Felelős netnyelvészet
Nyelvészként több éve hangoztatjuk, hogy a digitális/technokulturális/informatikai stb. fordulat (forradalom) technológiai részében a tudományok (köztük az egyre rafináltabb szoftvereket segítő nyelvtudomány) előreszaladt, míg az emberre, kultúrára (nyelvre) gyakorolt hatások vizsgálata lemarad. A nyelvtudományban régóta létezik a számítógépes vagy informatikai nyelvészet (nyelvtechnológia), de csak a legutóbbi időben, részben a mi szorgalmazásunkra jelent meg a következményeket is vizsgáló nyelvészet, amelyet jobb híján internetnyelvészetnek (netnyelvészetnek) nevezünk. Ezzel párhuzamosan fejlődött ki az informatika hatásainak elemzésében a filozófiai, szociológiai, szociálpszichológiai és pszichológiai irányzat, s lemaradt a pedagógia. A németek, akik az informatika következményeinek nyelvi kutatásában is igen alaposak, Technikfolgenabschätzung néven foglalták össze az ide tartozó kutatásokat.
Technikai realisták
Megközelítésünk alapja a McLuhan-i gondolat, vagyis az, hogy a média átalakítja a környezetet, s így hatással van a gondolkodásra, a kultúrára és természetesen a nyelvre is. Ebből a szempontból akár technikai deterministának is lehetne bennünket nevezni. De csak részben vagyunk azok. Úgy véljük, hogy vannak „zsákutcás” médiumok, olyanok, amelyek amilyen gyorsan feltűnnek, olyan gyorsan félre is lesznek téve. Közelmúltunk a zsákutcás technológiák tucatjait mutatta fel. Végső soron azonban minden technológia zsákutcás. A lényeg talán egy technológia élettartamában és hatásnyalábjában van. Azért sem vagyunk technikai deterministák, mert nem félünk a technológiákról (technológiai pesszimizmus), viszont egyáltalán nem örülünk felhőtlenül és naivan minden újdonságnak (technológiai optimizmus). Tudós emberektől megdöbbentő leegyszerűsítéseket hallunk-olvasunk olykor a modern világ egyértelműen csak pozitív jelenségeiről, s rögtön kész az ítéletük: akik óvatosabbak, figyelmeztetnek, azok maradiak. Leginkább technikai realisták szeretnénk lenni. Akik tudják, hogy a hatások összetettek és sok minden csak múló hóbort.
Csak kérdések vannak
Nem akarunk viszont tudományos reflexió nélkül elmenni bizonyos feltűnő kulturális-nyelvi jelenségek mellett. Főleg csak kérdéseink vannak, azok azonban határozottak. Biztos, hogy a modern technológiák csak megkönnyítik az életünket? Milyen hatása lesz a jövőre nézve az olvasás hanyagolásának? A géppel segített keresésnek a memóriára nézve? A hipertextualitásnak és folyamatos interaktivitásnak a gondolatok végiggondolására és végigfogalmazására nézve? Biztos nincs következménye a kézírás (és annak tanítása) elhanyagolásának? Valóban interaktív az interaktív tábla? Tudjuk-e, hogy mi jár együtt a verbalitás átalakulásával? Kényelmes eszköz a GPS, de nem lehet, hogy leépíti a kognitív térképet? Hasznos vagy káros a különböző agyi területek hangsúlyainak elmozdulása? Ha igaz az állítás, hogy az internet „kihelyezett memória/agy”, akkor az mivel jár együtt? Tapasztaljuk, értjük, hogy átalakul a tudás szerkezete, de mivé és hogyan? A közvetlen emberi kommunikáció tele van manipulációval, a médiamanipuláció tömeges katasztrófákhoz vezetett, és akkor az internetmanipuláció…? Ha nem tisztáztuk a modern technológiák hatásait, akkor hogyan lehet ezekkel kapcsolatban pedagógiáról, didaktikáról beszélni? Nincs összefüggés a modern technológiák és számos szociálpszichológiai jelenség, sőt pszichikai tünet között? Miért van, hogy a kommunikáció és az informatika évszázadában egyre több a magányos és boldogtalan ember? Valamint: nem fenyegeti-e jelen világunkat létrehozó kulturális evolúciót valamiféle demencia/re-evolúció/devolúció, azaz lépülés? A kérdéseket napestig sorolhatjuk.
