Rövidítések az elektronikus kommunikációban

2012.05.21.nincs hozzászólás

A kutatást a 2009/2010-es tanévben végeztem a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnáziumban. A vizsgálat az sms-nyelvre, főként a rövidítésekre koncentrál. Az eredmények alapján a nem hagyományos rövidítésekkel foglalkozom, amelyek a modern elektronikus eszközök (telefon, számítógép, internet) által közvetített írásbeli kommunikációban jelennek meg.

A téma körüljárásakor két kérdésre kíséreltem meg válaszolni: az egyik kérdés az, hogy hol, mely eszközökön kommunikálva rövidítünk. Egyesek szerint sms-ben; mások szerint inkább az interneten (blogokon, közösségi oldalakon); van, aki a csetet vagy az e-mailt jelölné meg fő területként. Hogy képet kapjunk arról, hol és milyen gyakran rövidítünk – pontosabban elsősorban a fiatal korosztály, aminek sajátja a nyelvi kreativitás, a játékosság és így a rövidítés is –, készítettem egy kérdőívet, ami meglepő eredményekkel szolgált.

A másik kérdés az, hogy milyenek ezek a rövidítések. A kérdőív kitöltőinek válaszai alapján csoportosítottam a rövidített alakokat aszerint, hogy hogyan keletkeznek, és mind a kategorizálás, mind pedig a különböző fajták (gyakoriság szerinti) sorrendje érdekes képet ad a fiatalok nyelvhasználatáról.

A kutatáshoz az online adatgyűjtés, egy interneten hozzáférhető kérdőív készítése tűnt a legjobb választásnak. Az adatközlők a fiatal korosztályból kerültek ki: zömmel középiskolások, illetve egy váci általános iskola felső tagozatos diákjai, valamint néhány felnőtt töltötte ki a kérdőívet, összesen 303 személy. Az eredményekből levont következtetések tehát a fiatal (11-18 éves) korosztály nyelvhasználatára vonatkoznak.

Először tehát azt a kérdést tettem fel, hogy hol használunk a hagyományostól eltérő rövidítést, melyik modern elektronikus eszközök használatára jellemzőek ezek. A szakirodalom általában két terminust használ: sms-nyelv és netnyelv – aminek szinonimái: internetes nyelvhasználat (Bódi 2004/a, 190-211), virtuális írásbeliség (Érsok 2003, 100), (számítógépes) másodlagos írásbeliség (Balázs 2007/a), digilektus[1] (Veszelszki 2010) stb. Ezekből következik, hogy ha csak sms-ben rövidítünk, akkor valódi sms-nyelvről beszélhetünk, ha csak az interneten, akkor valódi netnyelvről, ha viszont a két lehetőség egyike sincs összhangban a gyakorlati tényekkel, akkor egy harmadik variáció bevezetése szükséges, a másik kettő elvetése mellett.

Érdekes észrevenni, hogy az említett nyelvészek, kutatók álláspontjai sms-nyelv – netnyelv ügyben párhuzamot mutatnak azzal, hogy mire helyezik a hangsúlyt a rövidítések kialakulásának fő okait, illetve használatának céljait tekintve. Akik sms-nyelvről írnak, egyik fő célként a karakterspórolást emlegetik, ami nagyrészt párosul a pénzspórolás igényével. Ez logikus, hiszen egy sms általában csak 160 karaktert tartalmazhat, ami viszonylag kevés – és az internetes kommunikációra nem jellemző a karakterlimit. A netnyelvről beszélők szerint pedig a rövidítések (használati szempontból) legvonzóbb tulajdonsága az, hogy időt lehet velük spórolni. E kettő paradox módon nem egyenlő (a kevesebb karakter nem jelent kevesebb időt), mert a számítógép billentyűzetén egy billentyűhöz egy betű, a telefonén több betű tartozik.

