Érdemes idézni egyik magyar fordítását: „A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött, és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Ez egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája, a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember büszke lehet, hogy nyelve magán hordozza az emberiség történetét. Eredete kimutatható, láthatóvá tehetők benne az idegen rétegek, melyek a különböző népekkel való érintkezés során rakódtak egybe. Ellenben a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok képtelenek megfejteni, azt mellőzik. A nyelvészetben csakúgy, mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok alapjai, amelyek egyetlen kőből készültek, nem magyarázhatók. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik hegyből szerezték a csodálatos képződményt, vagy miként szállították és emelték helyére, a templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki ennek titkát megoldja, az isteni titkot fogja kifejteni: Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige”.

Részben az ismétlés, részben a szövegváltozat okán olvassuk el ezt a szöveget egy kissé módosított változatában is. „A magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött, és struktúrája visszanyúlik arra az időre, mikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos és erős hangzatokkal. Az angol ember büszke lehet anyanyelvére, mely az emberiség történelmére és múltjára utal. Az eredetén meglátszik az a különböző nemzetektől származó réteg, melynek összességéből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen a viharok a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nem olyan, mint egy naptár, mely a korral változik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsőségesebb monumentje egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudnak megoldani, elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint a régészetben. Az egyiptomi templomok mennyezete, mely egyetlen szikladarabból készült, megmagyarázhatatlan. Senki sem tudja, honnan származik, melyik helységből hozták ezt a furcsa, bámulatos tömeget. Hogyan szállították, és emelték fel a templom tetejére. A magyar nyelv eredete ennél sokkal csodálatosabb fenomén. Aki megoldja, isteni titkot fog analizálni, és a titok első tézise ez: kezdetben vala a szó, és a szó Istennél volt, és a szó lett az Isten.”

Bánhegyi Zsolt a Magyar Tudomány című folyóiratban közreadja az eredeti angol változatot is, és utánajárt a szöveg, illetve a szövegváltozatok keletkezésének. Bánhegyi Zsolt írásából idézünk: „Tudnivaló, hogy Sir John Bowring az első angol nyelvű magyar versantológia összeállítója, s ezzel mindenképpen a magyarság nagy barátjaként tekintünk rá, a magyar kultúra külföldi úttörői közé számítjuk. A mű dedikációja galánthai Eszterházy Pál hercegnek, a londoni osztrák-magyar követnek szól. Az idézett szöveg első bekezdése valóban a Poetry of the Magyars 1830-ban megjelent műből való. A Bowringnak tulajdonított szöveg másik része azonban nem a nevezetes antológiából származik, hanem valamiféle buzgó mitizálási képződmény, amelynek nincs köze az angol diplomatához. A szöveg forrása Ács Tivadar: Akik elvándoroltak című művében lelhető fel. A Himalája magányos magyar lovasáról írt fejezet Berzenczey Lászlót mutatja be, aki Ázsiában találkozott Sir John Bowringgal.” A könyvből kiderül, hogy Berzenczey Hongkongban igen jó barátságba került Sir John Bowringgal, az angol nagykövettel. Az amerikai konzul hozta össze vele. Bowring (Bowri[n]g) régebben Kínában képviselte hazája érdekeit. Az angol miniszter igen tudós férfi volt s többek között a magyar nyelvet is tanulmányozta. Ez idő tájt Petőfi verseit fordította angolra. Bowring szívélyességgel fogadta Berzenczeyt és számos estét töltöttek együtt. Régebben járt Magyarországon is és mutatott neki egy vendégalbumot, amelyben gróf Széchenyi, Batthyány, Károlyi, Horvát, Döbrentei és más előkelő magyar személyiségek neve is előfordult. „Az angol követ híres nyelvtudós volt, s a magyar nyelvnek őszinte bámulója. Önönmagából következetesen és szilárdan alkotott beszédnek jellemezte, amelyben logika van, sőt matézis, az erő, a hangzat minden hajlékonyságával és formázhatóságával. Szerinte az angol legyen büszke arra, hogy az ő nyelve az emberi történelem époszát tünteti fel. Ki lehet mutatni eredetét, kivehetők, szétválaszthatók benne az idegen rétegek, melyek különböző népekkel való érintkezés idején rávakolódtak. A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idők viharai karcolást sem ejthettek. Nem az idők változásától függő kalendárium. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem trafikál, nem ád, nem vesz senkitől. Nyelvünk nemzeti önállóságunknak, szellemi függetlenségünknek legrégibb, legfényesebb élő emléke. Amit a tudósok nem tudnak megmagyarázni, azt mellőzik. Ez a nyelvészetben is így van, ép úgy az archeológiában. Az egyiptomi régi templomok egyetlen kőből készült padlatait sem tudják megmagyarázni. Honnan, melyik hegységből vágták ki e csodálatos tömeget, miként szállították le, vagy emelték fel egy templom tetejéig? A mi nyelvünk eredetisége ennél csodálatosabb tünemény. Aki megfejti, az isteni titkot fogja boncolni, annak is az első tételét: »Kezdetben vala az Ige s az Ige vala az Isten s az Isten vala az Ige«.”