A folyton böngészők semmire nem mennek
Távol áll tőlünk a naiv optimizmus és a béklyózó pesszimizmus. A közös felelősségre akarunk figyelmeztetni. Ahogy azt Roska Tamás (bio)informatikus professzor is tette, csaknem egy évtizede, 2004-ben egy körkérdésre adott válaszában: „Az információk tengere: holt ismeret. Akkor válik tudássá, ha az információk – fogalmak, adatok, tények, axiómák, törvények és következtetési szabályok egy adott szakterületre vonatkozó, térben és időben rendezett halmaza – egy gondolati keretben helyeződnek el és ebben helyes eligazodást nyújtanak. Ezt a gondolati keretet, a fogalmak és törvények személyes megértését, a fontos adatok ismeretét, ha kell az absztrakció magasabb szintjére való eljutást nem lehet csak játékosan és mellesleg elsajátítani. Az ezt propagálókról általában kiderül, hogy magunk sem jutottak el erre a szintre. Fontosak az élmények és a motiváció, de a személyes erőfeszítés sem hiányozhat. […] Az a paradox helyzet tapasztalható, hogy az internet adta előnyöket leginkább a személyes erőfeszítésben összeszedett, akaraterővel és önfegyelemmel rendelkező, műveltebb diákok tudják igazán kihasználni. A „folyton böngészők” semmire nem mennek. A böngészés nem helyettesíti a motivált, aktív, személyes és társas ismeretszerzés dinamikáját. […] Ne tévesszen meg az internet-butuskák (internet dummies) hangossága és felületes erőszakossága. Tudomásul kell vennünk, hogy az átlagos tudásra és műveltségre alapozó reproduktív vállalatok és közösségek relatív termelése értéke töredéke az innovatív vállalatokénak. Azoknak a versenyképes közösségeknek, ahol a XXI. század koncepció vezérelt gazdasága kibontakozik. A koncepció vezérelt gazdaság motorjai pedig a multidiszciplináris tudással és általános műveltséggel felvértezett, jellemes, szuverén egyéniségek.” Írta Roska Tamás 2004-ben (Sorsunk és jellemünk. Új Horizont, Veszprém, 2004. 305-6).
***
A nemzetközi tanácsadó testülettel bővült, valamint szerkesztőségében megújult E-nyelv Magazin 2013/1. száma a digitális demenciával (leépüléssel) foglalkozik; főleg kínzó és továbbgondolásra késztető kérdésekkel. Claus Michael Hutterer, a téma alapvető német könyvét ismerteti, Bencze Lóránt a bonyolult társadalmi összefüggésekre figyelmeztet (levelében azt írja, ez az írás ebben a témában utolsó figyelmeztetése), Szűts Zoltán internetkutató pedig sorra veszi a lehetséges hatásokat és következményeket. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és az E-nyelv Magazin pedig folyamatosan figyeli-követi a témát.
Elgondolkodtató az egész kérdéskör, úgy látszik, az emberiség felejtésre van ítélve. Önmagát is elfelejti, de őt is elfelejtik.
Hallottam és tapasztaltam, hogy szinte semmit se tudunk nagyszüleink életéről. Mikor és hol születtek, hogy éltek, mit ettek-ittak, merre jártak stb.
(Azért pedagógia is igyekszik, ennek sok jele van már itthon.) Hozzátevéseim, vázlatosan.
Elfogadva Nyíri Tamás nézeteit („A gyermek az antropológia szemszögéből” ): „A gyermek ember. (…) A gyermeket már személyes döntését megelőzően is el lehet rontani. A hatások kényszerű korlátozása vagy megszüntetése a nevelés folyamán történik. A gyermek nevelésre szorul, az azt bizonyítja, hogy ’szabadság és megkötöttség nem zárja ki egymást’. A gyermek szabadsága, létének bizonytalanságával együtt, esélyeket ad neki arra, hogy azzá legyen, ami voltaképpen lehet. Szabadsága azonban vezetésért kiált.” A digitális korszakban éppúgy, mint eddig, vagy még inkább!
Roger Sruton („Iszom, tehát vagyok”) a káros szenvedélyekről, élvezetekről, a velük való küzdelemről elmélkedik. Fejtegetéseit a digitalizáció megjelenése kapcsán haszonnal forgathatjuk. Az erények diszpozíciók. A boldogság és az egyensúly eléréséhez az összes ilyen szélsőségtől meg kell szabadulnunk, és a másokra, másra irányított „mértéktartást” kell szem előtt tartani. A matrózblúz és az elektronika jól megfér egymás mellet.
