Papp Andrea

Magyari Sára
  • Bók
    2020. 11. 5. 06:00

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Ekphraszisz mint írott kő néma beszéde

2013.12.3.1 hozzászólás

Elemzésem tárgya Umberto Eco A rózsa neve című regényének részlete, mely a bencés rendi apátság templomának főkapuját írja le (Eco 1998: 51–57). A szöveg különlegessége abban áll, hogy a főkapu apokalipszisjelenetet ábrázol. A szöveg nem csupán utal erre, hanem parafrazálja, majd idézi a bibliai Jelenések könyvét.

Írásom célja azonban nem csupán a választott szövegrészlet ekphraszisztikus vizsgálata, hanem arra való rámutatás, hogy az író milyen „elszólásokkal” vezeti rá az Olvasót a kapuleírás tartalmára, a médiumváltásra, az értelmezési lehetőségek sokaságára.

A leírás

Olvasóként a verbális médiummal találkozunk először, majd a mentális kép megképződése után, illetve az intertextusok révén felismerjük a jelenetet, amely egy kapun található, és alapjának a bibliai leírás tekinthető. Az ekphraszisz keletkezésének szempontjából tehát éppen fordított a lánc: a Biblia szövegét feldolgozták egy kapun, a kapu leírását készítő narrátor ráismer erre a szövegre és hivatkozik is rá, s az olvasóra egyszerre hat az alapszöveg, a kapu képe, az intertextus és a benne kialakult mentális kép.

A leírás (nem ’deskripció’) ekphrasztikus voltát érdekesebbé teszi az, hogy prózában jelenik meg (ellentétben a korábbi értelmezésekkel, melyek csupán a lírai és epikus alkotásokban ismerték fel az alakzatot, lásd Milián). Milián értelmezésében az ekphraszisz olyan gondolatalakzat, „amely a verbálistól eltérő médiumban keletkezett reprezentáció leírását viszi színre úgy, hogy a másik reprezentációs jellegét, megcsináltságát, valamint fizikai hordozóeszközét, azaz közegét, a materiális megjelenést mindig jelöli” (Milián, 2009: 29). A szöveg teljesíti ezt, a leírás tárgya egy fiktív/valós műalkotás, melynek a verbális médiumban keletkezett reprezentációja során utalás történik a másik médiumra, a kapu matériájára: vasalt tölgyfa, kő, matéria, rozetták, faragtatott, illetve a templom szerkezeti részei is ilyennek tekinthetők: timpanon, oszlop, gyámfal. A leírás során azonban a narrátor felismeri, hogy egy bibliai jelenetet feldolgozó szoborcsoportot lát, ezt érzékelteti az intertextussal: „Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, és a szemei olyanok, mint a tűzláng, és a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg, a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása …” (Eco 1998: 56), ez a Bibliában: „Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása” (Biblia, Jel,1:14). Természetesen már a parafrázis előtt is felismerhetőek a képek, egyrészt a világról való előzetes tudás alapján, de ha nem ismernénk a bibliai történetet, a szöveg akkor is rávezet minket arra, hogy a narrátor felismerte. A felsorolás során árulkodó jel az Aki, keresztforma, királyszék, mennybéli szavak, de a Vének konkrét megnevezése – nem pedig körülírása – arra enged következtetni, hogy a narrátor felismerte a jelenést. Vagy helyesen értelmezte az általa ismert keresztény szimbólumokat.

