Halmai Tamás

Halmai Tamás

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Szik és szík – Növényzeti és talajtani tudományos fogalmak változása az elmúlt 150 évben

2012.03.6.3 hozzászólás

Több éve feltűnt, hogy míg a Tiszántúlon a népnyelvben a szík hangalakot (vagyis a hosszú í-s változatot) használják, addig a tudományos írásban következetesen a rövid i-s alakot (szik, szikes talaj, szikespuszta) találjuk. Az elmúlt években több olyan hortobágyi kutatóval is beszéltem, aki szintén a hosszú í-s változatot ejti, bár publikációban a szót rövid i-vel írja.

Módszer. A szík/szik kérdés közelebbi megértéséhez az a kutatás juttatott, amikor a tiszántúli szolonyec szíkes talajokkal és növényzettel kapcsolatos magyar nyelvű tudományos terminológiát dolgoztam fel. Az volt a kutatás alapcélja, hogy feltárjam, milyen kifejezésekkel jellemzik ennek a tájtípusnak a növényzetét a magyar kutatók saját anyanyelvükön. Összesen 84 db, 1839 és 2011 között publikált (kis részben kéziratban maradt) tanulmányt dolgoztam fel (a tanulmányok listáját lásd Molnár 2011). Minden tanulmányból kigyűjtöttem az összes olyan kifejezést, szakszót, ami a szíkes pusztára vonatkozik, vagy pedig annak növényzeti és talajtípusait, felszínmorfológiai jellegzetességeit (pl. padka, szíkfok) nevezi meg, jellemzi (összesen 4897 kifejezést). Néhány hosszabb tanulmány, ill. könyv esetében mintavételt végeztem, azaz csak kb. 10-15 oldalt dolgoztam fel. Az írásos szövegeket 28 Hortobágy-járó diplomás szakember szakszóhasználatával vetettem össze (ezen adatokat interjúzással gyűjtöttem).

Eredmények. A szolonyec szíkesek növényzetével, talajaival és felszínmorfológiájával kapcsolatos tudományos kifejezések nagy változáson mentek keresztül az elmúlt 150 évben. A leglátványosabb, hogy a használt kifejezések köre folyamatosan bővült. A szakkifejezések sokat merítettek a népnyelvből (pl. vakszík, szíkfok, zsombékos, szíkpadka, szíkér). A már a 19. században megjelent (és máig használatban maradt) kifejezések között uralkodnak a népi eredetűek, a 20. század első felében megjelentek igen gyakran olyan kifejezések, amelyek népi kifejezések kombinálásával jöttek létre, míg az utóbbi 60 évben megjelent kifejezések nagyobb része egyértelműen tudományos szóalkotás. A pásztorok által nem vagy alig megnevezett növényzeti típusok egyértelműen tudományos alkotások (pl. cickafarkos füves puszta, kocsordos rétsztyepp). A hortobágyi népi kifejezések közül nem kerültek a tudományos terminológiába a következők: mező, róna, part(os), telkes, porond (porong), kopogó, hancsikos, tocsogó, locsogó, bíbicbaszta főd, kótvány, fertő, kotú(s), tippanos, csattogós, fenyeres, perjés stb. (lásd részletesen in Molnár 2011).

A tanulmányok átolvasása kapcsán tűnt fel, hogy az i betű eleinte hosszú, utóbb rövid alakban szerepel a szík szóban, ill. az azt tartalmazó kifejezésekben. Emiatt célirányos elemzést végeztem (1. ábra).

1. ábra

A szík/szik szórészt tartalmazó szavak és kifejezések rövid i-s és hosszú í-s változatainak aránya a megvizsgált publikációkban szakmák szerinti bontásban. Az egyedi adatok magyarázatát lásd a szövegben. A pásztorokra vonatkozó adatok néprajzos, nyelvész, talajtanos és saját gyűjtésekből készített becslések (Balogh 1840, Szabó 1864, Ecsedi 1914, Tikos 1950, 1951, Molnár és Hoffmann 2011).

Tapasztalatom szerint a tiszántúli népnyelv a szík, szíkes alakot használja mind a mai napig (Molnár Zs. és Hoffmann 2011). (A széket, mint ülőalkalmatosságot a Hortobágy környékén é-vel ejtik, míg a kamillát, a székfüvet mindig í-vel, az égboltot é-vel, a lángolást, ígíst pedig í-vel – Kovács Gábor szóbeli közlése).