Mit mondanak a fiatal nyelvhasználók? Hol rövidítenek, csak sms-ben vagy csak az interneten, esetleg mindkettőn? Mi a legfontosabb szempont számukra, az idő- vagy a karakterspórolás? A diákok visszajelzései azt mutatják, hogy 84%-uk rövidít sms-ben, ugyancsak 84%-uk az interneten, de meglepő módon a legtöbben (93%) msn-beszélgetés közben, vagyis azonnali üzenetküldő alkalmazás használatakor (ehhez hasonló a cset is). És mi a fő szempont? A 303 kitöltő 84%-a jelölt meg valamilyen okot, és nekik egyértelműen az időspórolás a legfontosabb: 61% választotta ezt a lehetőséget, míg a karakter-, ill. pénzspórolás feleannyira jelentős (31%). Ezek az eredmények talán furcsák, de nem ellentmondásosak. Ugyanis mit tudunk az említett három térszínről (sms, internet és msn), ahol a rövidítések gyakoriak? Azt, hogy írásos, gyors, interaktív, közvetett kommunikációt tesznek lehetővé, ami lehet akármilyen gyors, mégsem éri el soha a közvetlen kommunikáció sebességét. Pedig sok nyelvész (Bódi, Herring, Werry)[2] rámutatott már arra, hogy az internetes kommunikáció – de talán a másodlagos írásbeliséghez tartozó modern formák mind – sebességének növelésével a résztvevők tulajdonképpeni célja a közvetlen emberi beszéd reprodukálása. Az eszköz sebességének korlátai ezt gátolják, amit a nyelvhasználók úgy próbálnak legyőzni, hogy üzenetírás és -küldés közben időt spórolnak: főleg a rövidítésekkel, de egyéb módokon is. Ez a törekvés kötheti össze a három térszínt; ezért lehetséges, hogy rövidített alakok nemcsak a gyors vagy akár azonnali interaktivitást jelentő térszíneken bukkannak elő (egyes internetes műfajok, msn, cset), hanem sms-ben is.

A fentiek miatt úgy gondolom, érdemes pontosítani. Az „sms-nyelv” kifejezés nem elég pontos, mert az sms nyelvezete sajátos szókinccsel nem rendelkezik. A „netnyelv”-nél ugyanez a helyzet, ráadásul az interneten nem minden műfaj gyors és kétirányú, ahol rövidítéseket találnánk. Ezeknek az írásbeliségét célszerűbbnek tartanám tehát közös nevezőre hozni, egyrészt a hasonló kommunikációs törekvések, másrészt a rövidítések miatt.

Tehát: az interaktív internetes műfajok (leginkább a közösségi oldalak, a fórumok, a blogok és az e-mail), az sms és az azonnali üzenetküldő alkalmazások, szolgáltatások (msn, és ide sorolható a cset is) nyelvhasználatát egységesen kezelném, és az interaktív írásbeliség nyelvének nevezném – amit persze leginkább a fiatalok használnak és alakítanak.

Az eddigiekben mindvégig általánosságban esett szó a rövidített formákról, azonban innentől cél a pontosabb jellemzés. Célszerű csoportokat alkotni, és így jellemezni egy-egy rövidítéstípust, ami lényegében egy-egy szórövidítési módot jelent.

A téma eddigi szakirodalma általában forma szerint osztályozza a rövidítéseket, de nem egységesen. A kérdőív eredményei, tapasztalatok és megfigyelések alapján hasznosnak találtam felállítani egy másik, a legújabb formákat is magába foglaló csoportosítást.

Öt nagyobb és több ezeken belüli kisebb csoportot írnék le, forma/megalkotási mód szerint. Persze, ha a sokféle rövidítést osztályozni próbáljuk, átmeneti csoportokkal is számolnunk kell.

1. betűszós rövidítések : jó éjt > JÉ, szerény véleményem szerint > SZVSZ

2. nem csak betűt tartalmazó formák – grafémacsoport helyettesítése azonos fonetikájú jellel (esetleg: szimbólumos rövidítések)
a. szimbólumokkal való rövidítés (grafémák jelölése kiejtésben azonos hangzású szimbólumokkal): megtud > +tud (+ = meg), perc > /c (/ = per)
b. számokkal való rövidítés (grafémák jelölése kiejtésben azonos hangzású számokkal): láthatlak > lát6lak, mindegy > mind1
c. nagybetűk nem rendeltetésszerű alkalmazása (a nagybetű önmagában történő kiejtésével azonos hangzású graféma jelölése): ember > Mber, elmegy > Lmegy

3. betűelhagyás (betűk ki- és elhagyásán alapuló rövidítések)a. szóösszerántás  (a szó közepe kiesik, az eleje és vége összetolódik): szerintem > sztem, holnap > hnap, b. szórövidülés  (a szó vége rövidül): pillanat > pill, amúgy > am, hogy > hc. magánhangzó-elhagyás : érdekes > érdks, szeretlek > szrtlk

