Papp Andrea

Magyari Sára
  • Bók
    2020. 11. 5. 06:00

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Nyelv és nemzeti identitás – A magyar nyelv napja

2012.11.12.4 hozzászólás

November 13-a hivatalosan a magyar nyelv napja, miután az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot. Ez lehetőség arra, hogy évente egy bizonyos időpontban a közfigyelem ráirányuljon a szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk egyik fő alapját jelentő magyar nyelvre.

A Magyar Királyság néprajzi térképe 1910-es népszámlálás alapján, amelyet Teleki Pál készített az etnikai arányok és a népsűrűség figyelembevételével.

Nyelv és nemzet

Ünnep- és emléknapja van informálisan vagy hivatalosan az anyáknak, a Földnek, a szívnek, az állatoknak, a fiataloknak, az időseknek, Afrikának, a kihívásnak, és még sorolhatnám. Nemzeti nyelvüket is sokan megünnepelik a világban: az angolok, a franciák, az oroszok, a kínaiak, az arabok, a németek, a finnek, a bolgárok és szinte valamennyi ismert nyelv közössége. 2010 óta az ENSZ is ünnepli hivatalos nyelveit; a nyelvek európai napja (szeptember 26.) pedig már 2001 óta része az Európa Tanács reprezentációs naptárának.
Miért van szükség a nyelv fontosságának ilyen jellegű kiemelésére, ha az anyanyelv műveléséhez amúgy is kötődnek célzott események, programok, kiadványok, intézmények? Éppen ezek erősítése miatt. Bármennyire is tagadják egyesek, nyelvi és kulturális verseny létezik a világban és idehaza is, ezért szükség van identitásunk egyik alappillérének folyamatos gondozására, megerősítésére. Nem az évi egyszeri ünneplés a fontos önmagában, hanem mint szimbolikus, de egyben gyakorlati tett, ami felhasználható az oktatás, kutatás, ismeretterjesztés ügyében.
Az ünnep törvénybe iktatása értékpreferenciát nyilatkoztat ki, ami kötelezi a törvényhozó és végrehajtó hatalom döntéshozóit is, hogy ennek az értéknek megfelelően cselekedjenek. Közösséget érintő ügyekben nem lehet ráhagyni mindent az alulról jövő kezdeményezésekre, azokat központilag segíteni és részben szervezni kell. Nagyon helyes tehát, hogy a magyar nyelv napja a magyart államnyelvvé tevő törvény 1844-es elfogadásának időpontja lett. (Az 1844-es nyelvtörvényről szövegét itt olvashatja el).

Vannak, akik épp az évforduló miatt kifogásolják a november 13-ai dátumot. A reformkori Magyarország nem volt nyelvileg egységes, ezért úgy vélik, hogy a törvény a magyar dominanciát és asszimilációt volt hivatott szolgálni. Ez csak részben igaz, és néhány fontos körülményt is érdemes figyelembe venni. A törekvéseket és a törvényt nem a mai viszonyok, hanem a 19. század első felének gyakorlata alapján kell megítélni. A nemzetek kialakulásának hőskorában az államalkotó nemzet mindenhol igyekezett asszimilálni a kisebbségeit, hogy erősítse az azonos nyelvi-kulturális alap révén az állami egységet. Európa nyugati felén a nagyobb nemzetek és államok éltek a legkorábban ezzel az eszközzel. A franciák és az angolok úgy építettek országot, majd gyarmatbirodalmat, hogy a kisebbségeik jelentős hányadát erővel beolvasztották: a franciák az okszitánokat, a provanszálokat, a katalánokat, a bretonokat, a baszkokat, a korzikaiakat, az elzásziakat; az angolok a skótokat, az íreket, a walesieket. Később katonai és gazdasági fölényük révén nyelvüket más földrészeken élő népekre is ráerőltették. Magyarországnak ez 1844-ben nem volt, nem is lehetett célja. Oka viszont lehetett volna rá, hiszen részben az ezeréves európai magyar államiság fogta egybe ezt a térséget évszázadokon keresztül. Ennél több érvük a franciáknak sem volt csak több pénzük és fegyverük. A kulturális fölény sem lehet érv, de ha elfogadjuk, akkor okszitán és provanszál nyelven írták az első trubadúr verseket, nem franciául. Az angolok pedig miért irtották ki az övékénél régebbi és gazdagabb ír nyelvű kultúrát? A reformkori Magyarország a Habsburgok alávetettségében, német és szláv közegben épp csak a megerősödést tűzhette ki célul. A kifogásolt törvény és a későbbiek ellenére például az erdélyi románság aránya nyolc évtized alatt, 1850 és 1910 között nem csökkent jelentős mértékben: 57,97%-55,08%(http://mek.oszk.hu/02100/02109/html/539.html#page1575).

