Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa
  • Recsk
    2019. 03. 20. 06:00

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán
  • Nevek
    2019. 04. 23. 06:00

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások
Balázs Géza

Gyermekecske, gyermecske, gyermekcse Tetten ért szavak 25.

2011.05.16.3 hozzászólás

A kicsinyítés antropológiája a magyarban

1. A kicsinyítés és a nagyítás (túlzás) minden bizonnyal univerzálé, egyúttal  antropológiai nyelvészeti jellemző a nyelvekben. Ez azt jelenti, hogy az ember sajátsága, valószínűleg minden nyelvben létező jelenség. Egyik bizonyítéka álmainkban bukkan fel: azokban, amelyekben kisebbnek vagy éppen nagyobbnak álmodjuk, látjuk magunkat. C. G. Jung (1993: 225.) megjegyzi, hogy álmainkban „a kicsinyítési, illetve túlnagyítási (óriások!) hajlamnak a tudattalan tér- és időfogalma különös bizonytalanságához van köze. Az emberi méretérzés, vagyis a kicsiről és nagyról alkotott racionális fogalmunk kimondott antropomorfizmus…”. Ha az álmokban megjelenő képeknek közük van a Jung által feltételezett ún. kollektív tudatalattihoz, akkor az álmokban látott kicsinyítések-nagyítások nagyon ősi, kollektív, talán nyelv előtti „mitologémák” (Jung kifejezése). A nyelvekben azonban már kifejlett rendszere van a kicsinyítésnek és a nagyításnak.

2. A kicsinyítés retorikai-stilisztikai kategóriái: litotész, extenuáció, deminutivizáció. Már a klasszikus retorika is fölfigyelt a kicsinyítés jelenségére. Cornificius litotésznek nevezte el a csökkentő-kisebbítő alakzatot, amelyet azért alkalmazunk, hogy elkerüljük a dicsekvést. A rómaiaknál extenuáció (vékonyítás, kisebbítés) a megnevezése. Az Alakzatlexikon (Szathmári 2008: 233.) szerint az extenuáció (vagy kicsinyítés) „a nyelvi kifejezés lefelé transzporálását jelenti. Lélektani oka megegyezik a nagyításéval: a felhevült lelkiállapot szülötte, amikor nem elégszünk meg a fogalmak valódi mértékével, hanem szándékosan kisebbítjük, kicsinyítjük a határtalanig.” A köznyelvben is sűrűn élünk vele: „Egy másodperc, és ott vagyok…” (Lehet az öt perc is.), „Egy kis helyet kérek.” (Pontosan akkorát, amelyen elférek.) A kicsinyítés nyelvi kifejezőeszközei lehetnek olyan szavak, amelyek kis méretű dolgot, tárgyat, kis intenzitású fogalmat jelölnek (mondhatjuk úgy is, hogy „megfosztanak” vagy „lefelé fokoznak”, pl.: törpe, pillanat, semmi), sőt tulajdonnevek („Dőltömre Tökmag Jankók lesnek…” Ady), valamint nyelvtani elemek: képzők (kicsinyítő képzők), illetve egyéb hangváltozások. A jelenséget nevezik még minutiónak, illetve deminutivizációnak is.
A Retorikai lexikon (Adamik 2010: 617.) idézi Zlinszky Aladárt (1914), aki azt írja: „Szeretetünk tárgyát olykor kicsinyítjük, mert a kicsit általában szeretnivalónak, kedvesnek találjuk”. Mennyire igaz ez! Gondoljunk csak a kisgyerekre vagy a kicsiny állatokra! Említhetjük az ember általános kicsinyítési vágyát: például a gyerekeknek készített „kis világokat” (baba, játék-ház, -város, -vasút stb.), illetve a földrajzi szűkösségből is adódó japán kicsinyítési kultúrát (pl. ikebana), de az irodalmi műfajokban is (pl. haiku).