Hosszú í-vel ejtették a szíket a 19. században is (így hivatkozza a népnyelvet Balogh 1840, Szabó 1861, de később Ecsedi 1914, Tikos 1950, 1951 is). Szabó (1861) így ír: A “szék” (a tájnyelvben) általánosabb használatban lévén nem akarom kiküszöbölni, és így azt az irodalomban inkább felkapott (sic!) “szikkel” vegyest használom. Szintén a szék népnyelvi gyakoriságára utal Balogh (1840): A’ szíket közönségesen az országban széknek mondják. De illő azt az ülőszéktől különböző névvel nevezni, – mint már nevezte a’ tudós Pethe, és meghagyta prof. Schuster úr is. Legelőször a talajtanosok kezdték a rövid i-s alakokat használni (bár a három 19. századi „egyedi” adatot azért ábrázoltuk, mert e szerzők a szik mellett még használják a szék kifejezést, amit tkp. hosszú í-nek tekinthetünk (Szabó 1861, Treitz 1894b, ’Sigmond 1902). Szintén rövid i-re tértek a gyepjavítással foglalkozók és azok a botanikusok is, akik talajtanosokkal szorosabban együttdolgoztak (pl. Bernátsky 1913, Thaisz 1921, Moesz 1926, Rapaics 1927). Menyhárt (1887) szintén csak rövid i-t használ. Magyar (1928) és Tikos (1950, 1951) vegyesen használja a két változatot, elsősorban a népnyelvi alakokat írják hosszú í-vel (pl. vakszík, szíkporond, szíkpadka, szíkfok). Moesz (1926) csak a népi előzménnyel nem bíró szikesedés kifejezés kapcsán használja a rövid i-t. Vannak olyanok, akik egy tanulmányukban is kétféleképpen használnak egyes szavakat (p. nagyon szíkes vagy pedig csak kisebb mértékben szikes-e a táj – Bernátsky 1913; szikes talaj / szíkes talaj – Strömpl 1926; szikesek / szíkesek, szíkes legelő / szikes legelő – Szentannay 1926). Nem tudjuk, hogy a 20-as években a talajtanosok között miért voltak olyanok, akik 10-20%-ban használtak hosszú í-s alakokat is.

A botanikusok az 1930-as években (Soó 1933, Ujvárosi 1937, valamint Soó és Máthé 1938) még 98-100%-ban hosszú í-t használnak (ők sokat beszélhettek is hortobágyi pásztorokkal, anekdota is maradt fenn erről – Borhídi a. Szóbeli közlése). Zólyomi 1945-46-os tanulmányától kezdve azonban a botanikusok között is eltűnik a hosszú í. Ezután csak igen szórványosan és csak egy-egy szó(!) erejéig jelenik meg (Szabó 1965, Varga Z-né et al. 1982, Varga Z-né 1984, Tóth A. 1988). Kivételt képez V. Sipos 1992-es, Robotron elektromos írógéppel írt kézirata, melyben újból 83 %-nyi a hosszú í-s alak. Ennek oka talán maga a gépelő lehet, aki feltételezhető helyi (debreceni) születésénél fogva a rövid i-s szavak zömét hosszú í-re cserélte gépeléskor. Itt jegyezzük meg, hogy Prodán (1914) cikkében zömében szintén rövid i-t használ, de a 113. és 117. oldalak között uralkodik a hosszú í. Felvetődik, hogy talán más ember szedte a nyomdában ezen oldalakat, és ismét a népnyelv hatását jelzi a váltás. Hasonló jelenséget találtunk Soó könyvében is (Soó 1945), ahol a 173-176. oldalakon hosszú, amúgy rövid az i. Itt talán a szövegek eltérő képződési ideje lehet az ok, hiszen e könyv előtt Soó hosszú, később rövid i-t használt (vö. Soó 1933, ill. Soó, Zólyomi 1951).

Következtetés. Napjainkban egyébként a helyesírási szabályzat az irodalmi nyelvben nem tartja helyesnek a hosszú í használatát. Sajnos a rövidülés szaknyelvi okait nem ismerjük (a köznyelvben megfigyelhető egy hasonló folyamat, pl. a (tojás)szík és a szíkvíz í-jének rövidülése, talán ez az egyik oka a szaknyelvi változásnak). Mivel azonban a hortobágyi tájnyelv (értve ezalatt a tájban nevelkedett kutatók, természetvédők egy részét is) a hosszú í-t ejti, indokoltnak tartjuk, hogy mi is ezt tegyük, és másokat is a hosszú í-s változatok használatára buzdítsunk. Megjegyezzük, hogy ennek a vegetációtípusnak döntő többsége hazánkban erre a nyelvi tájegységre esik.

Köszönetnyilvánítás. Köszönöm Balázs Géza és Frang Gizella biztatását és szakmai tanácsait.

