Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Rövidítések az elektronikus kommunikációban

2012.05.21.nincs hozzászólás

A kutatást a 2009/2010-es tanévben végeztem a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnáziumban. A vizsgálat az sms-nyelvre, főként a rövidítésekre koncentrál. Az eredmények alapján a nem hagyományos rövidítésekkel foglalkozom, amelyek a modern elektronikus eszközök (telefon, számítógép, internet) által közvetített írásbeli kommunikációban jelennek meg.

A téma körüljárásakor két kérdésre kíséreltem meg válaszolni: az egyik kérdés az, hogy hol, mely eszközökön kommunikálva rövidítünk. Egyesek szerint sms-ben; mások szerint inkább az interneten (blogokon, közösségi oldalakon); van, aki a csetet vagy az e-mailt jelölné meg fő területként. Hogy képet kapjunk arról, hol és milyen gyakran rövidítünk – pontosabban elsősorban a fiatal korosztály, aminek sajátja a nyelvi kreativitás, a játékosság és így a rövidítés is –, készítettem egy kérdőívet, ami meglepő eredményekkel szolgált.

A másik kérdés az, hogy milyenek ezek a rövidítések. A kérdőív kitöltőinek válaszai alapján csoportosítottam a rövidített alakokat aszerint, hogy hogyan keletkeznek, és mind a kategorizálás, mind pedig a különböző fajták (gyakoriság szerinti) sorrendje érdekes képet ad a fiatalok nyelvhasználatáról.

A kutatáshoz az online adatgyűjtés, egy interneten hozzáférhető kérdőív készítése tűnt a legjobb választásnak. Az adatközlők a fiatal korosztályból kerültek ki: zömmel középiskolások, illetve egy váci általános iskola felső tagozatos diákjai, valamint néhány felnőtt töltötte ki a kérdőívet, összesen 303 személy. Az eredményekből levont következtetések tehát a fiatal (11-18 éves) korosztály nyelvhasználatára vonatkoznak.

Először tehát azt a kérdést tettem fel, hogy hol használunk a hagyományostól eltérő rövidítést, melyik modern elektronikus eszközök használatára jellemzőek ezek. A szakirodalom általában két terminust használ: sms-nyelv és netnyelv – aminek szinonimái: internetes nyelvhasználat (Bódi 2004/a, 190-211), virtuális írásbeliség (Érsok 2003, 100), (számítógépes) másodlagos írásbeliség (Balázs 2007/a), digilektus[1] (Veszelszki 2010) stb. Ezekből következik, hogy ha csak sms-ben rövidítünk, akkor valódi sms-nyelvről beszélhetünk, ha csak az interneten, akkor valódi netnyelvről, ha viszont a két lehetőség egyike sincs összhangban a gyakorlati tényekkel, akkor egy harmadik variáció bevezetése szükséges, a másik kettő elvetése mellett.

Érdekes észrevenni, hogy az említett nyelvészek, kutatók álláspontjai sms-nyelv – netnyelv ügyben párhuzamot mutatnak azzal, hogy mire helyezik a hangsúlyt a rövidítések kialakulásának fő okait, illetve használatának céljait tekintve. Akik sms-nyelvről írnak, egyik fő célként a karakterspórolást emlegetik, ami nagyrészt párosul a pénzspórolás igényével. Ez logikus, hiszen egy sms általában csak 160 karaktert tartalmazhat, ami viszonylag kevés – és az internetes kommunikációra nem jellemző a karakterlimit. A netnyelvről beszélők szerint pedig a rövidítések (használati szempontból) legvonzóbb tulajdonsága az, hogy időt lehet velük spórolni. E kettő paradox módon nem egyenlő (a kevesebb karakter nem jelent kevesebb időt), mert a számítógép billentyűzetén egy billentyűhöz egy betű, a telefonén több betű tartozik.