Magyarországnak a kisebbségek nyelvi használatával kapcsolatban hozott törvényei mind a reformkorban, mind a kiegyezés, mind a dualizmus korában lényegesen liberálisabbak voltak, mint a nyugati országoké. Még ma is azok. Összehasonlításként nézzünk egy példát: Az 1,2 milliós etnikai, mintegy félmilliós nemzetiségi tudatú, negyedmilliós nyelvi beszélő breton kisebbség oktatási intézményei 2012-ben semmilyen támogatást nem kapnak a francia államtól, pedig a bretonok ugyanúgy fizetnek adót, mint a francia anyanyelvűek. A breton tanítású nyelvű magániskolák működését is csak pár éve engedélyezték, amikor a nyelv elsorvadása visszafordíthatatlanná vált. Ennek oka, hogy a franciák 1992-ben módosított alkotmánya szerint is Franciaországban az egyetlen hivatalos nyelv a francia. (http://fr.wikipedia.org/wiki/Langues_r%C3%A9gionales_ou_minoritaires_de_France) Ezzel szemben Magyarországon állami forrásból tartják fenn a kisebbségek saját tannyelvű intézményeit, például a románokat. Sőt, már a Monarchia idején is állami támogatást élveztek a román tannyelvű iskolák, ennek a támogatásnak az összege egyharmadnyival nagyobb volt, mint a magyar tannyelvű felekezeti iskoláké. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy a magyar állam erdélyi román iskoláiban román nyelven és tankönyvekből oktathatták a Nagy-Románia-eszméket. Mindennek Raffay Ernő történész nézett utána: Balkáni birodalom; Nagy-Románia megteremtése 1866–1920 (Budapest, 2010). Franciaországban 1918-ban az elzászi régióban a német nyelv használatát törvényen kívül helyezték, és 1925-ben Anatole de Monzie közoktatásügyi miniszter kijelentette, hogy „Franciaország nyelvi egységének érdekében a breton nyelvnek el kell tűnnie.” (http://en.wikipedia.org/wiki/Language_policy_in_France)

1920-ban és részben azzal az ürüggyel, hogy nyelvileg nem volt (eléggé) egységes. Magyarország a népességének nyelvi homogenizálását nem végezte el. Franciaország és Anglia sem volt kevésbé soknemzetiségű ország a 18-19. század fordulóján, de a 20. század elejére már „integrálták” a más nyelven beszélők jelentős hányadát. Könnyebben tehették azért is, mert a kisebbségeik, akik ugyan a nemzetalkotóhoz képest összességükben szintén többségben voltak, de nem mindig beszéltek távolabbi nyelvcsaládba tartozó nyelvet. A szintén újlatin okszitán, provanszál és katalán nyelveket fölülírták a központosított francia nyelvű oktatással. E három önálló nyelvet még ma is a franciaországi lakosság közel egynegyede beszéli családi közegben, de a gyakorlatban nyelvjárásokként őket tartják számon, és nincs hivatalos státuszuk, csak nagyon korlátozott és lokális. A baszkokkal és a bretonokkal nem bírtak teljesen, de őket is alaposan lemorzsolták. Az Ethnologue 1991-es statisztikái szerint Franciaországban 76.200-an beszélik a baszkot, viszont a baszk etnikum mintegy 730.000 fős. (http://www.ethnologue.com/show_country.asp?name=FR) A baszk anyanyelv használatát a tizedére zsugorították. Az íreknek, skótoknak és walesieknek hasonló vagy még rosszabb sors jutott a Brit-szigeteken. Az írek saját hazájukban is egy százalék alatt beszélik az ír nyelvet.