3. Kicsinyítés a magyar nyelvben. Többen is fölhívták a figyelmet arra, hogy a magyar nyelv (mellette olykor az orosz, a spanyol nyelvet is emlegetik) más nyelveknél gyakrabban él a kicsinyítés lehetőségével. Ez nyilván csak naiv megfigyelés, amelyet tudományosan is bizonyítani kellene, addig azonban csak antropológiai nyelvészeti megfigyeléseinkre hagyatkozhatunk.
A magyarban kiemelkedően sok kicsinyítő képzőt tartunk számon. Gárdonyi Géza (1974: 209.) szépítő ragoknak nevezi őket: „Szépítő ragok a kicsinyítő ragok.” Balassa József és Simonyi Zsigmond (1895: 541–561.)  a mértéket kifejező képzők között tárgyalja a következő – egy híján húsz –  kicsinyítő képzőnket:

-cska, -cske (fácska, gyermekecske, jócska, szócska, Verácska, magácska),
-ka, -ke (madárka, mondóka, egyke, Eszterke),
-ika, -ike (ládika, táncika, Palika, Ferike),
-csa, -cse (gyermekcse, babcsa, pl. babcsát főztem, könyvecse, tejcse, tócsa), Komáromi Csipkés György 17. századi magyar nyelvtanában említi a gyermekcse, tyúkcsa kicsinyített alakokat, amelyeket palócnak vél (idézi Szathmári, 1968: 280). D. Bartha Katalin (1958: 114.) szerint a régi szlavóniai nyelvjárásnak ma is a legelevenebb deminutív formánsa, amely középfokú melléknevekhez is járulhat: erépcséb, méjebcséb, valamint mód- vagy állapothatározókban is előfordul: natyszerűcsén), a régiségben főleg személynevekben gyakori.
-cs (uracs, kenőcs, kövecs),
-csi (Ibcsi, Jancsi, Julcsi),
-ca, -ce (gyerkőce, Ilca, Katica, tárca),
-ica (szláv szavakban fordul elő, de érezhető bennük a kicsinyítés: galambica, kupica, muslica, de erre rímel a nyilván összetett Klárica is, illetve nem szláv szavakban: apáca, tréfás változattal: anyáca),
-is (Andris, baris = barna disznó vagy kutya),
-us (Annus, anyus, Ilus, cicus),
-üs (csib-üs-ke, körmüs),
-s (sárgás, feketés),
-d (apród, édesd, jobbad, kicsid),
-gy (Egregy, Nyüved, Somogy ~ somod),
-dad, -ded (apródad, édesded, gyermekded, kisded),
-i (édi, mozi, Tóni, Betti, Gyuri),
-di (fehérdi, havadi, igazándi),
-ó, -ő (bátyó, Kató, Pető),
-kó, -kő (haskó, szánkó, sütkő = süldő, Palkó, Ferkó).

A mai magyar nyelv című egyetemi tankönyv (Rácz 1968: 140–142.) még további 7 kicsinyítő képzőt is felsorol, ezzel 26-ra emelkedik a kicsinyítő képzők száma:

-ca (Teca),
-ci (Berci, tejci),
-u (anyu, apu),
-ikó (házikó, ládikó),
-uci (anyuci),
-uka (apuka, Gézuka),
-ók, -ők (Erzsók, pufók, Sebők).

D. Bartha Katalin (1958: 108–117.) főleg történeti szempontból említ még további képzőket (az eddig említetteken túl még 4-et, s ezzel a képzők száma 30-ra emelkedik):

-ta, -te (pocs – pocséta),
-ika, -ike (anyika, apika, árpika, botika),
-l, -ly (-ály, -ély) (zugoly, hangyál),
-n (-ny ~ -m) (kicsiny, Somogyom).

Nem találtuk a listákban a következő hármat, amelyekkel a számba vett kicsinyítő képzők száma 33 lesz:

-a (Ilona – Ila, Izidóra – Iza),
-csó (Jancsó),
-si (töksi, buksi).

Ha a különböző nyelvtanokban említett (mindig változó számú) kicsinyítő képzőt összeszámláljuk, akkor tehát (jelenlegi adataink szerint) 33 különálló kicsinyítő képzőt tarthatunk számon. És ez a szám korántsem végleges, hiszen egyes képzőbokrok ezt jelentősen megnövelhetik. Tehát nem túloztak azok, akik pontos összeszámlálás nélkül a magyar kicsinyítő képzők számát több tucatra (!) becsülték.
Az egyes nyelvtanokban található kicsinyítőképző-szám azért térhet el egymástól, mert egyes szerzők bizonyos képzőket már csak történetinek (elavultnak) tartanak, másokat idegen eredetűnek, illetve az összetett képzők is megzavarják még a képet. Pl. van -i képző és van -ka/-ke, de van -ika/-ike is, mivel pl. a lád-ika, pálc-ika szónak nem létezik *ládi, *pálci formája. Van -s, van -i képző, de bizonyára van -si is (töksi, buksi, mert *töks, *buks alak nincs), s ezt mi is fölvettük a listánkba. D. Bartha Katalin (1958: 117–118.) a -di mellett említi -sdi képzőt (hunyósdi, katonásdi, kapusdi, illetve: bujósdi, katonásdi), ez azonban tipikus összetett képző, mert az –s képzős alakok is élnek: kapu-s-di, bujó-s-di stb. További tipikus összetett képző az -iska (Andris – Andriska), és a képzőhalmozás ritka szép esete: apucika (ap-u-ci-ka, amelyben a -c és az -i külön is lehet képző).
Ugyanilyennek gondolhatjuk a gyerkőce szóban lévő képzőket is: (gyerek, gyerk-) gyerk-ő-ce (Jókai-szótár, é. n. 50). Ha ezeket az összetett képzőket is felsorolnánk, akkor könnyen lehet, hogy a 33 magyar kicsinyítő képző száma még jobban megnövekedne.