Mit mondanak a fiatal nyelvhasználók? Hol rövidítenek, csak sms-ben vagy csak az interneten, esetleg mindkettőn? Mi a legfontosabb szempont számukra, az idő- vagy a karakterspórolás? A diákok visszajelzései azt mutatják, hogy 84%-uk rövidít sms-ben, ugyancsak 84%-uk az interneten, de meglepő módon a legtöbben (93%) msn-beszélgetés közben, vagyis azonnali üzenetküldő alkalmazás használatakor (ehhez hasonló a cset is). És mi a fő szempont? A 303 kitöltő 84%-a jelölt meg valamilyen okot, és nekik egyértelműen az időspórolás a legfontosabb: 61% választotta ezt a lehetőséget, míg a karakter-, ill. pénzspórolás feleannyira jelentős (31%). Ezek az eredmények talán furcsák, de nem ellentmondásosak. Ugyanis mit tudunk az említett három térszínről (sms, internet és msn), ahol a rövidítések gyakoriak? Azt, hogy írásos, gyors, interaktív, közvetett kommunikációt tesznek lehetővé, ami lehet akármilyen gyors, mégsem éri el soha a közvetlen kommunikáció sebességét. Pedig sok nyelvész (Bódi, Herring, Werry)[2] rámutatott már arra, hogy az internetes kommunikáció – de talán a másodlagos írásbeliséghez tartozó modern formák mind – sebességének növelésével a résztvevők tulajdonképpeni célja a közvetlen emberi beszéd reprodukálása. Az eszköz sebességének korlátai ezt gátolják, amit a nyelvhasználók úgy próbálnak legyőzni, hogy üzenetírás és -küldés közben időt spórolnak: főleg a rövidítésekkel, de egyéb módokon is. Ez a törekvés kötheti össze a három térszínt; ezért lehetséges, hogy rövidített alakok nemcsak a gyors vagy akár azonnali interaktivitást jelentő térszíneken bukkannak elő (egyes internetes műfajok, msn, cset), hanem sms-ben is.

A fentiek miatt úgy gondolom, érdemes pontosítani. Az „sms-nyelv” kifejezés nem elég pontos, mert az sms nyelvezete sajátos szókinccsel nem rendelkezik. A „netnyelv”-nél ugyanez a helyzet, ráadásul az interneten nem minden műfaj gyors és kétirányú, ahol rövidítéseket találnánk. Ezeknek az írásbeliségét célszerűbbnek tartanám tehát közös nevezőre hozni, egyrészt a hasonló kommunikációs törekvések, másrészt a rövidítések miatt.

Tehát: az interaktív internetes műfajok (leginkább a közösségi oldalak, a fórumok, a blogok és az e-mail), az sms és az azonnali üzenetküldő alkalmazások, szolgáltatások (msn, és ide sorolható a cset is) nyelvhasználatát egységesen kezelném, és az interaktív írásbeliség nyelvének nevezném – amit persze leginkább a fiatalok használnak és alakítanak.

Az eddigiekben mindvégig általánosságban esett szó a rövidített formákról, azonban innentől cél a pontosabb jellemzés. Célszerű csoportokat alkotni, és így jellemezni egy-egy rövidítéstípust, ami lényegében egy-egy szórövidítési módot jelent.

A téma eddigi szakirodalma általában forma szerint osztályozza a rövidítéseket, de nem egységesen. A kérdőív eredményei, tapasztalatok és megfigyelések alapján hasznosnak találtam felállítani egy másik, a legújabb formákat is magába foglaló csoportosítást.

Öt nagyobb és több ezeken belüli kisebb csoportot írnék le, forma/megalkotási mód szerint. Persze, ha a sokféle rövidítést osztályozni próbáljuk, átmeneti csoportokkal is számolnunk kell.

1. betűszós rövidítések : jó éjt > JÉ, szerény véleményem szerint > SZVSZ

2. nem csak betűt tartalmazó formák – grafémacsoport helyettesítése azonos fonetikájú jellel (esetleg: szimbólumos rövidítések)
a. szimbólumokkal való rövidítés (grafémák jelölése kiejtésben azonos hangzású szimbólumokkal): megtud > +tud (+ = meg), perc > /c (/ = per)
b. számokkal való rövidítés (grafémák jelölése kiejtésben azonos hangzású számokkal): láthatlak > lát6lak, mindegy > mind1
c. nagybetűk nem rendeltetésszerű alkalmazása (a nagybetű önmagában történő kiejtésével azonos hangzású graféma jelölése): ember > Mber, elmegy > Lmegy

3. betűelhagyás (betűk ki- és elhagyásán alapuló rövidítések)a. szóösszerántás  (a szó közepe kiesik, az eleje és vége összetolódik): szerintem > sztem, holnap > hnap, b. szórövidülés  (a szó vége rövidül): pillanat > pill, amúgy > am, hogy > hc. magánhangzó-elhagyás : érdekes > érdks, szeretlek > szrtlk