u Eco - The Name of the Rose - front cover

A mű szemlélése és értelmezése

Hiszen nem szükséges a történetet ismernünk ahhoz, hogy a jelek alapján beazonosítsunk néhány keresztény mitológiabéli szereplőt, a szöveg erre is utal: „négy aggastyánalakot láttam tehát, s a kellékeikből ráismertem Péterre és Pálra, Jeremiásra és Ézsaiásra” (Eco 1998: 54–55, kiemelés tőlem). Az értelmezésnek és észlelésnek a folyamatára játszik rá a szöveg: „ …mint valami szakadék mélyébe, úgy kalauzolta a tekintetet a sötétben sejlő, tulajdonképpeni kapuhoz”  (uo., 51); a leírás iránya megegyezik azzal, amivel a befogadó tekint egy műalkotásra: először egy átfogó képet alkot, majd részletekbe menően elemzi azt; „a királyszék fölött pedig négy – igen – iszonytató lelkes állat, iszonytató nekem, döbbent szemlélőjüknek, de szelíd és kezes jószág a királyszéken ülő szemében” (uo., 52) idézet mutat rá a narrátor perspektívájára (akinek a szemével mi is látunk), illetve annak előzetes tudására, hiszen aktív értelmezőként tekint a szoborra. A szobrokat először egymagukban elemzi, fentről lefele haladva, majd az „összeolvasásuk” során egyre több határozott névelős szerkezetet, illetve konkrét megnevezést tartalmaz: először huszonnégy vén, majd Vének; királyszékben ülő, majd Eljövendő, míg később: kárhozott ember, parázna asszonyállat, dölyfös. Ezeket a szereplőket nem a szobor alakjából következtethette ki, hanem előzetes tudásából, az eddig felismert képek automatikusan vezették az ifjú novíciusra erős hatást gyakorolt Jelenések könyvéből származó leíráshoz.

Ekkor tehát már nem csupán egy műtárgy szemléléséről van szó (az olvasó esetében egy ekphrasztikus leírásról), hanem annak értelmezéséről, megfejtéséről (melynek alapja az előzetes tudás, ebben az esetben a bibliai leírás), ezt a megfejtést a novícius kimondja, tehát az olvasó az ekphrasztikus leírás végén egy intertextussal szembesül. Elmosódik tehát a határ az ekphraszisz és az első szöveg (Biblia) között, már nem tudjuk, hogy a szobrok alakja, a narrátor leírásában használt bibliára utaló szavak, vagy saját bibliai ismeretünk vezet el a megoldáshoz, a részlet felismeréséhez. „ … képekkel éppen úgy lehet gondolkodni és hatni, mint szövegekkel. (…) Felmerül azonban a kérdés: vajon a fenti példákban autonóm képekkel volt-e dolgunk, olyanokkal, amelyeknek észlelése és hatása önállóan, verbális elemek közreműködése nélkül megy végbe?” (Kibédi–Varga 1998: 150, kiemelés az eredetiben.) Később Kibédi-Varga kiemeli azt a gondolatot, hogy a szenteket ábrázoló képeknek általában már a környezete is segít a megoldásban. Megoldás alatt értem azt, hogy az elemző arra az alakra gondol, amire a megrendelő/szobrász/festő gondolt, mikor megtervezte; ezt természetesen csupán a vallási ábrázolások bizonyos csoportjaira értem, például a szentábrázolások, melyeket az attribútumaik tesznek felismerhetővé, armageddoni szörnyek stb.

Jelen esetben a vizsgált szöveg képei elvezetnek minket a célszöveghez. Teszik ezt a szobrok, azok leírása, a szöveg, az intertextus, előzetes tudásunk, a mentális kép. Azért emelem ki a mentális képet, mert véleményem szerint, mint ahogy az ekphraszisznak is egy része, a mi megismerésünkben is fontos szerepet játszik. A figura értelmezése során kialakuló mentális kép segít eljutnunk bizonyos következtetésekig, bár szinte lehetetlen ezt vizsgálni, nem zárhatjuk ki a (megismerési) folyamatból. Mitchell az ekphraszisz kapcsán is számon tartja: a „verbális reprezentációnak vizuális reprezentációvá való visszafordítása az olvasó által” (Szőnyi–Szauter 2008 : 205) része az ekphrasztikus viszonyoknak.

