Az idén második alkalommal rendezték meg, az elsőt még öt évvel ezelőtt. A konferenciákat a neves 19. századi nyelvészről, Ferdinand Johann Wiedemannról elnevezett anyanyelvi díj alapításának 20., illetve az idén a 25. évfordulója alkalmából rendezték meg.

A díjat 1988-ban Väike-Maarja akkori – még a szovjet megszállás idején működő – termelőszövetkezetének elnöke alapította az észt anyanyelv védelme, ápolása, fejlesztése érdekében.

A Wiedemann-díjat minden évben az (észt) anyanyelv ápolásában, művelésében, kutatásában kiemelkedő érdemeket szerzett szakembereknek ítélik oda. A díjazottak az ünnepség keretében a városka erre a célra kialakított parkjában egy tölgyfát ültetnek. A 25. fát – a jubileumra való tekintettel – Toomas Hendrik Ilves köztársasági elnök ültette el, aki egyébként a rendezvény nyitó előadását is tartotta.

A konferencián – neves észt és külföldi szakemberek mellett – középiskolai diákok és egyetemi hallgatók is felléptek, akik tanulságos, magas színvonalú dolgozatokat olvastak föl anyanyelvüket érintő kérdésekről (pl. a fiatalok által elkövetett tipikus helyesírási hibákról, a diákszlengről).

A külföldi szakemberek között az oroszországi finnugor népek fiatal nyelvész képviselői voltak többségben. A konferencia szervezőinek nagyszerű gondolata volt, hogy a külföldi vendégek anyanyelvükön tartsák meg előadásukat, de az előadások észt nyelvű fordítását betették a konferencia mappájába. Így hallhattunk mari, komi, udmurt nyelvű előadást, s egy igazi szenzációt: egy lív nyelvű előadást is. A lív az észthez és a finnhez viszonylag közel álló, Lettország területén beszélt balti finn nyelv, amely az UNESCO adatai szerint már néhány éve kihalt. (Én öt éve még találkoztam Lívföldön néhány lívül tudóval.) A lív nyelv és kultúra feltámasztásával többen foglalkoznak, köztük a Rigában élő Valt Ernstreit, aki a konferencián Wiedemann-nak a lív nyelvre vonatkozó kutatásairól beszélt lívül.

A gondolat, hogy az előadók az anyanyelvükön beszéljenek, elsősorban a létükben veszélyeztetett nyelvek szempontjából rendkívül fontos. Bizonyítja, hogy a – hamisan – fejletlennek tartott oroszországi finnugor nyelveken is lehet tudományos előadásokat tartani (legalábbis a humán tudományokban), csak akarni kell. Ami külön örvendetes volt, hogy az előadók a kutatók fiatal korosztályához tartoznak. Miközben szociológiai, szociolingvisztikai kutatások egyre-másra olyan eredményeket hoznak, hogy az egyetemet végzett fiatalok zöme elfordul szülei, nagyszülei nyelvétől. Sajnos, a tendenciát illetően a kutatások reális képet mutatnak, ám egy-egy ilyen konferencia mégiscsak ébren tartja a reményt, hogy a nyelvvesztés, a nyelvfeladás folyamatát meg lehet állítani.