„Digitális pedagógus nem születik, hanem lesz”. Egy kiváló digitális dizájner, művészeti könyvszerkesztő egyszer azt mondta, hogy a ma digitálisan tervező építészmérnöke ismeri az ókori és az egyiptomi építkezés tudományát, mindaz benne van mai művében, mégpedig úgy, hogy olvasható, követhető, vagyis az „egyszerű” kőműves is megérti. Mit megérti? Építeni tud általa. És ha elromlik a számítógép, megáll a munka? Nem, van róla papírja: nyomtatott alapokon folytatódik a falazás. Folyamatosan. (A tudás nem az újszülöttel kezdődik.) Éljen a digitális kőműves!
helyesen: Scruton, bocsánat – lám…
Tanár Úr, a fenti rendszer szerint inkább technikai optimista, ami persze nem baj. Nem tudom, hogyan vélekedik egy korábbi korszak „mindent elsöprő” technológiájáról, a „nyelvi laborról”. Nyelvi laborokat az iskolákba! Nekünk is volt ilyen. S amikor már az összes nyelvi labort fölszerelték, kiderült, hogy kicsit se lett jobb a nyelvtudás, sőt, talán egy kicsit rosszabb, mint azelőtt…
Vagy ez rossz hasonlat?
Hát, talán, igen… távoli, de illeszkedő hasonlat. A nyelvi labor nem volt „mindent elsöprő”. Ismerem a témát, erőltették, de, mások mellet, én is ellene voltam, a „totalizálása” ellen. Mint fejlesztő nyelvtanár. Nem volt hozzá kimunkált „softver”, és főleg nem illeszkedett pedagógiai rendszerekbe. A nagy kérdés most: a digitális pedagógia kimunkálása. És semmi bűvészkedés. Ehhez kis adalék: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1212
Elolvastam a beszámolót. Rokonszenves a kezdeményezés. Csak az a gondom, hogy az én megközelítésem szerint itt nem egy új technológiáról van szó, hanem egy új világról, amely ráadásul nagyon gyorsan terjeszkedik. Ha technológiára és didaktikára (pedagógiára) szűkítjük le, akkor tévedünk. Ha igaz a feltételezésem, hogy itt egy evolúciós „megszaladás” történik (az internet „kihelyezett agy”, nemcsak kultúratovábbító, hanem „örökítő”), akkor a pedagógia, módszertan kevés. Mert mire bármit megértünk, addigra már messze már. Egyébként nincs más javaslatom, mint felfogni-megérteni azt, ami történik, s kritikai érzéket fejleszteni és józan alkalmazásba venni. S közben iszonyú keményen őrizni a hagyományos értékeket (módszereket, köztük pedagógiai módszereket!). Az ember ugyanis azt már kipróbálta. Még egy dologra fel kellene készíteni az ifjúságot: most sok tekintetben okosabbak a szüleiknél, de ez nem lesz mindig így. A világban a „megszaladás” mellett/után mindig van „megrekedés”, „összeomlás” is. És arra is föl kell ám készülni… Bár olyankor a „világ” maga a nagy rendező, és keményen leosztja a szerepeket.
Izgalmas kérdésekre bizonytalan válaszok. Az én nem feltétlenűl tudományos alapokon de mindennapi tapasztalatokra éptett véleményem szerint az emberi agytevékenységre, valamint a mindennapi életre gyakorolt hatást nem feltétlenűl a demencia azaz a leépüléssel jellemezném amikor a gondolatközlés legújabb technikai csodáit vizsgálnám. Valóban úgy tűnik, hogy az emberiség fejlődéstörténetének egy felgyorsult szakaszát éljük. Miután minket használnak fel az ötletgazdák a kisérletezéseikhez, ,i vagyunk az alanyok vagy akár az áldozatok tehát nem is láthatjuk a fejlődési útszakasz következő állomását. Az én minden napos szakterületem a jog gyakorlása, és talán az egyik leginkább hagyományőrző szakterületnek tekinthető, de képtelennek tűnik hogy ellen álljon az új technikai csodák térhóditásának. Igaz még vannak közöttünk „őslények” akik megrögzötten ragaszkodnak a hagyományokhoz, és nem nyúlnak egyáltalán a számitógéphez. A szöveget továbbra is hangrögzitőre mondják amit a titkárnő természetesen már a számitógép segitségével továbbit. Node ez a fajta jogász már csak kivételesen élhet meg a 21. század elején. A másik végletet a kisunokám képviseli aki nyolc éves és csak a számitógép segitségével tud irni. A kézirása pedig olvashatatlan. Az ő gondolatvilágának megértéséhez a számitógép logikáját kell segitségűl hivnom, hogy meg tudjam őrizni a barátságunkat. Szóval ez nem leépülés, hanem átalakulás. Legalábbis az én tapasztalatom szerint.