4. valódi  fonetikus rövidítések
a. szavak rövidülése: játszani > jáccani, nagyon > naon
b. szerkezetek rövidülése: nem tudom > nemtom, azt hiszem > asszem
c. ly elhagyása : melyik > meik, ilyen > ien

5. becézés (kicsinyítő képzős rövidítések)
a. –i képzős: aranyos > ari, biztos > bizti,  Zoltán > Zoli
b. –csi képzős: pulóver > pulcsi, telefon > telcsi, Mária > Marcsi
c. –(i)ka, –(i)ke képzős: bocsánat > bocsika, köszönöm > köszike, Péter > Petike

Az első csoport a betűszós tömörítések (pl. JÉ) csoportja. Ez a több morfémát is érintő változtatás gyakori, jellegzetes szószerkezetek tömörítésére szolgál. A típus legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy az információ olyan mértékben tömörré válik, hogy az ilyen alakok feloldása rendkívül nehézkes. Így a betűszó, tömörsége által, a csoportnyelviség jelenségének kedvez: lehet egyfajta „közös kód”, olyan sajátos nyelvi megfogalmazás, amely más csoportok tagjai számára nem vagy nehezen értelmezhető (Veszelszki 2005/b, 287). A betűszós rövidítések valószínűleg egy-egy szóalak lehető legrövidebb, legtömörebb alakjai: ez a rövidítési mód tehát praktikus jellegű (a továbbiakban is ilyen értelemben használom az egyes rövidítéstípusoknál ezt a kifejezést.

A szimbólumos rövidítések (pl. meg6ó, Lmegy) csoportjában a hangok grafikus jelölése nemcsak betűvel történik, hanem számokkal, különböző jelekkel (pl. logogrammákkal[1]: +, /, @, &); esetleg nagybetűt találunk a szóban, ami azt jelzi, hogy a betű önmagában való kiejtése fedi a szóban következő fonémákat. Mindez azért előnyös, mert egy adott fonetikájú, több betűből álló grafémacsoport jelölése egyetlen, azonos fonetikájú jellel (esetleg: szimbólummal) lerövidíti a szóalakot írásban.

Ennek a rövidítéstípusnak az a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a szavak a szimbólumok által olyan módon rövidülnek írásban, hogy a feloldás csak egyetlen egyértelmű módon lehetséges, sőt alig beszélhetünk a dekódolás szükségességéről, hiszen a fonetika ugyanaz marad. Természetesen ha nem ismerjük a szóban (szövegben) található jelet, kérdéses, meg tudjuk-e fejteni az azzal jelölt fonémacsoportot, ill. rájövünk-e arra, hogy a fonetika a dekódolás kulcsa. Mindezekből az következik, hogy ez a módszer is praktikus, tehát egy formát a lehető legtömörebbre alakít.

A következő típust összefoglaló néven betűelhagyásnak (pl. valszeg, vok, vt) nevezem, mivel nem történik más a rövidítés érdekében, mint hogy olyan betűk esnek ki, amelyek nélkül is fel lehet ismerni az eredeti szóalakot. Például amikor szóösszerántás történik, akkor a szó közepéről esnek ki a betűk, a szó eleje és vége pedig összetolódik. A szórövidülés alapja, hogy az első néhány betű elég jellegzetes, sűrű, így a szóvég elhagyásával is megmarad a jelentés. A magánhangzó-elhagyás ehhez hasonló, de itt a főleg a mássalhangzókba sűrűsödik a jelentés, a magánhangzók többsége kiesik.

Bár vannak jellemzően így tömörülő – gyakori és jellegzetes – szavak, azt nehéz meghatározni, hogy milyen sajátosságokkal rendelkező formák rövidülnek ezzel a módszerrel. A feloldás is nehézségekbe ütközik. Ez kedvez a csoportnyelviségnek is, ugyanakkor szintén megmarad a praktikus igényeknek való megfelelés: a lehető legtömörebb formává rövidül az eredeti szóalak.

A következő kategória a fonetikus rövidítéseké (pl. jáccani, mien). Ide tartoznak az ly-t írásban kihagyó formák (névmások), amely azonban kiejtésben pótlódik egy j hang által, megszüntetve a hiátust; valamint további alkategóriát képeznek bizonyos – többnyire tagadó – szerkezetek (pl. nem tudom > nemtom).

