– Vásárolgattok?
– Dehogy is, csak szeretjük szupermarketek nyüzsgését. Jók az illatok, a zene sem rossz. A bevásárlókocsi még félig megpakolva is tök faszául gurul, élvezet vele grasszálni.

– Te is a dokira vársz?
– Nem, én ismerkedni jöttem a váróba. A beteg embereket könnyebb felszedni, jobban vágynak egy kis cirógatásra, mint az egészségesek.

– Megjöttél?
– Nem, csak eljöttem szólni, hogy ma nem tudok jönni, de ha már beugrottam, maradnék egy kicsit.

– Jöttél egy kicsit szórakozni ma este?
– Á, fenét. Anyagot gyűjtök a szociológia szakdogámhoz, ami a “Kocsmák népe” címet viseli. A sör a kezemben csak kellék, bele sem ittam még, nem is fogok, állítólag elég keserű.

– Bezártad az ajtót?
– Erről akartam veled beszélni. Úgy döntöttem, segíteni kell a bűnözőket. Szegények, nélkülöznek, nekünk meg mindenünk megvan. Kis résre nyitva hagytam nekik a bejárati ajtót, hogy akadálymentesen tudjanak dolgozni.

– Tetszik neked az a csaj?
– Dehogy tetszik. Sosem jött be a hosszú comb, vékony derék kerek mellekkel. A szép arc sem hat meg. Huncut macskaszemek, fúj. Nem az esetem.

– Ugye, mennél a haverjaiddal sörözni? Látom rajtad.
– Dehogy mennék. Életemnek lezárult egy korszaka. 24 éves vagyok, ideje felnőttként viselkednem. Mi is a címe annak a romantikus filmnek, ami szerinted nekem is tetszene?

– Cső, mi újság, hogy vagy?
– Szia, csukd be az ajtót, ülj le. Mondom. Minden úgy kezdődött, hogy hatéves sem voltam, és a nagybátyám…

– Te itt laksz?
– Nem, csak itt szeretnék lakni. Minden nap elbuszozom idáig, állok egy kicsit a ház előtt, aztán hazamegyek. Máshová.

– Te itt laksz?
– Nem, máshol lakom, és tudod mi a para? Az összes kulcsom passzol ennek a háznak minden zárjába. És még mondják egyesek, hogy nincsenek csodák.

– Mennyit fogyaszt az autód?
– Szóval, ha te ezt most megtudod, akkor elégedett leszel. Irigyellek.

– Ti is erre a filmre jöttetek?
– Nem, egy másikra, hiába vagyunk egy teremben, nekünk a vászon bal alsó sarkában egy másik film fut majd.

– Te is innál valamit?
– Ugyan, hagyd. Nincs annál szórakoztatóbb, mint félrészegek között tök józanul feszengeni.

– Viszket a könyököd?
– Nem, csak kapargatom ott egy kicsit a bőrömet, ráérek, nincs más dolgom.

– Megmelegítsem a húslevest?
– Isten ments. Tedd be inkább a fagyóba, úgy szeretem, ha a zsírréteg a tetején szinte már jeges.

– Már mész?
– Nem, maradok még egy órát, csak felálltam és felvettem a kabátomat. Szeretek alá beizzadni.

– Ilyen sokáig tartott ma a melód?
– Hova gondolsz? Már két órája megérkeztem, csak ácsorogtam egy kicsit a kapu előtt. Bámészkodtam, olyan jól esett.

– Ezeket te írod?
– Nem én írom, lakik a szomszédunkban egy néni, őt szoktam megkérni. Estére általában mindig elkészül vele.