Hangátvetés, megfordítás
A gyermecske lehet, hogy a gyermekecske formából rövidült, de az is lehet, hogy hangátvetéssel keletkezett a gyermekcse alakból. Ezt erősíti meg D. Bartha Katalin (1958: 113.) is: „Az alapszó –k véghangzójához kapcsolódva gyakran történik hangátvetés, éppen úgy, mint más természetű –kcs kapcsolatok esetében is (vö. szökcse > szöcske stb.), amely szórványos hangváltozás talán a -cska, -cske képző analogikus hatásának köszönhető: ablakcsa > ablacska, gyermekcse > gyermecske.”
Figyelmet érdemel a -kó/-kő és az -ók/-ők képző, mert éppen fordítottjai egymásnak (Ildikó – Erzsók). Erre ugyancsak fölhívta a figyelmet D. Bartha (1958: 115): „Ugyancsak a -k és az -ó, -ő fordított sorrendű összetapadásával keletkezett az -ók, -ők képzőbokor”.
Hogy egy adott szóhoz mely kicsinyítő képzők járulhatnak, s melyek nem, ugyancsak magyarázatra váró kérdés. Van ugyebár ház-ikó, de nincs *ház-ika, van ház-acska, de nincs *ház-csa, *ház-csi, *ház-ca, *ház-us stb. Végül az is érdekes szempont, hogy bizonyos képzők termékenyen csak a becézésben (kedveskedésben) maradtak fenn.

A kicsinyítés grammatikai lehetőségei
A magyar nyelvtanban tehát a kicsinyítés fő eszköze a szó végi (egyszeri vagy halmozott) kicsinyítő képző.
Arról már alig szólnak a nyelvtanok, hogy a magyarban nemcsak szóvégi, hanem szó belseji (inflexiós, esetleg infixáló) szóképzéssel is lehetséges a kicsinyítés kifejezése. Ráadásul nemcsak főnevek, hanem igék esetében is. Simonyi Zsigmond (1977: 368.) A magyar nyelv apológiája című tanulmányában) figyelt föl arra, hogy szó belseji szóképzéssel (inflexióval), például szótő-torzítással, a második tőhangzónak i-re változtatásával kicsinyítést érhetünk el: madár: madárka, madirka, bogárka: bugirka; Teri: Tiri; kapar: kapargál – kapirgál, farag: faragcsál: farigcskál (faricskál). Tegyük hozzá ezt is: pisál: pisil. Természetesen nem véletlen, hogy a gyakori kicsinyítő képzőként is szereplő i-re változik a szótő egyik hangja. A jelenséget tehát szó belseji képzésnek (infixálódásnak) nevezhetjük. Ugyanilyen példa, bár nem hangváltozással, hanem betoldódással: rágcsál – rágicsál. Azt tudjuk, hogy a kiált szavunknak korábbi változatában az első magánhangzó a volt (tehát: ka-j-ált), amelyet a kajabál, illetve a kajált-bajált ikerszó meg is őrzött. A szótár szerint az a-ból elhasonulással lett i (Zaicz 2006: 407.), az én véleményem szerint itt is közrejátszhatott az a > i belső szóképzés.
Végül meg kell említeni azt a nyelvtani lehetőséget is, hogy egy adott szót rövidítünk (csonkítunk), s annak ugyancsak becéző hatása lesz: Zsóka – Zsó. Ennek a csonkításnak a fordítottja, vagyis az, hogy a név elejét hagyjuk le, a magyarban ritka (pl. Patrícia – Cia), de az angolban gyakori. A jelenségre Zolnai Béla (1964: 233–234.) is felhívja a figyelmet: „A magyar inkább a név elejét tartja meg”, míg a német, olasz, angol példák azt mutatják, hogy ott inkább a végét. „Hogy mely nyelvben melyik szótag marad meg a csonkításból, általában a szóhangsúly kérdése” véli Zolnai. Czakó Gábor (2010: 57.) szerint a becézésünk is a gyökrendet követi. (A szó eleji hangsúly mindig a gyökre esik.) Erzsébet nálunk Erzsi, az angolban Betty. Sőt, még a focicsapatok neve is tükrözi ezt: nálunk a Haladás Hali, a Ferencváros (Franzstadt) Fradi, míg az FC Liverpool Angliában Pool.
Roman Jakobson (1972: 128.) is említi, hogy: „Egyes baszk nyelvjárásokban a mássalhangzók tonalitását emelő palatalizáció a kicsinyítés képzetét idézi elő.” Illetve amerikai indián nyelvekben bizonyos magán- és mássalhangzók cseréje is „a kicsinyítés képzetét fűzi a szó jelentéséhez”. Jakobson ebben az ikonicitás lehetőségét is látta, s ez még tovább bővítheti gondolatainkat: vagyis bizonyos hangok nem véletlenül jelölhetnek kisebb, míg mások nagyobb dolgokat. Ez a lehetőség egyébként sok más kutatónál, így az International Encyclopedic of Linguistics Diminutives szócikkében is felbukkan.
Ám témánknál maradva ennél is izgalmasabbnak tűnik, hogy a palatalizált kicsinyítésre talán magyar nyelvi példák is vannak: pl. lány > lyány, néne > nénnye (nénje). D. Bartha Katalin (1958: 113.) egyértelművé teszi, hogy az –l, -ly (-ály, -ély) képző különösen palatalizált alakban fordul elő, „Fő funkciója kétségtelenül a kicsinyítés-becézés” (talán: körtvély, zugoly szavunk mutatja ezt).