Ami talán a csoport legjellegzetesebb közös tulajdonsága, hogy az ezzel a módszerrel rövidített szavak többé-kevésbé egyértelműek lehetnek bárki számára, hiszen a beszélt nyelv stílusát követik – elő is fordulhatnak beszédben. Ez a közvetlenebb kommunikációs élményt erősíti. A fonetikus rövidítéseknél a praktikusság még mindig jelen van, a szóalakok rövidebbek az eredeti szónál, de fontos motivációs tényezőt jelent a közvetlenség, a beszélt nyelvi, laza stílus megjelenítése.

Az utolsó csoport a becézett rövidítéseké (pl. hari, törcsi) amellyel a téma kutatói már találkoztak – amint erre munkáik is utalnak – de részletes elemzés, leírás tárgyát még nem képezte ez a típus.

A becézés leginkább a szórövidüléshez (a betűelhagyás egy alcsoportja) áll a legközelebb: valójában ennek továbbképzése. A szórövidülésnél a szóvég elhagyásával keletkezik a rövidített forma (pl. pillanat > pill); a becézésnél pedig ehhez hozzákapcsolódik az -i kicsinyítő képző. Emellett létezik olyan is, hogy a legtömörebb formához -csi kicsinyítő képző kapcsolódik, vagy az -i-s alakhoz még egy kicsinyítő képző, a -ka/-ke járul. Ez utóbbi két alcsoport akár „a becézés becézése” vagy a „túlbecézés” elnevezést is kaphatná.

A becézett alakok feloldása kissé nehézkes lehet, még a kicsinyítő képző leválasztása után is, hiszen a megmaradó forma kiegészítése nem feltétlenül egyértelmű. (Például a hari egyaránt lehet a harapás és a harag – ld. ne hari = ne haragudj, öri hari = örök harag – becézett rövidítése is.) A csoportnyelvi tényező tehát itt is jelentőséget kap, afféle „közös kód”-ként.

A becézés keletkezésének módja tulajdonképpen ellenkezik az interaktív írásbeliség egyik legalapvetőbb törekvésével: a szövegalkotás és -küldés, így a szóalkotás idejének csökkentésével (minimalizálásával). Az interakció-gyorsítás érdekében célszerű lenne a lehető legrövidebb formát alkalmazni, de mégsem ez történik, hanem képzőt kapcsolnak a nyelvhasználók. Mi lehet az oka és a célja annak, hogy a morfémarövidítés után egy olyan művelet következik, ami relatív értelemben véve morfémahosszabbítás?

Az ok a közvetett kommunikáció korlátaiban keresendő: a közvetítő eszközök híján vannak metanyelvi elemeknek és érzelemkifejezési lehetőségeknek, amit az élőbeszédhez közelíteni akaró kommunikátor súlyos hiányként él meg. Ezt az eszközben rejlő korlátozottságot hivatott a becézés is a maga módján megoldani, tehát a cél az érzelemkifejezés. (Ugyanezek eredményezik az emotikonhasználatot, a csupa nagybetűs írást, ami érzelmi felindultságra utal, valamint a fonetikus írásmódot is.) Megkockáztatom, hogy a becézett alakok tartalmaznak némi infantilizmust, gyerekességet, ezenkívül esetleg játékosságot (hiszen a rövidítés nyelvi kreativitásra utal), és így a becézés által a szó más stílusértéket nyer az eredeti szóalak semlegességéhez képest.

A különböző típusok kapcsán szükséges megemlíteni a használat gyakoriságára vonatkozó adatokat, hiszen így jobban megismerhetjük a fiatal korosztály nyelvhasználatát.

A betűszók ugyan mellőzöttek (27% használja), de a többi típust szívesen használják a fiatalok. A sorrend azonban meglepő lehet: a betűkihagyás a legnépszerűbb (89% használja), amit a becézés követ (76%-kal) – előkelő hely egy újfajta típusnak! –, utánuk pedig a szimbólumos (72%) és fonetikus (63%) rövidítések következnek. Mi lehet az oka annak, hogy a becézett alakoknak a többitől nagyon eltérő kategóriája ennyire népszerű a fiatalok körében? Egyrészt a kommunikációs térszín hiányosságai, másrészt megkockáztatom, hogy a becézés egy benyomáskeltési stratégia része.