Azért emelem ezt ki, mert úgy vélem, a kapu leírásának esetében az értelmező olvasóra nem csupán ez a második fajta, mentális kép hat. Képzeljük el, hogy a szobrot egy, a keresztény mitológiát nem ismerő szemlélő elemzi. Számára is megfejthetőek lesznek a Képek, bár név nélkül maradnak a próféták és a királyszékben ülő is. Az elrendezésből azonban kikövetkeztetheti a hierarchiát, a szobrok szemléléséből egyfajta történet is kialakul, de ezek nem vezetik el a Bibliához. Ha azonban a szöveget olvassuk, utalások tucatja sodor felé. Azt gondolom tehát, hogy a megnevezés által a narrátor már értelmezte a látottat, nem csupán objektív leírást ad.

eco.2

Az „írott kő néma beszéde”

Az elbeszélő azonban mindezt fél sorban megelőlegezte a szöveg elején: „Az írott kő néma beszéde – mely első ránézésre és bárki képzeletének hozzáférhető (mivelhogy pictura est laicorum literatura) – villámcsapásként sistergett a szemembe …” (Eco 1998: 51–52).

Úgy gondolom, az ekphraszisznak tökéletes definíciója ez: az írott kő néma beszéde. A fentebb elemzett relációk alapján ez arra a kapcsolatra utal, mely a Biblia, a kapu, a szöveg és az értelmezőben kialakuló mentális kép között áll fent.  A mondat folytatása meg is határozza a második médium szerepét: amit nem tudnak elolvasni, megérteni, azt lássák szemükkel; lelki szemeik előtt a pap által ismert(etett) szöveg alakul majd ki. S mily’ ironikus, hogy ezt éppen latinul írja, az írás és tudás nyelvén. A „bárki képzeletének hozzáférhető”(uo.) visszavetíthető arra a gondolatomra, hogy ezeket a szobrokat bárki értelmezheti (olyan is, aki nem ismeri a keresztény szimbólumokat), természetesen a „mintaértelmező” a bibliai szöveghez érkezik. Az írott kő értelmezhető továbbá, Mitchell gondolatát követve, mint kép – szöveg médiumának és értelmezhetőségének problematikája: „A verbális reprezentáció nem képes reprezentálni – vagyis, megjeleníteni – tárgyát úgy, ahogyan azt a vizuális reprezentáció teszi” (Mitchell, 194, kiemelés az eredetiben). Hozzákapcsolható ehhez továbbá az az ekphrasziszértelmezés is, miszerint a verbális médium az, ami feloldja a néma művészeti alkotást; ebben az esetben vajon az írott jelző a Biblia szövegére vagy az ekphraszisz szövegére gondol feloldó erőként?

Következtetés helyett elmondható, hogy Eco nem csupán meghatározza az ekphrasziszt (természetesen jelekkel), de be is mutatja azt. Az olvasó, értelmező (értelmező olvasó?) saját értelmezését követheti, amint végiglépkedi az ekphraszisz lépcsőit. Míg azt hinnénk, hogy a latin megjegyzés csupán egy középkori építészeti szokásra vonatkozik (kapudíszítés), valójában az olvasó olvasóról szól, aki akkor még nem tudja, hogy egy bibliai képet megjelenítő kapu ekphraszisza vezeti őt el a bibliai apokalipszis-jelenethez. Vagyis tudja. Mert olvassa: az írott kő néma beszéde.

 

Szakirodalom:

Eco, Umberto 1998.  A rózsa neve. Árkádia, Budapest.

Kibédi Varga Áron 1998. Szavak, világok. Jelenkor Kiadó, Pécs.

Milián-Bogyai Réka Orsolya 2009. Az ekphraszisz fikciói. Irodalomtudományi Doktori Program, Szegedi Tudományegyetem.

[http://doktori.bibl.u-szeged.hu/986/1/orsi_disszertacio.oldalszamokkal.pdf] (2013. 10. 20.)

Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Magyar nyelvre fordította Károli Gáspár. http://mek.oszk.hu/00100/00161/html/

Szőnyi György Endre – Szauter Dóra 2008. (szerk.). A képek politikája. W. J. T. Mitchell válogatott írásai. Ikonológia és műértelmezés 13, JATEPress, Szeged.

1 hozzászólás

#1 Bán Edina 2013. 12. 30. 16:37:45

Nagyon szeretem Eco műveit, regényeit. Örülök, hogy így is közelebb kerülhettem hozzá. Edina

Új hozzászólás