A nyelvek, etnikumok közti status quo törvényileg és elvileg is kötelező. Azonban a gyakorlatban alattomosan vagy esetenként nyíltan napjainkban is folyik a nyelvek közötti harc. Franciaország a nyugat-európai demokratikusnak tartott államok közül egyedüliként nem iktatta törvénybe az 1992-ben Strasbourgban (!) általa is aláírt Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartáját. Egy nemzet nyelve és identitása megerősítésének ügyében vagy támad vagy védekezik, vagy gyarapszik vagy csökken. Az igazság valahol középen van. A franciák túl kemények voltak, a magyarok túl engedékenyek, és ez így van ma is. A magyar nemzet sajátos geopolitikai széttagoltsága miatt jelenleg bármit tesz, csak védekezhet, és sajnos, ennek ellenére vagy ezzel együtt visszaszorulóban van. Ezt a folyamatot kell lassítani, megállítani minden korrekt, törvényes eszközzel, ha már megfordítani egyelőre nincs lehetőség.

Európai nyelvművelés – Az európai nyelvi kultúra múltja, jelene és jövője (2008., szerk. Balázs Géza és Dede Éva). Ebből a kiadványból megtudjuk, hogy milyen felelősségtudattal ápolják anyanyelvüket Európa nemzeteinek írástudói és törvényhozói.

Magyarország akkor volt nagyhatalom, amikor a politikai dominancia megtartásához nem kellett kulturálisan, nyelvileg és ideológiailag megküzdeni a kisebbségekkel és a szövetségesekkel. Elég volt az erősebbnek vagy a kölcsönös érdeknek a törvénye. A nyelvi kultúrákat a 19. század előtt nem támadták, ha az adott közösségeket katonailag és gazdaságilag „integrálták”. Ma viszont azok bírálják még visszamenőlegesen is a magyar nyelvi politikát: például a franciák, az angolok és közelebbi szövetségeseik, akik a fél, bizonyos értelemben az egész világot gyarmatosították, és az „oszd meg és uralkodj” alapon szembefordították velünk a szomszédos nemzeteket is a trianoni határok aránytalan kijelölésével. Nyelvi és etnikai alapon Franciaországot még ma is ugyanúgy fel lehetne darabolni, mint 1920-ban Magyarországot. A franciák és az angolok az újkor előtt és annak idején hódítottak meg területeket Európában és más földrészeken, amikor a nyelvüket erővel is exportálták. Mára azonban a perifériák visszatámadnak rájuk, például a gazdasági, de nyelveket is exportáló migrációval. Ez persze minket aligha vigasztal, ráadásul ezek a gyarmatosítók jelenleg a szövetségeseink.

A nemzeti identitásnak nem szükséges és nem elégséges feltétele a(z anya)nyelvi hovatartozás, de egyik alapvető összetevője az etnikai (származási) tudat. A nemzeti nyelvet mindenképpen ápolni, erősíteni kell. Túlzásokba sem szabad bocsátkozni, de ez minket nem fenyegetett és nem fenyeget. A nyelvi asszimiláció, különösen az erőszakos, nem eredményez feltétlenül új identitást. Az írek például átvették a hódítók nyelvét, de nem váltak angolokká. A Franciaországba bevándorolt, állampolgárságot, azaz hivatalos terminusukkal élve „francia nemzetiséget” szerzett portugálok és más vendégmunkások sem váltak franciákká, csak jogilag. Magyarországon nem volt erőszakos az asszimiláció, különösen a nyugati példákhoz képest, mégis élnek nálunk olyan egyének, akik nevükben és nyelvükben magyarok, de akik úgy vélik, hogy a sportversenyeken és az olimpiákon az ellenfélnek kellene drukkolni – természetesen a nemzetek fölötti nagy egység minden realitást nélkülöző látszat-értékrendje alapján (Révész Sándor: Drukkolj az ellenfélnek!, NOL, 2012. aug. 13.). Ez azért szomorú, mert megtévesztő. Önkritikának tűnik, de nem az. A nagyon abszurd kijelentésekhez a szerzők nem is mindig adják a nevüket, ami már egyértelműbb jele az identitászavarnak. Az olvasót azonban a névtelen agitáció is megtévesztheti. A Nyelv és Tudomány névtelen cikkírója például az 1844-es nyelvtörvényt tette felelőssé Trianonért, ami nehezen fogható fel tájékozatlanságból adódó tévedésnek, sokkal inkább célzott manipulációnak, mivel tudományos igényesség színében tetszelgő folyóiratról van szó: http://www.nyest.hu/hirek/a-magyar-nyelv-napja.
Nem mindig nyereség tehát a többség számára a nemzetiségek nyelvi asszimilációja. Az anyanyelv iránti attitűd azonban a megtévesztő külsőségek ellenére lakmuszpapírként megmutatja, ki tud azonosulni az államalkotó nemzet értékeivel. Nem kell mindenkinek a magyar nemzettel tartania, hiszen nem ez az egyetlen alternatíva; de aki ezt választja vagy az ellenkezőjét, csak nyíltan és szívvel-lélekkel tegye – hiszen ez a saját érdeke is. Ha másra nem, erre emlékeztessen a magyar nyelv napja.