A becézés figyelemfelkeltő jellege, kifejezőereje kétségtelenül érzékelhető, és ez valószínűleg fontos a fiatal nyelvhasználóknak: a vizsgált (11-18 éves) korosztályra kiemelten igaz, hogy fel szeretnék kelteni beszélgetőtársuk érdeklődését, érdekesnek szeretnék láttatni magukat, ami az interakció sikerességének a kulcsa lehet. Az érdeklődés fenntartásának-fokozásának eszközét több kutató is a „túlozz!” stratégiában látja (Nemesi, 426-428). Úgy vélem, a szóban forgó becéző alakok, főképp a becézés becézése, avagy a túlbecézés (-csi képzős, több kicsinyítő képzővel ellátott formák) sok vonást tartalmaznak ebből a „túlozz!” stratégiából. Ez a típus viszonylag határozott jelöltséggel bír, főleg stilárisan, ill. érzelmileg; és a hordozott infantilis jelleg akár a felnőttekkel és általánosan a konvencionális dolgokkal való szembefordulásnak is igen erős kifejezőeszköze lehet – ez jellemző magatartásmód fiatal korban. Ezek mind közrejátszhatnak abban, hogy a becézett rövidítések ma igen népszerűek a fiatalok körében. Persze, nem minden tizenéves használja: egyesek szerint a becézés „plázacicás”, éppúgy, mint a használó életvitele, és az elutasítás oka lényegében ez utóbbinak a bírálata[2].

Ezek alapján feltehetjük, hogy a becézés hatással van az interaktív írásbeliség nyelvére, méghozzá a nyelvhasználók korát és így mennyiségét is tekintve. A becézés a fiatal korosztály sajátja igazán, ugyanis a felnőttek nagy valószínűséggel elutasítják a becézett alakok stiláris-érzelmi karakterét, ezt az infantilis jelleget. Talán fogalmazhatunk úgy is, hogy a becézés a fiatalok felé nyitott, a felnőttek felé inkább zárt, a felnőttektől távol álló infantilizmus miatt. Márpedig ha a felnőttek elhatárolódnak a szókincsnek ettől a rétegétől, akkor a nyelvhasználók és egyben nyelvalakítók (!) az igen fiatal korosztály (kb. 18 évesig) tagjaiból kerülnek ki. Valamint éppen ennek a nyitottság-zártság problémának a további vonzata lehet az is, hogy a becézés nem tud általánossá válni, széles körben elterjedni – ellentétben például az olyan rövidítésekkel, amelyek stílustól nagyrészt mentesek, és fő jellemzőjük a praktikusság, a tömörségre való törekvés.

Ami ezt alátámasztja, az a magyar sms- vagy rövidítés-szótárak hiánya. Értem ezek alatt az olyan (internetes) szótárakat, fordítóprogramokat, amelyek képesek az eredeti formát és a rövidebb szóalakot oda-vissza fordítani. Az angol nyelvterületen bőven találunk ilyesmit: pl. az LG sms-szótárát[3], amit a fejlesztő a betűszók dekódolására (főleg felnőtteknek) hozott létre, vagy a beszédes nevű Tansl8it! Szótár és fordítóprogram, ami főleg számokat, szimbólumokat használ[4], és így alkotja meg az angol szó rövidített változatát.

A fentiekben az ifjúsági nyelv alkategóriájaként is felfogható, a modern elektronikus eszközökön (telefon, számítógép – és internet) tapasztalható interaktív írásbeliség nyelvét (röviden talán: i-nyelv) jártuk körül, főleg a rövidítésekre koncentrálva, amik a csoportnyelv alapját képezik. Vizsgálatom alapján kijelenthetem, hogy a betűszókat kivéve a fonetikus és a szimbólumos rövidítések, a betűelhagyás és az újnak tekinthető, még tudományosan nem vizsgált becézett alakok is népszerűek. Ez utóbbi típusra nézve ez meglepő, hiszen nagyon eltér a többi csoporttól: nem a lehető legtömörebb forma; szóképzés történik, ezáltal megváltozik a szó stílusértéke – infantilis jelleget vesz fel. A stiláris változás, ill. érzelmi töltet valószínűleg oka is a becézés népszerűségének, mivel általa határozott benyomást kelthetünk, érdekesek, figyelemfelkeltőek lehetünk. Különösen fontos ez a fiatalok számára, de a felnőtteknek talán kevésbé: ezért, valamint az infantilis jelleg miatt a felnőttek túlnyomó többsége elutasítja a becézést. Ez azt eredményezi, hogy a fiatalok lesznek a fő nyelvalakítók, de a használók is, így pedig a becézés nem válik általánossá széles körben, leszűkül a fiatalok nyelvhasználatára, ahogyan az i-nyelv is. Kérdés, hogy vajon húsz év múlva mit mondhatunk majd el erről a jelenségről. Vajon a mostani kamasz nyelvhasználók megőrzik-e nyelvi infantilizmusukat? Vagy ellenkezőleg: felnövésükkel kihal ez a talán átmeneti nyelvi (divat-?) jelenség?

