzések… (2010) szócikkben közli az említett szanszkrit szó Curtius-féle männliches Glied – nyelvünkben a hivatalos „hímtag” formában élő – értelmezését.

A latinban létezik egy nyaláb, köteg, vesszőnyaláb jelentésű fascis szó, amely alatt az ókori Rómában a konzuli hatalom jelképét is értették. Egykori nyíregyházi latintanárom, az évek óta Budapesten élő, immár csaknem százéves Horváth Sándor bácsi 1958-ban  a következőképpen magyarázta meg, hogy miért volt szükség két konzulra: „Ne si ambo fasces haberetur, duplicatus terror videretur”, azaz: nehogy egy kézbe kerüljön a két „fascis”, mert abból nem kormányzás, hanem kétszeres elnyomás származna. Az esetleg nem is finnugor eredetű, hanem a vesszős/fasces megrövidítésével, pontosabban megfelezésével keletkezett durva magyar szó, a neki megfelelő hímvessző révén, maga is kapcsolatban áll a vesszővel.

Sőt: a bottal is. „Kicsi ember nagy bottal jár” tartja – a férfiember valós, fizikai nagyságával nemhogy összefüggésben nem lévő, hanem kimondottan fordított arányban álló „taggal” kapcsolatban – a magyar közmondás. F-fel kezdődik a botnak megfelelő, szintén a „taggal” kapcsolatos, Szatmárban használt fütykös szó is. Ennek semmi köze a fiúgyermek szervecskéjére értendő fütyölő, becézve fütyi szóhoz, amely a kis sípra emlékeztető formája alapján született, hasonlóságon alapuló névátvitel eredménye. Az aprócska hangszerszám-metaforánál általánosabb a nagyobb méretű „tagra” értendő „szerszám” szó, amely, ha vastag is, stílszerűen nem fém-, hanem – ahogy a szabad szájú erdőháti vagy beregi ember az első szótagot a szokásosnál egy betűvel hosszabban hangsúlyozva mondja – faszerszámot jelent. Déry Tibor Szerelem című novellájában a börtönalkalmazott a szabadon bocsátott elítélt számára kilátásba helyezi, hogy este már használhatja a „szerszámát” is.

Pöcs és mony

A puca kistestvére az f-nek megfelelő p-vel kezdődő pöcs, becézve pöcsi, pöcsike is. Szinekdoché formájában – a rész és egész egyeztetése révén – mind  az eredeti alakjában és -i képzővel ellátott faszi formában is szereplő „nagy testvér”, mind a fütyi és a pöcs kistestvérek  besorolhatók a férfiemberrel kapcsolatos argó ízű muki, muksó, hapi, hapsi, ürge, fickó, fószer, szivar szavaink közé. A „nagy f…” alárendelő, minőségjelzős szintagma elsősorban pejoratív értelmű. Az övön aluli nyelvhasználatban a dörzsölt, nagystílű, minden hájjal megkent embert jelenti. A szókapcsolatnak azonban napjainkban – természetesen szintén az igénytelen szférában – már létezik egy elismerő mellékzöngéje is: a csíziót ismerő, az üzleti életben ügyesen eligazodó, intelligens vállalkozóval kapcsolatban is szokták emlegetni.  Ellentéte, a „kis pöcs” ellenben egyértelműen pejoratív kicsengésű: az önmaga jelentéktelenségét felismerni képtelen, pitiáner, akadékoskodó, pattogó, „köhögő bolhát” jelenti.  A „nagy f…”  megfelelője a „tökös gyerek” kifejezés. „András, töki monya hangyás!” csúfolták osztálytársaim Szatmárcsekében az ismeretlen „Szibírija, Mibírija, meg a többiek” mondatot ismételgető szerencsétlen falu bolondját. A fütyi, pöcsi tartozéka a tök és a mony a növényvilágból, egy kabak, illetve egy csonthéjas termés nevéből kölcsönzött metafora.  A mony szó ugyanis, amely – ezt a debreceni egyetemen Kálmán Béla professzor úrtól, többek között  A nevek világa című kiváló könyv szerzőjétől tudtam meg – ősi finnugor örökségünk. Benne van a manysi és a neki (ny = gy) megfelelő magyar szóban is. Jelentése: mogyoró. Hogy a monynak köze van a mogyoróhoz, azt a fiúgyerekek birkózás közben elkövetett szabálytalankodásával és a férfiemberek speciális kínzásával kapcsolatos megmogyoróz szavunk – az előbbi külön „mogyorózatom” nélkül is – tanúsítja.

A „tökös gyerek” szókapcsolat Szatmárban is a vagányságot érzékelteti, a „kis dolgát” – az erősebb nemre nem jellemző módon – gyakrabban végző férfiemberrel  kapcsolatban használatos vászontökű kifejezés ezzel szemben meglehetősen dehonesztáló, lesajnáló, lefitymáló jelentésű.

Obszcén kor?

A szerszám megfelelője a mű. A férfiúi alkalmatosságnak ez a „művészneve” a különböző életkorokban – ezt is a Tiszaháton hallottam – a „hetyke mutogatója”, majd „erőfitogtatója”, végül „petyhüdten lötyögtetője” korának függvényében, s a vicc szerint – kezdetben vízmű, később erőmű, végül emlékmű, legvégül pedig bőrdíszmű.  Ha már a koroknál tartunk, remélem, hogy az írásomban érintett téma, élő volta ellenére – az eocén, miocén, oligocén és a többi földtörténeti kor után –  napjaink nyelvtörténetének kora nem mint az obszcén-kor fog bevonulni a lingvisztika történetébe.

Új hozzászólás