Szakirodalom:
’Sigmond E. (1902): A békéscsabai öntözött székes réten végzett sómeghatározásokról. Kisérletügyi Közlemények 5: 47-51.
Balogh J. (1840): A’ magyarországi szíkes vidékek természettudományi tekintetben. Buda.
Bernátsky J. (1913): A szikes talajok növényzete, különös tekintettel a befásítás kérdésére. Erdészeti Kísérletek 15: 93-103.
Ecsedi I. (1914): A Hortobágy puszta és élete. Debrecen.
Magyar P. (1928): Adatok a Hortobágy növényszociológiai és geobotanikai viszonyaihoz. Erd. Kísérl. 30: 26-63.
Menyhárth L. (1887): Kalocsa vidékének növényzete. Hunyadi Nyomda, Budapest.
Moesz G. (1926/1940): A Kiskunság és a Jászság szikes területeinek növényzete. Acta Geobot. Hung. 3: 100–115.
Molnár Zs. (2011): A hazai (elsősorban a tiszántúli szolonyec) szíkes növényzet magyar nyelvű tudományos szakszókincsének változása az elmúlt másfél évszázadban. Kanitzia (elfogadva)
Molnár Zs., Hoffmann K. (2011): A hortobágyi pásztorok növény- és növényzetismerete III.: élőhelytípusok és jellemzésük. Déri Múzeum Évkönyve (elfogadva)
Prodán Gy. (1914): Bács-Bodrog-vármegye sziki növényei. Magyar Botanikai Lapok 13: 96-138.
Rapaics R. (1927): A Középtiszavidéki szikes talajok növényszövetkezetei. Debr. Szemle 1:194-210.
Soó R. (1933): A Hortobágy növénytakarója. A Debreceni Szemle különszáma, Városi Nyomda, Debrecen, 26 pp.
Soó R. (1945): Növényföldrajz. Term. Tud. Társ, Budapest.
Soó R., Máthé I. (1938): A Tiszántúl flórája. Debrecen.
Soó R., Zólyomi B. (szerk.) (1951): Növényföldrajzi térképezési tanfolyam jegyzete. MTA Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót.
Szabó J. (1861): Békés és Csanád megye. Geológiai viszonyok. Talajnemek ismertetése. I. füzet, Pest.
Szabó L. V. (1965): Fészkelő madártársulások vizsgálata a kunmadarasi szikeseken. Állattani Közlemények 52: 111-134.
Szentannay S. (1926): A sziktalaj művelése és javítása. Alföldi Magvető I. sorozat 2. szám, Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara, Debrecen.
Thaisz L. (1921): Az alföldi gyepek fejlődéstörténete és azok minősítése gazdasági szempontból. Pátria nyomda, Budapest.
Tikos B. (1950, 1951): Növénynevek a Hortobágyról. Nyelvőr 74: 368-371, 75: 268-272, 75: 341-347, 75: 425-431.
Tóth A. (1988): Degradálódó hortobágyi löszgyepek reliktum foltjainak synökológiai viszonyai. In: Tóth A. (szerk.): Tudományos Kutatások a Hortobágyi Nemzeti Parkban. 1976-1985., Budapest, pp. 11-83.
Treitz P. (1894bxx): Székes és szikes talajok. Köztelek 1894. március 21.
Ujvárosi M. (1937): Hajdúnánás vegetációja és flórája. Tisia – A Debreceni Tisza István Tud. Társ. III. (Math.-Természettud.) Osztályának munkái 2: 169-214.
V. Sipos J. (1992): Gyeptársulások, gyepszerkezet, kezelés és hasznosítás összefüggései. Előzetes jelentés, HNPI, Debrecen.
Varga Z-né (1984): A HNP sziki gyepjeinek fitocönológiai viszonyai és szukcessziós kapcsolatai. Bot. Közlem. 71: 63-77.
Varga Z-né, Nyilas I., Varga Z. (1982): Nyírőlapos – Nyári-járás. Természetvédelmi útmutató. HNPI, Debrecen.
Zólyomi B. (1945-1946): Természetes növénytakaró a tiszafüredi öntözőrendszer területén. Öntözésügyi Közlem. 7-8: 62-75.

3 hozzászólás

#1 Déri Balázs 2017. 03. 7. 19:09:48

Köszönöm a nagyszerű eligazítást. Rettenetes a dunántúli nyelvmívelők terrorja. Sutba a szabályzattal!

#2 Lucza Berta 2017. 03. 13. 09:57:06

Arany Jánosnál is: szík (Arany-szótár, III/637.)

#3 Kiki 2017. 03. 13. 09:57:35

“Ég a napmelegtől a kopár szík sarja…”!!!

Új hozzászólás