Bowring magyar nyelvről szóló szövegének másik forrására tehát Berzenczeynél lelünk rá – Ács Tivadar közvetítésével. Befejezésül szóljunk még Sir John Bowringnak a magyar művelődéstörténetben játszott nagy szerepéről. Az 1830-ban megjelent Poetry of Magyars a magyar költészet első angol nyelvű antológiája három részből áll: „Az 1. fejezet mai szemmel nézve is meglepően alapos áttekintést ad a magyar nyelvről; nem kevésbé szemléletes az irodalomról szóló 2. fejezet is; a 3. fejezet pedig rövid kis portrékat ad a fordított költőkről. Az antológia huszonhat magyar költő kb. száz versét tartalmazza, valamint hatvannégy magyar népdal angol nyelvű változatát.”

Bowring az angolok szemében elsősorban az angolok távol-keleti kapcsolataiban volt emlékezetes (Hong-Kong első kormányzója is volt) – ezért is kapta később a lovagi címet. Mint nyelvtehetség több európai nemzet népköltészetét tanulmányozta, az 1820-as évek második felében érdeklődéssel fordult a magyar költészet felé. 1828-ban az antológia összeállításához magyar írók segítségét kérte. Rumy Károly küldött neki nyelvtant, szótárt, értekezéseket. Vörösmarty is hírt ad a vállalkozásról a Tudományos Gyűjteményben, 1828-ban. Ezt írja: „A tudós Angol, John Bowring Londonban legközelebb a magyar népdalokat fogja kiadni… továbbá szándékozik egy magyar antológiát is közre bocsátani angol forditással…” Döbrentei Gáborhoz is fordult Bowring népdalokért, népköltészeti anyagért: Bowring németül írt, Döbrentei pedig angolul válaszolt. Van egy megjegyzés Döbrenteinek Berzsenyihez írott egyik (1828. május 6.) levelében arra, hogy a Bowringnak írt levelet nem más, mint Széchenyi István gróf javította ki! Ezek szerint Stefi gróf lektorálta Döbrentei angol nyelvű levelét. Érdemes idézni Döbrentei szavait Berzsenyihez: „Isten veled. Nyájas dalt, balatoni dalt a pirosposgás magyar leány ajakárol, kedves angolomnak, a szőkének, kinek én, mivel németül roszul ira hozzám, inkább rosz angolban azt feleltem, hogy minekutána a német, sem az ő nyelve sem enyém, levelezzünk inkább egyinkén a magáén. Ki fogja enyémeket javítani gróf Széchenyi István, mint ezt is tevé, mert ő, ugyan angol.”

Röviddel antológiája megjelenése után Bowring elküldte emlékkönyvét Széchenyinek, hogy írjon bele valamit. A gróf, engedve a kérelemnek, ezt írta bele: „A nemzetiség angyala összeköt minden nemesb embert, habár nyelve, hazája különböző is. S ím azért üdvözlek, mint a Magyarnak lelki rokonát. Élj nemzetednek, élj az emberiségnek, mint eddig s hervadhatatlan babér zöldülend boldog halántékid körül.”

John Bowringot az Akadémia 1832. március 10-én külföldi levelező tagjává választotta. Bowring csak 1838-ban járt Magyarországon, bár ez a tartózkodás is szinte egyetlen estére szorítkozott. Valószínű, hogy Bowring már másnap tovább hajózott Bécs felé. 1866-ban Bowring (ekkor már: Sir John) még egy kötet erejéig a magyar költészethez fordul: kiadja Petőfi válogatott műveit angolul. A 240 oldalas mű ötvennégy vers, köztük a János vitéz fordítását tartalmazza. A Petőfi-fordítás szintén németből történt: ekkor Kertbeny Károly német nyelvű Petőfi-kötetét használta. Bár voltak előzményei a magyarság bemutatásának a szigetországban, Bowring végül is irodalmi antológiájával úttörő szerepet vitt kultúránk megismertetésében. (A szó szerinti idéztek Bánhegyi Zsoltnak a Magyar Tudományban közreadott írásából, valamint internetes enciklopédiákból származnak.)