A kicsiség arányai
Karácsony Sándor (1985: 262.) hívja fel a figyelmet a kicsinyítő képzők egymáshoz való viszonyára, amellyel arányt, mértéket lehet kimutatni: „Erzsike Erzsihez képest kisebb, Erzsók nagyobb. Erzsóka viszont Erzsókhoz képest kisebb (kedveskedésből, gyöngédségből persze, Erzsi is kisebb, mint Erzsébet).” Ezt képletben így ábrázolhatjuk: Erzsébet > Erzsi > Erzsike, illtve: Erzsi < Erzsók > Erzsóka.
A kicsinyítő képzők esetében különösen föltűnő a halmozás, amely nagyobb nyomatékot, érzelmet sugall. Nem csak a közismert Jancsi > Jancsika formákra gondolunk, hanem ilyen népies halmozásokra: menyecskécske, könyvecskecske (Balassa–¬Simonyi példái, 1895: 544).

Tiszteleti, vallási-etnikai háttér
Kicsi Sándor András idézi Ketskés Győző Nógrád megyei palóc községekből („Szarvas-Gede, Jobbágyi, Szurdok-Püspöki, Csécse, Apcz, Ecseg”) való följegyzését, mely szerint bizonyos szavakat kizárólag kicsinyítő képzővel használnak. Ezek: kenyérke, apáka, anyáka, menyétke. Ezeknek tiszteleti, sőt vallási oka van. Kicsi Sándor András (2007: 37.) tiszteleti szuffixumoknak is nevezi őket. Ugyanilyen vallási okból a méh szót is kicsinyítve használják: méhecske (népi indoklása: Jézus testéből lett, sokat dolgozik, a katolikusoknál a szakrális viaszt szolgáltatja). Hasonló följegyzések vannak a moldvai régióból is: „A moldvai régióban a kicsinyítő képzők átlagon felüli gyakorisága figyelhető meg: macskácska, facska, száncsó, apika, lányikó, ángyó, hosszukó, ökörke, botóka, bihalica ’bivalyborjú’.” (A. Jászó 2004: 678.)
A mai családi nyelvhasználatban szinte kötelező jellegű a „Mit hozott a Jézuska?” fatikus kérdésben a kicsinyítés. (Magyar nyelvi szokásként elképzelhetetlen ilyen forma: *Mit hozott a Jézus?
Fehér József megfigyelte, hogy a zempléni görög katolikusoknál (főként ruszinoknál) kivételesen gyakori a kicsinyítés. Sátoraljaújhely közelében négy falu neve is kicsinyítőképzős: Filkeháza (a Fil, Filip, Fülöp kicsinyítő képzős változata), Rudabányácska, Komlóska, Vajdácska. A Zempléni-hegység (északi rész) című turistatérképen még további kicsinyítő képzős neveket találunk: Rudabányácska közelében: Malmocska, Radoska-völgy, Széphalom közelében Nagy-Dubinka, Dubinka-dűlő, Kapaszóka-dűlő, Filkeháza mellett Bariska-dűlő. De talán ide sorolható Makkoshotyka, Mikóháza neve is.
