Szinte napra pontosan 500 éve a Vatikánban majdnem magyar pápát választottak Bakócz Tamás bíboros személyében. Nem történt meg, következett egy félresikerült törökellenes háború, Dózsa-szabadságharc, Magyarország és a katolicizmus megrendülése… Barabási Albert-László Villanások (részben Dózsa-regénye) felidézi az eseményeket. 2013 márciusában különös történelmi jelentőséggel bír! Március 12-én megkezdődött a konklávé…

Meglátásom szerint új, érdekfeszítő, és más, főként irodalmi műfajokból származó retorikai eszközökkel dolgozó tudományos-ismeretterjesztő stílus alakult ki – a modern, nemzetközi, „villanásszerűen” berobbanó hálózatkutatásban. A hálózatkutatás úgy fogható föl, mint kvantitatív (matematikai) alapon bizonyítható, egymástól különböző rendszerekben, szervezetekben létező rendszerszerűségek kimutatása. A hálózatkutatás egy tudományokat összefogó szemléletmód (ebben a tekintetben a szemiotikára, a jeltudományra hasonlít), egyaránt multi- és interdiszciplináris jellegű.

A hálózatkutatás „atyja” Barabási Albert-László. Az erdélyi, csíki Karcfalván született, a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban érettségizett, fizikusi tanulmányait Bukarestben és Budapesten végezte, doktori fokozatot Bostonban szerzett. A komplex hálózatok elméletét Amerikában dolgozta ki a Northeastern Egyetemen, dolgozik a Harvard rákkutató intézetében, valamint tanít a budapesti CEU-n is. Jelenleg párhuzamosan él az USA-ban és Budapesten (legutóbbi interjúja szerint családja Pesten él). Könyveit angolul írja, és mások fordítják magyarra (Vicsek Mária, Kepes János). Előadásait Amerikában és szerte a világban angolul tartja, de az MTA-n általam is hallott előadásában magyarul is kiválóan fogalmazott, csak ritkán keresett egy-egy magyar szakkifejezést. 2002-ben jelent meg nagysikerű Behálózva (A hálózatok új tudománya) című könyve (magyarul először 2003-ban), majd bővítve, átdolgozva 2009-ben). Barabási fölfedezése tehát az, hogy különféle rendszerek hasonló alapon működnek. Megközelítésmódjának titka az egyszerűsítés, a részekre bontás, majd pedig a kiterjesztés, általánosítás. Stílusát a könnyed, több síkon futó, anekdotikus előadásmód, a gyors vágások, az ötletek, sőt az ötletek megszületésének izgalmas leírása adja. Tudományos alapja négy pilléren áll: kiindulópont a gráfelmélet, a Karinthy Frigyes által esszébe foglalt „öt lépés távolság” tudományos leírása a Stanley Milgram-féle „kis világ” elmélet (a társadalom sűrű háló); a Mark Granowetter által bevezetett „gyenge kapcsolatok” (amelyek döntő szerepet játszanak a külső világgal való kommunikációs képességünkben); az egyes rendszereket jellemző központi sűrűsödés (hatványeloszlás; hatványfüggetlen- vagy saját kifejezésével: skálafüggetlen szerveződés), amelyet a közgazdaságtanban Pareto-szabálynak neveznek (a 80/20-as arányú eloszlás, másként a „gazdag gazdagabb lesz”); valamint a mindebből következő egymásbaágyazottság. Legfontosabb megállapítása, hogy a természet által „tervezett” szerkezetek ellenállóak, hibatűrőek, robusztusak, s ebből okolhatunk. A hollywoodi kapcsolatrendszerek elemzésén (sztárolás) túl hamarosan kiderült, hogy a sejtek anyagcseréje, az idézettség, a gazdaság, az üzleti élet, sőt a nyelv is ilyen hálózatos szerveződést mutat. A skálafüggetlen topológiák megismerése segíthet a terápiában: az emberi kapcsolatok, a gazdaság, de akár az orvostudomány terén (fertőzések leküzdése, hatékonyabb gyógyszerek fejlesztése). Elemzett példái között szerepel a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, az al-Kaida, a Word Wide Web, a vírusmarketing… nem csoda, hogy Amerikában a szenátorjelöltek kötelező olvasmányává tették, s folytatás további ismétlődő mintázatok fölfedezése.

Barabási másik rögtön sikert arató könyve (az amerikai kiadással egy időben) nemrég jelent meg magyarul: Villanások. A jövő kiszámítható (2010). A Villanásokban (a továbbiakban V.) a szerző tovább fejleszti tudományos-ismeretterjesztő módszerét. A korábbi anekdotázós, fölfedezéseit, gondolatait történetekbe ágyazó elbeszélésmódja megmarad, ám tudatosabban szerkesztett, vissza-vissza térő, több szálon futó, feszültséget, várakozást keltő narratívába illeszkedik. Az egyik szál a kutató-fölfedező tudósé, aki történetekbe, jelenségekbe ágyazza mondanivalóját, kezdve egy Haszan Elahinak nevezett világjáró művész, aki hogy ne legyen gyanús, életének minden mozzanatát kiteszi a hálóra. A másik szál akár önállóan is olvasható: egy valódi, talán még a történészeket is gondolkodóba ejtő Dózsa-regény, amely Bakócz bíboros pápai aspirációjának kudarcától Székely (Dózsa) György horrorba illően részletezett kivégzéséig, s a parasztháború tragikus, a magyarságra váró következményeinek (magyar jövő) felsorolásáig tart.