4. valódi  fonetikus rövidítések
a. szavak rövidülése: játszani > jáccani, nagyon > naon
b. szerkezetek rövidülése: nem tudom > nemtom, azt hiszem > asszem
c. ly elhagyása : melyik > meik, ilyen > ien

5. becézés (kicsinyítő képzős rövidítések)
a. –i képzős: aranyos > ari, biztos > bizti,  Zoltán > Zoli
b. –csi képzős: pulóver > pulcsi, telefon > telcsi, Mária > Marcsi
c. –(i)ka, –(i)ke képzős: bocsánat > bocsika, köszönöm > köszike, Péter > Petike

Az első csoport a betűszós tömörítések (pl. JÉ) csoportja. Ez a több morfémát is érintő változtatás gyakori, jellegzetes szószerkezetek tömörítésére szolgál. A típus legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy az információ olyan mértékben tömörré válik, hogy az ilyen alakok feloldása rendkívül nehézkes. Így a betűszó, tömörsége által, a csoportnyelviség jelenségének kedvez: lehet egyfajta „közös kód”, olyan sajátos nyelvi megfogalmazás, amely más csoportok tagjai számára nem vagy nehezen értelmezhető (Veszelszki 2005/b, 287). A betűszós rövidítések valószínűleg egy-egy szóalak lehető legrövidebb, legtömörebb alakjai: ez a rövidítési mód tehát praktikus jellegű (a továbbiakban is ilyen értelemben használom az egyes rövidítéstípusoknál ezt a kifejezést.

A szimbólumos rövidítések (pl. meg6ó, Lmegy) csoportjában a hangok grafikus jelölése nemcsak betűvel történik, hanem számokkal, különböző jelekkel (pl. logogrammákkal[1]: +, /, @, &); esetleg nagybetűt találunk a szóban, ami azt jelzi, hogy a betű önmagában való kiejtése fedi a szóban következő fonémákat. Mindez azért előnyös, mert egy adott fonetikájú, több betűből álló grafémacsoport jelölése egyetlen, azonos fonetikájú jellel (esetleg: szimbólummal) lerövidíti a szóalakot írásban.

Ennek a rövidítéstípusnak az a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a szavak a szimbólumok által olyan módon rövidülnek írásban, hogy a feloldás csak egyetlen egyértelmű módon lehetséges, sőt alig beszélhetünk a dekódolás szükségességéről, hiszen a fonetika ugyanaz marad. Természetesen ha nem ismerjük a szóban (szövegben) található jelet, kérdéses, meg tudjuk-e fejteni az azzal jelölt fonémacsoportot, ill. rájövünk-e arra, hogy a fonetika a dekódolás kulcsa. Mindezekből az következik, hogy ez a módszer is praktikus, tehát egy formát a lehető legtömörebbre alakít.

A következő típust összefoglaló néven betűelhagyásnak (pl. valszeg, vok, vt) nevezem, mivel nem történik más a rövidítés érdekében, mint hogy olyan betűk esnek ki, amelyek nélkül is fel lehet ismerni az eredeti szóalakot. Például amikor szóösszerántás történik, akkor a szó közepéről esnek ki a betűk, a szó eleje és vége pedig összetolódik. A szórövidülés alapja, hogy az első néhány betű elég jellegzetes, sűrű, így a szóvég elhagyásával is megmarad a jelentés. A magánhangzó-elhagyás ehhez hasonló, de itt a főleg a mássalhangzókba sűrűsödik a jelentés, a magánhangzók többsége kiesik.

Bár vannak jellemzően így tömörülő – gyakori és jellegzetes – szavak, azt nehéz meghatározni, hogy milyen sajátosságokkal rendelkező formák rövidülnek ezzel a módszerrel. A feloldás is nehézségekbe ütközik. Ez kedvez a csoportnyelviségnek is, ugyanakkor szintén megmarad a praktikus igényeknek való megfelelés: a lehető legtömörebb formává rövidül az eredeti szóalak.

A következő kategória a fonetikus rövidítéseké (pl. jáccani, mien). Ide tartoznak az ly-t írásban kihagyó formák (névmások), amely azonban kiejtésben pótlódik egy j hang által, megszüntetve a hiátust; valamint további alkategóriát képeznek bizonyos – többnyire tagadó – szerkezetek (pl. nem tudom > nemtom).

