Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Balázs Géza

Balázs Géza

Pomozi Péter

Pomozi Péter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

„Nemzedéknyi idő kell a változáshoz…” – Tízéves a Magyar Orvosi Nyelv

2010.12.6.3 hozzászólás

Bősze Péter orvosprofesszort Balázs Géza kérdezi

– Tízéves a Magyar Orvosi Nyelv című folyóirat, amelyet Bősze Péter indított el, és ma is alapító főszerkesztőként jegyzi. Miért indult ez a lap?

Bősze Péter (BP): Egy mondatban válaszolva: a magyar orvosi nyelv és ezen keresztül a magyar nyelv művelésére. Idézem, amit ezzel kapcsolatban az első szám bevezetőjében írtam: „A Magyar Orvosi Nyelv című folyóirat célja a magyar orvosi, és ezen keresztül – közvetve és közvetlenül is – a magyar nyelv ápolása. Egy »nyomtatott nyilvánosság«, melyben kivétel nélkül mindenki elmondhatja a magyar orvosi nyelvvel kapcsolatos véleményét, kifejtheti nézeteit, javaslatot tehet új fogalmak magyar megfelelőire, új szavakra, és bírálhatja, csiszolhatja a javasolt új szavakat és fogalmakat. Állást foglalhat továbbá az orvosi szavak és szószerkezetek írásának módjában is. Nyitott mindenre, mely a magyar orvosi nyelv jobbítása érdekében történik, és elősegíti a közös állásfoglalást, a nyelv egységes használatát.
A ma orvosa az orvosi szakma forradalmi változását, a molekuláris biológia korát éli. […]. Az ismeretek hatványozódnak. A molekuláris biológia új fogalmak ezreit szüli, új szótár születik, és mind angolul. Az angol kifejezések rátelepszenek más nyelvekre, beléjük épülnek, és előbb-utóbb uralni fogják azokat. Ez a veszély minket is fenyeget, és, ha nem találunk magyar megfelelőket, nem készítjük az új szótárt magyarul is, a magyar orvosi nyelv csenevésszé válik, egy kificamodott zagyva keverékké, melyet az orvosok is csak részleteiben fognak érteni.
Senki nem tagadja, hogy az orvosi irodalom és szakma nemzetközi nyelve az angol. Ez teljesen helyénvaló, mert a közös nyelv és a közös értelmezés a határok nélküli kutatás és orvosi gyakorlat elengedhetetlen része. Téves lenne minden országnak saját meghatározásokat megfogalmazni, áttekinthetetlenné tenné a helyzetet, és nagyon sokat ártana. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Európai Közösség egy közös csapat által vezetett, arctalanná vált országok szürke tömege legyen. Önazonosságukat megtartott, ezeréves gyökereiket erősítő, mérhetetlen nemzeti kulturális kincseiket őrző országok színes közösségébe akarunk belépni. Ez pedig nem képzelhető el a nemzeti nyelv megőrzése nélkül. A köznyelv, az irodalmi nyelv és a szaknyelvek – beleértve az orvosi nyelvet is – egységet képeznek, egymástól elválaszthatatlanok. Nekünk, orvosoknak és az egészségügyben, kutatásban tevékenykedőknek tehát kötelességünk és felelősségünk a magyar orvosi nyelv megőrzése és ápolása, amihez a nyelvészektől felbecsülhetetlen segítséget kapunk. A »Magyar Orvosi Nyelv« ennek a törekvésnek kíván országon belül és határon túl teret adni.”
– A szakmai értelmiség rendszerint a saját tudományával törődik, s kevéssé olyan kérdésekkel, mint a humán kultúra vagy a nyelv állapota. Mennyire elkötelezett az orvostársadalom a magyar nyelv iránt? De másként is kérdezhetem: vannak olyan kollégák, akik fölöslegesnek tartják, netalán ellenzik az effajta vállalkozást?

BP: A nyelv az orvos munkaeszköze, ezért a helyes beszéd, írás, a félreérthetetlen fogalmazás minden orvosnak fontos. Az orvosok között sok a művész, ám a nyelvész is. A magyar nyelv történelmében elmélyedve nem nehéz felfedezni, hogy sok orvos-nyelvész maradandót alkotott; csak egyetlen példa: Bugát Pál. Az orvosi társadalom nem tartja feleslegesnek a magyar orvosi nyelvért végzett erőfeszítéseinket, jóllehet sokan reménytelennek gondolják.
– Magyar Orvosi Nyelv… nyilván indokolható egy ilyen folyóirat. De akkor legyen külön lapja vagy fóruma a híradástechnikának, az atomfizikának, a szerves kémiának, a biológiának, a genetikának stb., illetve ezek nyelvének is?

BP: Bizony jó lenne, ha más szakmák is követnék a példát, és megteremtenék szaknyelvük folyóiratát. Jelentőségét először senki még csak megbecsülni sem tudja, de mikor majd szerkeszti a lapját, rádöbben, hogy munkája milyen nagyon-nagyon fontos. Rokon tudományoknak (például biológia, genetika) nem érdemes külön folyóiratot indítani. Ezeket a szaknyelvi területeket a Magyar Orvosi Nyelv című szaklap felöleli.
– Tíz év alatt melyek voltak a magyar orvosi nyelv súlyponti kérdései a lapban? Mivel foglalkoztak a legtöbbet, mivel egyáltalán nem, mit értékel sikernek, mit kudarcnak? És merre tovább?