Fehér József gyűjtése szerint Végardón még a felnőtt férfiakat is így szólítják: Józsika, Palika, Jánoska. A palóc területekhez hasonlóan itt is járja a kenyérke, kenyerecske, sajtocska, hagymácska, papocska, templomocska, Istenke, Istenke kenyérkéje, Jézuska, bátyuska (legújabban: mobilocska) forma, de még a névmáshasználatban is megfigyelhető a kicsinyítés (anyicska, enyicske), pl. „Hát csak anyicskát/enyicskét ettél?” További mondatpéldák: „Melegítsd meg a lábaskában”, “Csak egyecskét melegítsél nekem (a töltött káposztából)!”, “Megivogáljuk a bort a legkisebbecske hordóból)!” (Fehér József szóbeli közlése.)
Mint látható, a kicsinyítés összetett jelensége is nyelvi szokásokban él, amelyek közül még alig figyeltünk fel néhányra. Példáinkkal azt is bizonyítani akartam, hogy a mai magyar grammatikában is számos régiség, „zárvány”, feltáratlan antropológiai-kulturális nyelvészeti lehetőség van. A magyar nyelvtudomány nagy adóssága ennek a hagyománynak a feltáratlansága, illetve kutatásának mai napig valómellőzése is. Jó okunk van föltételezni azt, hogy egy ilyen antropológiai-kulturális nyelvészeti fordulat (például a tankönyvekben) a gyerekek számára is sokkal közelebb hozná az anyanyelvi-nyelvi ismereteket, érdekesebbé tenné a nyelvtanórákat tanárok és diákok számára egyaránt. (Ehhez kívántunk segítséget nyújtani az első magyar nyelvű áttekintéssel: Balázs–Takács 2009.)
A magyar nyelvi kicsinyítés jelez valamit. Régiséget, a nyelvhasználat szokás hátterét és területi kapcsolatot föltétlenül. Erre utalnak a Magyar dialektológia (Kiss, 2001: 354.) következő sorai: „Mind állományban, mind gyakoriságban kitűnik a keleti nyelvjárásoknak, a csángóknak és a székelyeknek a kicsinyítő-becéző származékokban való gazdagsága. Ezzel bizonyára összefügg a gyakorító igeképzők nagyobb gyakorisága és állománybeli gazdagsága. Mindkét képzőtípus emotív funkciójú ugyanis, és ez erőteljesebb az archaikus peremnyelvjárásokban. A kicsinyítő-becéző származékok gyakoriságát a csángó nyelvjárásokban erősíti az aktív magyar–román kétnyelvűség abban az értelemben, hogy a moldvai román nyelvjárás ebben a tekintetben szintén nagyon gazdag.”
A kicsinyítésről így vélekedik a nyelvészet nemzetközi enciklopédiája (International Encyclopedic of Linguistics, Vol. 1. 355.): „This category of derivational morphology is characterized by a basic denotative meaning of smallness, and potentially by a variety of connotative meanings… Dimininutives are mostly effected by suffixaiton, with an iconic tendency towards palatal phonemes… Diminutive formation preferentially allies to noun bases, and more rarely to adjectives, adverbs, and verbs…” Mint láttuk, a magyar nyelvből ezek a jelenségek gazdagon illusztrálhatók.