Ami talán a csoport legjellegzetesebb közös tulajdonsága, hogy az ezzel a módszerrel rövidített szavak többé-kevésbé egyértelműek lehetnek bárki számára, hiszen a beszélt nyelv stílusát követik – elő is fordulhatnak beszédben. Ez a közvetlenebb kommunikációs élményt erősíti. A fonetikus rövidítéseknél a praktikusság még mindig jelen van, a szóalakok rövidebbek az eredeti szónál, de fontos motivációs tényezőt jelent a közvetlenség, a beszélt nyelvi, laza stílus megjelenítése.

Az utolsó csoport a becézett rövidítéseké (pl. hari, törcsi) amellyel a téma kutatói már találkoztak – amint erre munkáik is utalnak – de részletes elemzés, leírás tárgyát még nem képezte ez a típus.

A becézés leginkább a szórövidüléshez (a betűelhagyás egy alcsoportja) áll a legközelebb: valójában ennek továbbképzése. A szórövidülésnél a szóvég elhagyásával keletkezik a rövidített forma (pl. pillanat > pill); a becézésnél pedig ehhez hozzákapcsolódik az -i kicsinyítő képző. Emellett létezik olyan is, hogy a legtömörebb formához -csi kicsinyítő képző kapcsolódik, vagy az -i-s alakhoz még egy kicsinyítő képző, a -ka/-ke járul. Ez utóbbi két alcsoport akár „a becézés becézése” vagy a „túlbecézés” elnevezést is kaphatná.

A becézett alakok feloldása kissé nehézkes lehet, még a kicsinyítő képző leválasztása után is, hiszen a megmaradó forma kiegészítése nem feltétlenül egyértelmű. (Például a hari egyaránt lehet a harapás és a harag – ld. ne hari = ne haragudj, öri hari = örök harag – becézett rövidítése is.) A csoportnyelvi tényező tehát itt is jelentőséget kap, afféle „közös kód”-ként.

A becézés keletkezésének módja tulajdonképpen ellenkezik az interaktív írásbeliség egyik legalapvetőbb törekvésével: a szövegalkotás és -küldés, így a szóalkotás idejének csökkentésével (minimalizálásával). Az interakció-gyorsítás érdekében célszerű lenne a lehető legrövidebb formát alkalmazni, de mégsem ez történik, hanem képzőt kapcsolnak a nyelvhasználók. Mi lehet az oka és a célja annak, hogy a morfémarövidítés után egy olyan művelet következik, ami relatív értelemben véve morfémahosszabbítás?

Az ok a közvetett kommunikáció korlátaiban keresendő: a közvetítő eszközök híján vannak metanyelvi elemeknek és érzelemkifejezési lehetőségeknek, amit az élőbeszédhez közelíteni akaró kommunikátor súlyos hiányként él meg. Ezt az eszközben rejlő korlátozottságot hivatott a becézés is a maga módján megoldani, tehát a cél az érzelemkifejezés. (Ugyanezek eredményezik az emotikonhasználatot, a csupa nagybetűs írást, ami érzelmi felindultságra utal, valamint a fonetikus írásmódot is.) Megkockáztatom, hogy a becézett alakok tartalmaznak némi infantilizmust, gyerekességet, ezenkívül esetleg játékosságot (hiszen a rövidítés nyelvi kreativitásra utal), és így a becézés által a szó más stílusértéket nyer az eredeti szóalak semlegességéhez képest.

A különböző típusok kapcsán szükséges megemlíteni a használat gyakoriságára vonatkozó adatokat, hiszen így jobban megismerhetjük a fiatal korosztály nyelvhasználatát.

A betűszók ugyan mellőzöttek (27% használja), de a többi típust szívesen használják a fiatalok. A sorrend azonban meglepő lehet: a betűkihagyás a legnépszerűbb (89% használja), amit a becézés követ (76%-kal) – előkelő hely egy újfajta típusnak! –, utánuk pedig a szimbólumos (72%) és fonetikus (63%) rövidítések következnek. Mi lehet az oka annak, hogy a becézett alakoknak a többitől nagyon eltérő kategóriája ennyire népszerű a fiatalok körében? Egyrészt a kommunikációs térszín hiányosságai, másrészt megkockáztatom, hogy a becézés egy benyomáskeltési stratégia része.

