Skip to main content

Szépe György (1931–2012)

Balázs Géza - 2012. 09. 13.

Szépe tanár úr ma elment. Tudtuk, hogy beteg, de reménykedtünk. Van benne túlzás, ám komoly igazság is: mi, mai nyelvészek mind Szépe tanár úr köpönyegéből jöttünk ki. A hatvanas években az ő legendás intézeti szemináriumain formálódott a modern magyar nyelvtudomány, a strukturalizmus, a szemiotika, a matematikai nyelvészet, szociolingvisztika. Később különösen a nyelvpolitika, a nyelvi jogok, az anyanyelvi nevelés, az idegennyelv-oktatás, s általában az alkalmazott nyelvészet hazai mesterévé, mentorává vált. Ezt azért is mondhatjuk, mert szinte évtizedenként kinevelt, segített egy-egy nyelvész közösséget. Az a bizonyos köpeny… A Nyelvtudományi Intézet után a pécsi egyetemen alapított iskolát. De címzetes egyetemi tanára volt az ELTE-nek is. Az ELTE-n őrizzük fiatalkori nyelvjárásgyűjtő hangfelvételeit. Kevesen tudnak róla. Két éve eljött egy hálózatkutató szemináriumomra. Munkásságáról kérdeztük, de ő már a második kérdésnél a hallgatókat faggatta… Szerencsére egyik hallgatónk összeállította Szépe György „hálózatait”, azaz kapcsolatrendszerét. Tényleg igaz a köpönyeg. Mindenkivel kapcsolatban volt.

És még hogy. Kiváló kritikai érzéke volt, s el is mondta mindig a véleményét, de sohasem bántóan. Minden irányban nyitott volt. Mondhatni, különösen azokba az irányokba, amelyek éppen nem voltak divatosak, sőt, talán kicsit mellőzöttek vagy lenézettek voltak. Nagyon pontosan fogalmazott. Sokszor anekdotákban, vagy csak egy-egy aforizma-tömörségű mondásban. Most még nem mondható el minden.

Az a tanárember volt, aki bár alapvető művekben, de még inkább a tanítványaiban él. A Színes eszmék nem alszanak… című két vaskos kötet a 70. születésnapjára készült. S nemrég jelent meg A folyton megújuló nyelvészet című válogatás-kötete is (Terts István jóvoltából). Nekem azt írta bele: „családi barátsággal”. Ő egy nagy családnak tekintette a nyelvészeket. Vajon ezt megtanultuk tőle?

Múzeum körút-Fiumei út, 2012. szeptember 12.


One Reply to “Szépe György (1931–2012)”

  1. Kedves Balázs Géza Professzor Úr!

    Megrendítő hírt tudattál velünk, nyelvészekkel, és mindazokkal, akik szerettük, tiszteltük SZÉPE GYÖRGY PROFESSZOR URAT, akit követtünk munkássága legkülönbözőbb területein, aki példaképünk volt elmélyült nyelvészeti kutatási eredményeinek a feltárásában, a nyelvészet új útjainak, lehetőségeinek a keresésében.

    Aspiránsa lehettem Szépe György professzor úrnak, aki tiszteletben tartotta a Deme-Békési-B. Fejes-iskola jóvoltából megszerzett tudásomat, mindeközben ebbéli tudásomat az alkalmazott nyelvészet irányába terelte.

    Ugyanúgy hálával tartozom Szépe György professzor úrnak s emlékének, amiként Te is, kedves Balázs Géza professzor úr. Légy azon, Te is, hogy tovább éltessük a Szépe-iskola értékeit, eredményeit.

    Tisztelettel köszöntelek!

    István

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x