Szakirodalom:
A. Jászó Anna főszerk., 2004. A magyar nyelv könyve. Trezor, Budapest.
Adamik Tamás főszerk., 2010. Retorikai lexikon. Kalligram, Pozsony.
Balassa József és Simonyi Zsigmond, 1895. Tüzetes magyar nyelvtan. MTA, Budapest.
Balázs Géza–Takács Szilvia, 2009. Bevezetés az antropológiai nyelvészetbe. Pauz-Westermann, Inter, PRAE.HU, Celldömölk-Budapest.
Czakó Gábor–Juhász Zoltán, 2010. Beljebb a magyar észjárásba. Cz. Simon Bt., Budapest.
D. Bartha Katalin, 1958. A magyar szóképzés története. (Magyar történeti szóalaktan II.) Tankönyvkiadó, Budapest, 1958.
Fehér József (Sátoraljaújhely) szóbeli közlései
Gárdonyi Géza, 1974. Titkosnapló. Válogatta: Z. Szalai Sándor. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest.
International Encyclopedia of Linguistics, Vol. 1.
Jakobson, Roman, 1972. Hang – jel – vers. Gondolat, Budapest.
Jókai-szótár. A-K. Készítették: Balázs Géza, P. Eőry Vilma, Kiss Gábor, J. Soltész Katalin, T. Somogyi Magda. Unikornis Kiadó, Budapest. (é. n.)
Jung, Carl Gustav, 1993. Mélységeink ösvényein. Analitikus pszichológiai tanulmányok. Gondolat, Budapest.
Karácsony Sándor, 1985. A magyar észjárás. Magvető, Budapest.
Kicsi Sándor András, 2007. Konyha és lélek. Orpheusz, Budapest.
Kiss Jenő szerk., 2001. Magyar dialektológia. Osiris, Budapest.
Rácz Endre szerk., 1968. A mai magyar nyelv. Tankönyvkiadó, Budapest.
Simonyi Zsigmond, 1977. A magyar nyelv apológiája. 366–374. In: Havas Ferenc szerk.: Nyelvtipológiai szöveggyűjtemény (XIX. század). Tankönyvkiadó, Budapest.
Szathmári István főszerk., 2008. Alakzatlexikon. Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Szathmári István, 1968. Régi magyar nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Zaicz Gábor szerk., 2006. Etimológiai szótár. Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Zolnai Béla, 1964. Nyelv és hangulat. Gondolat, Budapest.

A cikk rövídített változata megjelenik az Édes Anyanyelvünk 2011. júniusi számában is.

3 hozzászólás

#1 kíváncs 2011. 05. 16. 13:47:44

Melyek nyelvünk nagyító képzői?

#2 balazsge 2011. 05. 24. 08:45:27

A nagyító képzőt korábbi grammatikák használták, pl. Balassa-Simonyi, 1895. 561. oldal: -ók, -ők: anyjók, apjók, de legvilágosabban testrésznevek esetében: szemők (nagyszemű), pufók, hasók (nagyhasú), fülők (nagyfülű), orrók (nagyorrú), szájók, pohók. Példa még a monyók is… – További nagyítási lehetőség a fokozó képzők (ma jelnek tekintjük, de vitatható). A lexikai fokozáshoz további szakirodalom: Székely Gábor: A lexikai fokozás, Scholastica, 2001.

#3 Szekeres István 2011. 09. 6. 22:58:28

Jelenleg nyelvünk jövevényszavaival foglalkozom az ótörök nyelvben, mert a népek és nyelvek közti érintkezések mindig is kétoldalúak voltak. Sajnos, nyelvészeink csak az ótörök nyelvől a nyelvünkbe került jövevényszavakkal foglalkoznak monoton egyoldalúan. Ezért én néhány, a nyelvünkből az ótörök nyelvbe került szóval foglalkozom. Remélem, lesznek nyelvész követőim.
De ehhez a tárgykörhöz tartoznak +č (+cs): Kicsinyítő és becéző alakok is az ótörök nyelvben:
ügüčüm „anyácskám” (ög „anya”).
atačim „apácskám” (ata „apa”).
Vagy a: + ča (+csa), +čä (+cse) kicsinyítő képzők is, amelyeknek különböző (főnévképző, stb.) funkcióik is vannak az ótörök nyelvben.
Valamint a +°čaq (+csak), +°čäq (+csek) kicsinyítő képzők.
bïčaq, bičäq „kis kés”(bï „kés”)
qolïčaq „karocska” (qol „kar”)”
Nyelvünkben pl. : Kristófcsák, stb.
Mivel az ótörök nyelvben a kicsinyítő képzőbokroknak nem léteztek ‘a’, ‘e’ (Pl.: Fek-e-cs) egytagú képző összetevői, ezek a képzők is nyelvünkből kerültek (kerülhettek) a Belső-Ázsiai (köktürk, ujgur) nyelvbe.
De jelen volt +°q, +°k: kicsinyítő képzőnk is: magyar Ügyek ~ Igyek.
Ótörök:
ögük „anyácska” (ög „anya”).
yulak „kis patak” (yul „vízfolyás”).

Új hozzászólás