A becézés figyelemfelkeltő jellege, kifejezőereje kétségtelenül érzékelhető, és ez valószínűleg fontos a fiatal nyelvhasználóknak: a vizsgált (11-18 éves) korosztályra kiemelten igaz, hogy fel szeretnék kelteni beszélgetőtársuk érdeklődését, érdekesnek szeretnék láttatni magukat, ami az interakció sikerességének a kulcsa lehet. Az érdeklődés fenntartásának-fokozásának eszközét több kutató is a „túlozz!” stratégiában látja (Nemesi, 426-428). Úgy vélem, a szóban forgó becéző alakok, főképp a becézés becézése, avagy a túlbecézés (-csi képzős, több kicsinyítő képzővel ellátott formák) sok vonást tartalmaznak ebből a „túlozz!” stratégiából. Ez a típus viszonylag határozott jelöltséggel bír, főleg stilárisan, ill. érzelmileg; és a hordozott infantilis jelleg akár a felnőttekkel és általánosan a konvencionális dolgokkal való szembefordulásnak is igen erős kifejezőeszköze lehet – ez jellemző magatartásmód fiatal korban. Ezek mind közrejátszhatnak abban, hogy a becézett rövidítések ma igen népszerűek a fiatalok körében. Persze, nem minden tizenéves használja: egyesek szerint a becézés „plázacicás”, éppúgy, mint a használó életvitele, és az elutasítás oka lényegében ez utóbbinak a bírálata[2].

Ezek alapján feltehetjük, hogy a becézés hatással van az interaktív írásbeliség nyelvére, méghozzá a nyelvhasználók korát és így mennyiségét is tekintve. A becézés a fiatal korosztály sajátja igazán, ugyanis a felnőttek nagy valószínűséggel elutasítják a becézett alakok stiláris-érzelmi karakterét, ezt az infantilis jelleget. Talán fogalmazhatunk úgy is, hogy a becézés a fiatalok felé nyitott, a felnőttek felé inkább zárt, a felnőttektől távol álló infantilizmus miatt. Márpedig ha a felnőttek elhatárolódnak a szókincsnek ettől a rétegétől, akkor a nyelvhasználók és egyben nyelvalakítók (!) az igen fiatal korosztály (kb. 18 évesig) tagjaiból kerülnek ki. Valamint éppen ennek a nyitottság-zártság problémának a további vonzata lehet az is, hogy a becézés nem tud általánossá válni, széles körben elterjedni – ellentétben például az olyan rövidítésekkel, amelyek stílustól nagyrészt mentesek, és fő jellemzőjük a praktikusság, a tömörségre való törekvés.

Ami ezt alátámasztja, az a magyar sms- vagy rövidítés-szótárak hiánya. Értem ezek alatt az olyan (internetes) szótárakat, fordítóprogramokat, amelyek képesek az eredeti formát és a rövidebb szóalakot oda-vissza fordítani. Az angol nyelvterületen bőven találunk ilyesmit: pl. az LG sms-szótárát[3], amit a fejlesztő a betűszók dekódolására (főleg felnőtteknek) hozott létre, vagy a beszédes nevű Tansl8it! Szótár és fordítóprogram, ami főleg számokat, szimbólumokat használ[4], és így alkotja meg az angol szó rövidített változatát.

A fentiekben az ifjúsági nyelv alkategóriájaként is felfogható, a modern elektronikus eszközökön (telefon, számítógép – és internet) tapasztalható interaktív írásbeliség nyelvét (röviden talán: i-nyelv) jártuk körül, főleg a rövidítésekre koncentrálva, amik a csoportnyelv alapját képezik. Vizsgálatom alapján kijelenthetem, hogy a betűszókat kivéve a fonetikus és a szimbólumos rövidítések, a betűelhagyás és az újnak tekinthető, még tudományosan nem vizsgált becézett alakok is népszerűek. Ez utóbbi típusra nézve ez meglepő, hiszen nagyon eltér a többi csoporttól: nem a lehető legtömörebb forma; szóképzés történik, ezáltal megváltozik a szó stílusértéke – infantilis jelleget vesz fel. A stiláris változás, ill. érzelmi töltet valószínűleg oka is a becézés népszerűségének, mivel általa határozott benyomást kelthetünk, érdekesek, figyelemfelkeltőek lehetünk. Különösen fontos ez a fiatalok számára, de a felnőtteknek talán kevésbé: ezért, valamint az infantilis jelleg miatt a felnőttek túlnyomó többsége elutasítja a becézést. Ez azt eredményezi, hogy a fiatalok lesznek a fő nyelvalakítók, de a használók is, így pedig a becézés nem válik általánossá széles körben, leszűkül a fiatalok nyelvhasználatára, ahogyan az i-nyelv is. Kérdés, hogy vajon húsz év múlva mit mondhatunk majd el erről a jelenségről. Vajon a mostani kamasz nyelvhasználók megőrzik-e nyelvi infantilizmusukat? Vagy ellenkezőleg: felnövésükkel kihal ez a talán átmeneti nyelvi (divat-?) jelenség?