A Magyar Nyelv Múzeuma Kazinczy Ferenc szülőhelyén: Sátoraljaújhely-Széphalmon.

A magyar nyelv intézményes ápolása

A nyelv nem csak a nyelvészek ügye, és nem csak a nemzeti identitás szempontjából fontos. Mindenkinek szembe kell néznie nyelvi jellegű kihívásokkal. Például a szakembereknek szaknyelviekkel. Folyamatos feladat a terminológiai fejlesztés, a határon túli szétfejlődő szakkifejezések egységesítésének segítése stb. Mindezt valahol össze kell hangolni, szervezni, irányítani. Az egyéni erőfeszítések, a helyi tudományos, oktatási és ismeretterjesztési munkák mellett szükség van olyan központi intézményre, amelyik általában összefogja az anyanyelvünk, nemzeti művelődésünk, nemzeti emelkedésünk ügyét.

Ahogyan a legtöbb európai országban már megtették, úgy Magyarországon is meg kell szervezni egy ilyen intézményen belül azokat a tudományos, kulturális és szervező csoportokat, amelyek kutatják, értékelik a magyar nyelv történeti múltját és sokszínű jelenét; konferenciákat, kulturális programokat szerveznek, tudományos és ismeretterjesztő kiadványokat adnak közre s hasznos szolgáltatásokkal segítik az anyanyelv ügyét, az anyanyelvi beszélőket.

4 hozzászólás

#1 sziszi 2012. 11. 13. 11:16:50

Örülök ennek a cikknek is, valamint annak, hogy délelőtt a Lánchíd rádió végig a magyar nyelv napjáról szólt! Gratulálok.

#2 B.Tóth Klári 2012. 11. 14. 02:47:41

A magyarság fennmaradása szempontjából legfontosabb kérdés a nyelvünk megőrzése. Nagyon fontos lenne a magyar nyelv ősiségének tisztázása, bizonyítása a sok ködösítés után, ahogy a történelmünket is akadémiai szinten kéne végre a helyére tenni,és nem alárendelni a napi aktuálpolitika érdekeinek. A tudomány kötelessége objektívnek maradni, és mindenáron alárendelni a személyes, vagy csoportérdekeket a felismert, bizonyított igazságnak.Köszönjük ezt az izgalmas és alapos,Európa nyelveire is kiterjedő összefoglalást Deák-Sárosi Lászlónak.

#3 Szabó László 2012. 11. 27. 16:23:14

A tudomány kötelessége objektívnek maradni
szerintem:
objektivnAk
(hosszú i, nincs a gépemen)

#4 Akitlosz 2013. 01. 7. 05:32:53

Objektívnek vagy objektívnak az teljesen mindegy.

Vegyes hangrendű nem összetett szavaknál, ha az utolsó nem i-t tartalmazó szótagban e magánhangzó van akkor tetszés szerint toldalékolható az ilyen vegyes hangrendű szó magas és mély hangrendű toldalékkal is.

Ez a szabály, azaz csak ízlés szerint bátran:

Hotelban / hotelben

Új hozzászólás