A Krisztus előtt 6–5. században élt kínai gondolkodó írását Hamvas Béla fordításában adom közre. Kiderül belőle, hogy a szavak helyes használatára való figyelmeztetés, amely ma leginkább a nyelvművelés és a pedagógia felségterülete, már kétezer évvel ezelőtt is létezett, sőt a legfontosabb tanácsok azóta sem változtak. Különös okulásul közéleti személyiségeknek…

Dsi Lu szólt:
– We hercege várja a Mestert, hogy a kormányzást átvegye. Mi lesz az első, amit tenni fog?
A Mester így szólt:
– A szavak helyes használata.
Dsi Lu szólt:
– Ez az egész? Most az egyszer a Mester hibázni fog. Miért kell a szavakat helyesen használni?
– Milyen együgyű vagy te, Yu. A bölcs mellőzi azt, amit nem ért. Ha a szavak használata nem helyes, a fogalmak értelme zavaros; ha a fogalmak értelme zavaros, nem lehet szabatosan cselekedni; ha nem lehet szabatosan cselekedni, az erkölcs és a művészet nem virágzik; ha az erkölcs és a művészet nem virágzik, a büntetés értelmetlen; ha a büntetésnek nincs értelme, a nép nem tudja, hová lépjen és mit tegyen. A bölcs első dolga, hogy fogalmait szavakká, s a szavakat tettekké tegye. Nem tűri, hogy szavaiban rendetlenség legyen. Minden ezen múlik.

Így tehát Konfuciusz hétezer éve… Annyi változott azóta, hogy egy kicsit több lett a szó, az üres szó, az átgondolatlan szó és a zavaros szó, az összekuszált fogalom, és mintha a szabatos cselekedetekkel, az erkölccsel és a művészettel, a büntetéssel és a nép cselekvési lehetőségeivel is bajok lennének. Hogy ezek Konfuciusz szerint egy szép láncokoskodásba szedve mind összefüggenek, s mindennek kiindulópontja a szavak helyes használata? Igen, úgy látszik.

A láncokoskodás még korábbi példáját találjuk meg Lao-ce kínai filozófusnál:
– A nagy nép olyan, mint a nagy ember. Ha hibát követ el, felismeri. Ha felismerte, beismeri. Ha beismerte, kijavítja. És aki rámutat a hibáira, azt legjóságosabb tanárának tekinti…

De mi is az a láncokoskodás? A láncokoskodás (poliszillogizmus, sorites) enthümémákká rövidített kategorikus szillogizmusok láncolata bármennyi premisszával – írja Adamikné Jászó Anna a Retorikai lexikonban (Kalligram, Pozsony, 2000: 950–951). A szépen, igaz módon való szólásról Koltói Ádám közli a mesebeli lány sziklákat, várfalakat, kegyetlen királyt megrendítő énekét:

– Ha szépen szólok, jóért szólok. Ha jóért szólok, másért szólok. Ha másért szólok, bátran szólok. Ha bátran szólok, híven szólok. Ha híven szólok, szépen szólok.

A láncokoskodás iskolapéldája egy korábbi retorikatankönyvben:

– Az igazságos ember tisztel minden jogot; aki tiszteli a jogot, a másét nem kívánja; aki a másét nem kívánja, az a sajátjával megelégszik; aki a sajátjával megelégszik, az boldog; az igazságos ember boldog.

Mint látható, mindkét láncokoskodás voltaképpen egy „körmenet”, visszatérés a kezdőponthoz.
De láncokoskodásnak tekinthető a Luther Mártonnak tulajdonított mondás is:

– Hogyan leszel sikeres szónok? Ha azt akarod, hogy lássanak, menj fel a szószékre. Ha azt akarod, hogy halljanak: nyisd ki a szád. Ha azt akarod, hogy szeressenek: légy rövid!

Sajátos láncokoskodás terjed az interneten a tudás és a nemtudás eseteit felsorolva:

– Aki tud és tudja, hogy tud, az veszélyes, attól óvakodjatok! Aki nem tud és tudja, hogy nem tud, az okos, azt tanítsátok! Aki tud és nem tudja, hogy tud, az bölcs, attól tanuljatok! Aki nem tud, és nem tudja, hogy nem tud, az hülye, azt hagyjátok!

Az egyik legrégibb népi láncokoskodás lehet az ún. házi áldás, amelyet falvédőre írva, szinte minden régi házban megtalálhatunk:

– Hol hit, ott szeretet, / Hol szeretet, ott béke, / Hol béke, ott áldás, / Hol áldás, ott Isten, / Hol Isten, ott szükség nincsen.

Ahogy a következtetés, a szillogizmus, úgy a halmozott szillogizmus is lehet hibás. Ha óvatlan a téves következtetés, akkor logikai hibáról van szó, ha tudatos, akkor humorról. Ady Lajos régi retorikakönyv-szerző (Ady öccse) bemutat egy „finoman csúsztatott” láncokoskodást:

– A debreceni esküdt-diák (a protestáns iskola idősebb tanulója) az egyik szoba tanulóit kapuzáráskor számba vette, névsort olvasott, s midőn Kovács István nevéhez ért, a többiek jelentették neki, hogy itthon van, de már alszik. Az esküdt-diák azonban így okoskodott: „Kovács István – alszik; aki alszik – nem gondolkozik; aki nem gondolkozik – nem létezik; aki nem létezik – nincs itt; Kovács István tehát – nincs itthon.”

Az oxfordi diákok is szívesen gyártottak efféle csúsztatásokat. A következő téves láncokoskodás is egy kupolaszerkezetet alkotva visszatér a kiindulóponthoz. Egy képeslapról származó példa:

– The more I study – the more I know; the more I know – the more I forget; the more I forget – the less I know; so why study?
– Mennél többet tanulok, annál többet tudok; mennél többet tudok, annál többet felejtek; mennél többet felejtek, annál kevesebbet tudok, hát miért tanuljak?

Egy-egy poliszillogizmus olykor a parlamenti szintekig emelkedhet. A magyar parlamentben (2000 táján) emlékezetes (szóvicc formájában csúsztatott) láncokoskodást alkotott az egyik képviselő:

– Az ezt tartalmazó tanulmányra azt mondja itt a parlamentben, hogy az egy árnyékdokumentum. De akkor az ezt készítő minisztériumi intézet árnyékintézet. De akkor a minisztérium, amelyiké az intézet, árnyékminisztérium. De akkor a miniszter széke?

Végül felidézek egy ún. újságíró-szabályzatot (voltaképpen viccet) 1977-ből. Óvatosságra figyelmeztető láncokoskodás:

– Ha valami kényes témáról elmélkedsz, legalább ne mondd el senkinek! Ha elmondod, legalább ne írd le! Ha megírod, legalább ne írd alá! Ha aláírod – ne csodálkozz!
Akkor ezt a kis írást most nem írjuk alá!