Villanásnak nevezi a különféle, skálafüggetlen eloszlást mutató jelenségekben megfigyelhető a valamiféle sűrűsödést, „gócpontot”,  intenzitáskülönbséget. Ilyen „villanás” jellemzi a web-böngészési, levelezési vagy nyomtatási szokásainkat, vagy a fényképezést, a bankjegyek – de még inkább a bankjegyeket hordozó emberek – bizonyos fokig kiszámítható mozgását, vagy hogy más területeket is említsünk: téves bírói ítéleteket, a háborús konfliktusokat. A hatványeloszlás tudatosítása hasznot is hajthat, például a teendőinkben az „érkezési” és a fontossági sorrend megkülönböztetése: ez utóbbira a hatványeloszlás (villanás) a jellemző. Példáit a matematikai gráfelmélet, majd káoszelmélet, a Poisson-eloszlás és a Lévy-repülés, -Lévy-pálya (hatványeloszláson alapuló random bolyongás) bemutatásával támasztja alá. Megdöbbentő, sőt hátborzongató a következtetés: „a villanások korábban megismert jelensége talán nemcsak az internetet előzte meg, hanem az emberi akarat és tudat alapján képezheti” (V., 174.), később: „a természet takarékos módon a legkülönbözőbb összefüggésekben ugyanazokat a megoldásokat alkalmazza” (V., 179) Tehát valami eddig fölfedezetlen, de már megmutatkozó rendszer kapcsolja össze a természetet, a társadalmat (és hadd tegyem hozzá: a kultúrát és a nyelvet). „Egy-egy hatalmas ugrást sok apró, egy helyben toporgó lépés követ, amely mintha nem is vezetne sehová, sőt időként kifejezetten visszafelé halad. Ezek azonban nem hiábavaló lépések, mert szükségesek ahhoz, hogy egy-egy új paradigma határait ki lehessen próbálni” (V., 198.) Majd: „A villanások az élet csodájának elválaszthatatlan részét képezik, jellegzetes jegyei az alkalmazkodásért és a fennmaradásért folytatott küzdelemnek… vajon az anyatermészet takarékossága fejeződik-e ki a villanásokban, amikor eltérő környezeteken hasonló megoldásokat kínál? Vagy talán valamilyen mélyebb valóság különböző oldalait fejezik ki? (V., 263-264).

És ekkor áll össze a kép, a Dózsa-regény és a hálózatkutatás. Székely (Dózsa) György életében is egy „villanás” volt az utolsó néhány hónap, ami viszont az egész azt követő magyar történelemre mély hatást tett. A következmény: a parasztok soha többé nem vettek részt az ország védelmében (12 évre rá következik Mohács), egyengette az utat a reformáció előtt, Bakócz bíboros önző fellépése nemcsak Magyarország vesztét hozta, hanem egyházának zsugorodásához is hozzájárult.

Az új tudományos-ismeretterjesztő stílus radikálisan szakít a gyakori „mindent megmondó”, „mindent tudó”, „mindenkinél okosabb” akadémikus-professzoros stílussal, és valós életközeli szituációkba helyezi a mondanivalót. A több szálon futó cselekmény retorikája a mai áltörténelmi bulvárregények folyamatos, több szálon futó feszültségfenntartó technikájára emlékeztet (Dan Brown regényei).

Barabási és nyomán sokan mások az ismétlődő mintázatok földerítésén dolgoznak. A magyar szakirodalomban Csermely Péter követi, A rejtett hálózatok ereje (2005) című ugyancsak sajátosan írt-szerkesztett könyvével. Különféle tipográfiai megoldásokkal különíti el a feltételezéseket, kiegészítéseket, s a vele (pontosabban a kéziratának egyes kérdéseivel) folyamatosan vitatkozó diákkutatók véleményét (pl. Kekecke). A hálózatkutatást különösen a kulturális és nyelvi jelenségre alkalmazva 2009-ben Magyarországon is elindítottunk egy konferenciasorozatot, amelynek eddig három kötete jelent meg. A jellemző témák: hálózatalakzatok, a mentális lexikon szerveződése, információk terjedése a blogokon, fordítás, diskurzuselemzés, nyelvi profilalkotás, mondatszerveződés, ragadványnevek hálózata, szinonimák stb.

Barabási Amerikában futott be, de nagyon rokonszenvesen, folyamatosan hangsúlyozza magyar kötődéseit. A Dózsa-kérdéshez is ősén,  Barlabási Lénárd Erdély alvajdáján keresztül kapcsolódik. De műveiben folyamatosan megjelenik Erdély és Magyarország, megkapó szeretettel említi meg szülőföldjét, annak szokásait, például a közösségeket összetartó kalákát: „A mai kutatások egyre inkább azt jelzik, hogy boldogságunk és jó érzésünk azon múlik, mennyi és milyen közeli barátunk van. Ki mondhatja tehát, hogy jól tettük, amikor a boldogságot felváltottuk a magánszféra szentségével?” (V., 238.) Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy stílusát a nagy erdélyi mesélők is alakították.