BP: Sok súlyponti kérdés van, köztük különbséget tenni nehéz. A magyarítás, vagyis az idegen szakkifejezések magyar megfelelőinek megalkotása, ugyanolyan fontos, mint a nyelvhelyességi kérdések. Ám a gyökerek kutatásai, eleink munkásságának feltárása, ismertetése szintén elengedhetetlen; a tudomány is gyökereiből táplálkozik.
A legnagyobb siker az összefogás: összehangolni az egyéni kezdeményezéseket, amelyek rendre hamvába holtak, ezeknek teret adni, és együtt gondolkodni. Az új magyar szakkifejezések megteremtésére és elterjedésére csak így van lehetőség, s a nyelvhelyességi kérdések is csak ekként egységesíthetők. Több mint 2000 ember dolgozik a lap körül a Kárpát-medencében és azon kívül.
Ám nagy siker az is, hogy a Semmelweis Egyetemen a magyar orvosi nyelv kötelezően választható, pontértékű tantárgy lett, s nemegyszer évente kétszázan is ezt a tárgyat választották. Megjelent a magyar orvosi nyelv tankönyve is.
Kudarc az orvosok zömének elborzasztó beszéde, írása; nemzedéknyi idő kell ennek megváltoztatásához.
További teendők: sok van. Többek között a kitartás és még több ember bevonása a közös munkába; a közcsatornák megnyerése a magyar nyelv ügyének; a magyar értelmező orvosi szótár elkészítése, az MTA bevonása, ám mindenekelőtt a tanítás, tanítás; az orvosok, az egészségügyiek felrázása.
– Melyik a legsikeresebb, saját szóalkotása, amely átment az orvostudományba és a köztudatba?
BP: Nem tudom. Mindegyik magyar szakkifejezés, amelyet az idegen helyet mondanak és írnak, siker.
– Más országokban létezik hasonló fórum?
BP: Tudomásom szerint nem.
– Bősze Péter igényes kivitelezésű folyóirata rögtön megragadja a szemet is, meg persze az elmét is. De igen keveset tudunk az alapítóról. Ki tehát Bősze Péter, az orvos?

BP: Orvos vagyok, ízig-vérig az. Szülész-nőgyógyászként indultam, édesapám nyomdokaiba léptem. Később a nőgyógyászati rákokkal kezdtem behatóan foglalkozni, ekkor felhagytam a szülészettel, de még mindig honvágyam van utána. Bekerültem a nemzetközi körforgásba, s talán ennek köszönhető, hogy elkezdtem a magyar orvosi nyelvvel törődni, szembeszállva a világegységesítés (globalizáció) árnyoldalaival. Több orvosi tudományos társaságot alapítottam, köztük az Európai Nőgyógyászati Rák Akadémiát. Hozzávetőlegesen negyven orvosi társaságnak vagyok, voltam a tagja, soknak elnöke is, magyarnak, európainak egyaránt, és sok száz tudományos előadást tartottam hazai és nemzetközi tudományos rendezvényeken meghívott előadóként. Sok tudományos rendezvényt is szerveztem, európait és nemzetközit is, és több mint 200 tudományos közleményt írtam. Alapítottam három tudományos folyóiratot, ma is főszerkesztőjük vagyok, de az Európai Nőgyógyászati Rák szaklapnak is főszerkesztőként dolgozom. Szakkönyveket szerkesztettem és írtam, és munkatársaimmal létrehoztuk azt a nőgyógyászati sebészetet, amelyet a világban „Budapesti iskolának” neveznek. A legbüszkébb mégis a hat unokámra vagyok.
Manyszi-információ: Magyar Orvosi Nyelv X. évfolyam 1. szám (2010. augusztus).  Megjelenik évente kétszer. Alapító főszerkesztő: dr. Bősze Péter. Szerkesztő: dr. Laczkó Krisztina. (Előfizetési díj nincs, az érdeklődők számára a folyóiratot ingyen elküldik.) Honlap: www.orvosinyelv.hu. Hamarosan a szomagyarito.hu honlapon külön orvosi szómagyarító rovat is indul, amelynek szerkesztését Bősze Péter vállalta el.

3 hozzászólás

#1 Szabó T. Attila, dr.biol. 2011. 01. 3. 09:25:07

A magyar nyelvű szakmonográfiák sorozata az 1500-es években egy ma is érthető és szabatos magyarsággal írott orvosi kézirattal, az “Egész orvosságról való könyv azaz Ars medica hat kötetével indult. Úgy indult, hogy az egykori szerző, Lencsés György mindenütt megadta a fogalmak latin megfelelőit is. Megjegyzendő, hogy ez a monográfia abból az egy nemzedékkel korábbi, nyelvileg és szakmailag is képzett közösségből indult, melyet “Sárvári Doktori Iskolának” nevezhetünk, és amelynek az első magyar nyomtatott orvosi szöveget is köszönhetjük.

A 2000-es években indult Magyar Orvosi Nyelv korszakteremtő értékét ebbe a félévezredes távlatba állítva jelentősége ma még a kiberkorszak távlataiban felmérhetetlen. Ugyanis minden szakma megtanulása valójában nyelvtanulás is egyben. És ez az elemi igazság hihetetlenül felértékeli az anyanyelveket … nyilván a magyart is. A jelenkor orvosa a latin mellett/helyett az angollal megbirkózik … gyakran gyengécske anyanyelvi öntudattal.

Bősze Péter (kimondatlanul is) a félezer éves magyar orvosi nyelvi öntudat éltetője. Emberfeletti feladatot vállalt a MONy indításával. “Nyelvi edzőtáborában” a testi egészség gondozóin túl a szellemi egészségre is figyelő orvosok, biológusok “nevelődnek” és soraikban remélhetőleg azok is, akik átveszik majd a maga idejében a stafétabotot a következő nemzedékek számára.

#2 helyesíró 2011. 01. 7. 15:58:37
#3 helyesíró 2011. 01. 9. 11:43:09

Persze rosszmájú volt a címadó, mert nem Magyarország elnöke teszi közre a beszéd írott változatát.

Új hozzászólás