A maximalista lingvista (Ny)elvi kérdések 69.

Az eposzírók módszerével hadd vágjak a dolgok közepébe! Az alábbi táblázat -ista képzős szavakat sorol fel az első adatolásuk évével együtt.

Mit tükröz ez az „ista-lista”?

Először is azt, hogy az -ista a XVI. század óta van jelen a magyar nyelvben, és kisebb megszakításokkal máig is bővíti a szókészletét. Másodszor, ezek a szavak — más hangalakkal és írásképpel, de azonos jelentéssel — több nyelvben is megtalálhatók (pl. angol tourist, olasz turista, orosz турист stb.), ezért nemzetközi szó néven tartja számon őket a tudomány. Nem is lehet tudni, hogy közvetlenül melyik nyelvből sodródtak ide. Harmadszor, a magyar — akár az olasz — megőrizte az eredeti latin -ista utolsó elemét, de az [sz]-t [s]-re változtatta. (Ezt Európában rajta kívül a portugál tette meg, ott viszont az <a> hangértéke merőben más.) Negyedszer, az -ista jórészt idegen tövekhez járul, de egy pár magyar szóval is frigyre lépett: egyetemista, focista, forgalmista, irodista, zongorista + az elavult elemista, kereskedelmista és polgárista.

Ami az érintett szavak tőalakját illeti, ez a képző mást sem csinál, mint az illeszkedés „kiszemelt” helyéről kitúrja az alapszó magánhangzóját. Mindegy neki, hogy [a], [ó], [u] vagy akár a saját kezdő hangjával azonos [i], lelkiismeret-furdalás nélkül befurakszik oda, ahova akar: gárdaista, csellóista, kóruista, anarchiista. Az ateista, egoista, esszéista, hebraista és a panteista szilárdan ellenáll (nem *atista, *egista, *esszista, *hebrista és *pantista), de hogy ez miként sikerül nekik (és csak nekik, kivéve az olyan tulajdonnévi származékokat, mint a francoista és a maoista), azt egyedül a Jóisten tudja, a nyelvésznek ugyanis fogalma sincs.

Az -ista másik jellegzetessége az, hogy a tőbeli [á]-t [a]-vá alakítja: fatális ~ fatalista; germán ~ germanista; humánus ~ humanista. Itt egyetlen szó állja a sarat, a gárdista (nem *gardista), az [ó] esetében három (kórista, szólista, utópista), a többi megrövidül: folklór ~ folklorista; metódus ~ metodista; ökonómia ~ ökonomista; szimbólum ~ szimbolista. Az [é] néha tartja magát (akadémista, kollégista), néha „elgyengül” (enciklopedista ~ enciklopédista; evangelista ~ evangélista). A beszédben ugyanígy ingadozik az alkimista, a karikaturista és a turista aláhúzott hangzójának az időtartama (csak a helyesírás ragaszkodik a rövid formához). Pár szóban viszont a mássalhangzó módosul (klasszikus ~ klasszicista; publikus ~ publicista), ahogy a latinban is. Ezzel szemben a kreacionista, professzionista, revizionista töve stb. eltér az eredetitől, amely latinul creatio, professio és revisio volt. A plusz [n] onnan jön, hogy az angol, francia, német stb. az alapszavakat tárgyesetben vette át (creationem, professionem, revisionem), levágta róluk az -em ragot, és úgy biggyesztette oda az -ist(e) képzőt.

Amennyire „elszánt” az -ista a magánhangzók kiszorításában, annyira „nem törődik” a tövek szótagszámával: egy (rassz-), kettő (librett-), három (filatel-), négy (impresszion-), öt (individual-), hat (empiriokritic-). Erre azonban nem mindig kerül sor. Az advent, akvarell, alkohol, avantgárd, bariton, drog, ego, esszé, futball, humor, karrier, kokain, latin, legitim, morfin, nihil, pünkösd, reform, tenor, terror és a traktor „épségben átvészeli” a toldalékolást. Sajátos átmenetnek tekinthetők azok a tövek, amelyek a csonkításért „bosszút állva” átszabják a képzőt: fasiszta, fetisiszta, masiniszta, soviniszta, spiritiszta, statiszta, stiliszta, zsurnaliszta. Ez az elhasonulás, amelynek során a tőbeli [s] és zöngés párja, a [zs] megváltoztatja a képző [s]-ét, hogy „megszépítse” a származékszó hangalakját. Így szokott fogalmazni a nyelvészet, pedig a stiliszta objektíve (márpedig ez a tudomány tárgyilagos akar lenni!) nem kellemesebb hangzású, mint a *stilista. Ráadásul minél gyorsabb a beszédtempó, az elhasonulásos [sz] annál könnyebben cserélődik össze az [s]-sel, ami a stiliszta esetében hagyján (*sztilista), de a fasiszta esetében már kínos…

Az -ista kétféle jelentéssel ruházza fel az általa létrehozott főnevet vagy melléknevet: valamely irányzat, tan, vallás vagy viselkedés követője (autista, cionista, feminista, sintoista), ill. egy bizonyos művészet, szakma vagy tevékenység űzője (aktivista, komponista, parodista, vokalista). A két csoport sok fogalmi átfedést mutat, de nyelvileg az különbözteti meg őket, hogy az előbbinek a szótövei felvehetik az -izmus képzőt (autizmus, cionizmus, feminizmus, sintoizmus), míg az utóbbiak nem (*komponizmus, *parodizmus), vagy csak más jelentésben (aktivizmus, vokalizmus). Ezenkívül az első csoport ma is bővül (pl. mentalista), főképpen személynévi tövekkel (pl. gyurcsányista, orbánista), a második viszont az ún. relexifikáció, azaz szókészleti csere miatt szűkül: ekvilibrista → egyensúlyozó művész; jurista → jogász; ökonomista → közgazdász; prokurista → cégvezető. A mai sportműsorokban gyakori finalista csak stíluselem: a köznyelvben továbbra is a döntős él.

A nyelvész mindent tudni akar, de belátja, hogy a nyelvi jelenségeket csak töredékesen ismerheti meg. Ezért így nyugtatja magát: „Lingvista, ne légy maximalista!”

Töltse le a cikket pdf-ben:
Horváth Péter Iván:  A maximalista lingvista