 

Szakirodalom

BALÁZS, Géza 2006. Miért érdekes? Magánhangzó-kihagyás: Érdks? Érdkl? Édes Anyanyelvünk XXVIII. évfolyam 1. szám. (p. 5.)  http://edesanyanyelvunk.anyanyelvapolo.hu/pdf/ea0602.pdf

BALÁZS, Géza 2007/a. Az írásbeliség változásai. Napút, IX. évfolyam 3. szám. (pp. 101-106.) http://www.napkut.hu/naput_2007/2007_03/101.htm#lj2

BALOGH, J.–HAADER, L.–KESZLER, B.–KUGLER, N. 2000. Magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000. (pp. 305-345.)

BÓDI, Zoltán 2004/a. A világháló nyelve. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004.

BÓDI, Zoltán 2004/b. Az írás és a beszéd viszonya az internetes interakcióban. Magyar Nyelvőr, 128. évfolyam 3. szám. (pp. 286-294.) http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1283/128302.pdf

ÉRSOK, Nikoletta Ágnes 2003. Írva csevegés – virtuális írásbeliség. Magyar Nyelvőr, 127. évfolyam 1. szám.  http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1271/127111.pdf

KIS, Tamás 2002. A hangalaki szóalkotás. In: GRÉCZI-ZSOLDOS, Enikő–KOVÁCS, Mária (szerk.): Köszöntő kötet B. Gergely Piroska tiszteletére. A Miskolci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének Kiadványai 1., Miskolc. (pp. 104–107.)

NEMESI, Attila László: Benyomáskeltési stratégiák a társalgásban. Magyar Nyelv, XCVI. évfolyam 4. szám, 2000. (pp. 418-436.)  http://www.c3.hu/~magyarnyelv/00-4/nemesi.htm

VESZELSZKI, Ágnes 2005/b. Az sms köszönőformulái. In: BALÁZS, G. – BÓDI, Z. (szerk.): Az internetkorszak kommunikációja. Gondolat – INFONIA, Budapest. (pp. 284–295.)

VESZELSZKI, Ágnes 2010. Digilektus a lektusok rendszerében. In: Félúton 5. Az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájának konferenciája. Szerk.: Illés-Molnár Márta, Kaló Zsuzsa, Klein Laura, Parapatics Andrea. Budapest: ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola. 199−215.

A kérdőív: http://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dGdPSDRUczQzVExDQm5mXzRWRFc2dnc6MA


[1] Veszelszki 2009, 15. alapján.

[2] Horváth Péter Iván: (Ny)elvi kérdések 38. A divat igazából arról szól, hogy trendi. (2010.07.15.) http://e-nyelvmagazin.hu/2010/07/15/a-divat-igazabol-arrol-szol-hogy-trendi/

[3] LG sms-szótár: http://www.lgdtxtr.com/

 


[1] Kutatásom évében tette közzé Veszelszki Ágnes a digilektusról szóló tanulmányát, ami számos ponton hasonló eredményeket állapít meg, mint az én vizsgálatom.

[2] Ld. Bódi 2004/b.

[3] Balogh-Haader-Keszler-Kugler 2000, 341-342, Kis 2002, 104-107.

[4] Kis Tamás hangalaki szóalkotás-kategóriája. (Kis, 104-107)

[5] Balogh-Haader-Keszler-Kugler 2000, 339-340, Kis 2002, 104-107.

[6] Részletesebb leírás: Balázs 2006.

[7] A másodlagos írásbeliség térszínein gyakori a fonetikus írásmód. Nem ritka, hogy ezzel a módszerrel az eredeti szóalakok le is rövidülnek. Ezeket nevezném valódi fonetikus rövidítéseknek.

[8] Kis Tamás hangalaki szóalkotás-kategóriái közül ez a gyorsbeszéd előidézte rövidülés.

[9] Veszelszki Ágnes gyűjtése alapján – Veszelszki 2009, 16.

[10] A Magyar grammatikában a szórövidülés továbbképzése csoportba illeszkedik (Balogh-Haader-Keszler-Kugler 2000, 339-340).

 

Új hozzászólás