Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál
  • Répa
    2020. 11. 27. 06:00

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások
Balázs Géza

Marcellka eszik Tetten ért szavak 57.

2014.01.10.1 hozzászólás

Utazunk vagy talán inkább zötykölődünk a távoli megyeszékhely és Budapest között közlekedő gyorsvonaton.

A kupéba nagymama, nagypapa és egy hatévesforma kisfiú érkezik, szépen elhelyezkednek, s máris evéshez fognak. Régóta várhatták már a nyugodt letelepedést, kis zsömle Marcellkának, tízórai a nagypapának, és a mindezt felszolgáló nagymama is magához vesz pár száz falatot.

– Egyél még Marcellka! – mondja a nagymama, és süteményt vesz elő.

Milyen gondos nagymama, vélem, s arra gondolok, hogy nálam a három és fél órás útra egyetlen falat sincs: reggel reggeliztem, kora délután meg reményeim szerint otthon fogok ebédelni. Négy-öt órát még víz nélkül is kibírok – nem árt készülni a globális felmelegedésre.

– Kérsz-e egy Túró Rudit Marcellka? – kérdezi a nagymama, s Marcellka kér, természetesen a nagypapa is fogyaszt, de ő azért módjával.

– Igyál Marcellka üdítőt – és Marcellka iszik, cukrosat, édeset, ráadásul a flakon kint marad az asztalon, úgyhogy egész úton folyamatosan szopogatja.

– Egyél egy kis csokoládét is Marcellka – no, ez aztán a fejedelmi fogás,

Marcellka tömi magába a csokoládét, utána egy kis száj- és kéztörölgetés következik.

Vonatunk szalad, szalad a kisalföldi rónán, mellettünk Árpád-kori templomok, az ősi református város, az újabb megyeszékhely, tele kulturális emlékekkel, idelátszó szép tornyocskákkal, majd következik a bájos Duna, Komárom, ahol egy pillanatra át lehet nézni Jókai és Lehár Ferenc szülőföldjére, no meg a bástyák ezen az oldalon – éppen az ablakunk előtt futnak el -, persze Klapka György, szabadságharc…

– Marcellka, egyél még egy kis süteményt, tegnap annyira ízlett neked.

És Marcellka eszik még egy kis süteményt.

A nagypapa már szunyókál, ő nem eszik, a nagymama is csak úgy magának, hogy az idő teljen, minden erejével inkább Marcellka testi fejlődésére összpontosítva,  Marcellka pedig programként – most utazunk és eszünk. Kerül elő még ropi, banán, újabb süteményadag, fogy az üdítő, de van még bontatlan üveg, közben Vértesszőlős mellett – Samu lelőhelye mellett -, majd a Turul alatt halad el vonatunk, bizony lenne rajta is némi szemlélnivaló, de Marcellka valamilyen találékony játékot tart kezében, két sütemény között.

– Marcellka, nem vagy éhes, egyél még valamit…, van még egy kis chips. De köpd ki a rágót, chipszet és rágót nem lehet egyszerre.

És Marcellka dehogy tiltakozik, Marcellka eszik.

Tudósok úgy tartják, hogy hosszú, talán évszázados, talán nem is tapasztalt, de a génekben mégis rögzített éhezés információja tör elő – amikor már van mit és lehet enni, akkor pótolni kívánja a tudat a korábban elmulasztottakat. Most megeszünk mindent, amit elődeink nem ehettek meg. Pótoljuk Túró Rudival, chipsszel, ropival, süteménnyel, cukros-koffeinos üdítővel. Magunkhoz veszünk, elfogyasztunk, elrágcsálunk, harapunk, elcsámcsogunk, megeszünk, eddegélünk, felzabálunk, beblokkolunk, beburkolunk, majszolunk, kajálunk vagy kajolunk valamit, mindent, ami jár. Burkoljuk a banánt, csipegetjük a chipszet, torkoskodunk Túró Rudival, silózzuk a süteményt, rágcsáljuk a rágót, beporszívózzuk még a morzsát is.

Ősi, genetikai program alapján.

S közben fut, zötyög velünk a vonat az ősi Árpád-kori templomok, falvak, az ősemberlelőhely, a honfoglalás, a szabadságharc emlékei mellett. Ahány állomás, annyi mese, annyi történet az országról, a nemzetről, a családról – a mi kis történeteink, szüleink történetei, rokonaink történetei, irodalmunk, zenénk, nyelvünk története. S csak fut-fut a vonat, napjában százszor és ezer Marcellkával, meg a nagymamájukkal, tele jó szándékkal és szeretettel, s már mobiltelefonon előre jelezve, hogy a Déliben várják Marcellkát a szülei, már elkészítették a finom ebédet, mert Marcellka egészen biztosan megéhezett a hosszú úton.

– Jó étvágyat Marcellka!

1 hozzászólás

#1 Pénzes 2014. 03. 5. 23:43:43

Nagyon szép!

Új hozzászólás