 

Szakirodalom

BALÁZS, Géza 2006. Miért érdekes? Magánhangzó-kihagyás: Érdks? Érdkl? Édes Anyanyelvünk XXVIII. évfolyam 1. szám. (p. 5.)  http://edesanyanyelvunk.anyanyelvapolo.hu/pdf/ea0602.pdf

BALÁZS, Géza 2007/a. Az írásbeliség változásai. Napút, IX. évfolyam 3. szám. (pp. 101-106.) http://www.napkut.hu/naput_2007/2007_03/101.htm#lj2

BALOGH, J.–HAADER, L.–KESZLER, B.–KUGLER, N. 2000. Magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000. (pp. 305-345.)

BÓDI, Zoltán 2004/a. A világháló nyelve. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004.

BÓDI, Zoltán 2004/b. Az írás és a beszéd viszonya az internetes interakcióban. Magyar Nyelvőr, 128. évfolyam 3. szám. (pp. 286-294.) http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1283/128302.pdf

ÉRSOK, Nikoletta Ágnes 2003. Írva csevegés – virtuális írásbeliség. Magyar Nyelvőr, 127. évfolyam 1. szám.  http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1271/127111.pdf

KIS, Tamás 2002. A hangalaki szóalkotás. In: GRÉCZI-ZSOLDOS, Enikő–KOVÁCS, Mária (szerk.): Köszöntő kötet B. Gergely Piroska tiszteletére. A Miskolci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének Kiadványai 1., Miskolc. (pp. 104–107.)

NEMESI, Attila László: Benyomáskeltési stratégiák a társalgásban. Magyar Nyelv, XCVI. évfolyam 4. szám, 2000. (pp. 418-436.)  http://www.c3.hu/~magyarnyelv/00-4/nemesi.htm

VESZELSZKI, Ágnes 2005/b. Az sms köszönőformulái. In: BALÁZS, G. – BÓDI, Z. (szerk.): Az internetkorszak kommunikációja. Gondolat – INFONIA, Budapest. (pp. 284–295.)

VESZELSZKI, Ágnes 2010. Digilektus a lektusok rendszerében. In: Félúton 5. Az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájának konferenciája. Szerk.: Illés-Molnár Márta, Kaló Zsuzsa, Klein Laura, Parapatics Andrea. Budapest: ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola. 199−215.

A kérdőív: http://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dGdPSDRUczQzVExDQm5mXzRWRFc2dnc6MA


[1] Veszelszki 2009, 15. alapján.

[2] Horváth Péter Iván: (Ny)elvi kérdések 38. A divat igazából arról szól, hogy trendi. (2010.07.15.) http://enyelvmagazin.hu/2010/07/15/adivatigazabolarrolszolhogytrendi/

[3] LG sms-szótár: http://www.lgdtxtr.com/

 


[1] Kutatásom évében tette közzé Veszelszki Ágnes a digilektusról szóló tanulmányát, ami számos ponton hasonló eredményeket állapít meg, mint az én vizsgálatom.

[2] Ld. Bódi 2004/b.

[3] Balogh-Haader-Keszler-Kugler 2000, 341-342, Kis 2002, 104-107.

[4] Kis Tamás hangalaki szóalkotás-kategóriája. (Kis, 104-107)

[5] Balogh-Haader-Keszler-Kugler 2000, 339-340, Kis 2002, 104-107.

[6] Részletesebb leírás: Balázs 2006.

[7] A másodlagos írásbeliség térszínein gyakori a fonetikus írásmód. Nem ritka, hogy ezzel a módszerrel az eredeti szóalakok le is rövidülnek. Ezeket nevezném valódi fonetikus rövidítéseknek.

[8] Kis Tamás hangalaki szóalkotás-kategóriái közül ez a gyorsbeszéd előidézte rövidülés.

[9] Veszelszki Ágnes gyűjtése alapján – Veszelszki 2009, 16.

[10] A Magyar grammatikában a szórövidülés továbbképzése csoportba illeszkedik (Balogh-Haader-Keszler-Kugler 2000, 339-340).

 

Új hozzászólás