Halmai Tamás

Halmai Tamás

Magyari Sára

Magyari Sára

Kövesdy Zsuzsa

Kövesdy Zsuzsa

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Blogkultúra és demokratikus nyilvánosság

2010.09.10.nincs hozzászólás

A közkeletű vélekedés szerint az internet és különösen a web 2.0-ás alkalmazások (pl. a blogok) hozzájárulhatnak a társadalmi nyilvánosság radikális demokratizálásához. Érdemes azonban feltenni a kérdést, vajon valóban így van-e ez. Erős érvek szólnak amellett, hogy ez túlzott várakozás; feltételezésem szerint a web 2.0-tól és a blogoktól ennél jóval szerényebb eredményeket várhatunk. Előadásomban a fenti tézis mellett Jürgen Habermas A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című munkájának gondolatmenetére támaszkodva érvelek.

Habermas a nyilvánosságról

Klasszikus művében Habermas a társadalmi nyilvánosság (Öffentlichkeit, public sphere) kialakulásának eszmetörténeti-szociológiai vizsgálatára vállalkozik. Eszerint a társadalmi nyilvánosság a felvilágosodás „terméke”, kialakulása a 18. század során zajlik le. Ekkorra tehető a „kritika” eszméjének megerősödése (a mai értelemben vett műkritika kialakulása, a „társadalomkritika” megjelenése), valamint a nyilvános és a magánszféra elválasztása, amely új szféra kialakulásával jár együtt a magánszféra és az államhatalom között. A nyilvánosság elsődleges funkciója a közügyek állampolgári megvitatásának, s ezáltal az államhatalom ésszerű kontrolljának biztosítása.

Az ennek hátterében álló alapfeltevés: a nyilvánosságban a közérdek artikulálódik. A demokratikus nyilvánossággal kapcsolatos korabeli elvárások a következőek: 1. résztvevőinek egyenrangúaknak kell lenniük; 2. minden felmerülő kérdésnek megvitathatónak kell lennie; 3. e vitának potenciálisan minden állampolgár a résztvevője lehet.

„A polgári nyilvánosság az általános hozzáférés elvén áll vagy bukik. Olyan nyilvánosság, melyből bizonyos csoportok eo ipso ki vannak zárva, nemcsak tökéletlen, hanem egyáltalán nem is nyilvánosság.” (Habermas 1999, 150)

A nyilvánosság szerkezeti torzulása

A nyilvánossághoz való általános állampolgári hozzáférés a 19-20. század során fokozatosan valósul meg. Ennek hajtóerejéül egyrészt az alapvető társadalmi változások szolgálnak, másrészt elősegíti a tömegközlési eszközök rohamos fejlődése. Az általánossá váló hozzáférés azonban a nyilvánosság megfelelő működését ássa alá (legalább is a korai felvilágosodás által megfogalmazott elvárásokhoz képest). A nyilvánosság új résztvevőinek jelentős része ugyanis nem képes szelektálni a hozzáférhető információk között, csak leegyszerűsített tartalmakat képes vagy hajlandó befogadni. Ráadásul e résztvevők jelentős része egyszerűen közömbös a felmerülő, a közérdeket érintő kérdéseket illetően. Mindez a nyilvánosság strukúraváltozásához vezet.

Ez több fontos következménnyel jár. Egyrészt az információt egyre inkább szórakoztató formába csomagolják (megjelenik az infotainment). Másrészt a kritikai nyilvánosság helyett fogyasztói nyilvánosság alakul ki. Harmadrészt a közügyek megvitatása helyett teret nyer a közönség befolyásolásának igénye. Végül a nyilvános és a magánszféra összemosódik; a közérdek helyett a magánérdekek (piaci, politikai érdekek) nyomása érvényesül. Ennek eredményeképpen a nyilvánosságot egyre inkább kereskedelmi és szűkebb politikai szempontok tematizálják. „A megszervezett magánérdekek versengése behatol a nyilvánosságba.” (Habermas 1999, 264)

Változó médiumok, változatlan struktúra

Vajon hoz e mindebben alapvető változást az internet, különösen a web 2.0-ás alkalmazások megjelenése? Tézisem szerint nem. A nyilvánosság Habermas által detektált torzulása (más megközelítésben: a nyilvánosság valódi természete) változatlan marad a blogoszférában is.

Elméletileg általános a hozzáférés az internet kínálta nyilvánossághoz, a gyakorlatban viszont ugyanazok a problémák jelentkeznek, mint a fent vázolt habermasi folyamatban: 1. kezelhetetlenül sok tartalom válik hozzáférhetővé a webes környezetben és nehéz köztük a szelektálás; 2. egyre inkább érvényesül a kommercializálódás, a fogyasztói szemlélet; 3. a potenciális résztvevők jelentős része alulinformált vagy egyszerűen érdektelen a közügyeknek illetően. Az internet nyilvánossága ezáltal éppúgy piaci-politikai nyomásnak lesz kitéve, mint a struktúraváltozáson átesett demokratikus nyilvánosság. Elvileg hozzá lehet férni minden, az interneten elérhető tartalomhoz, gyakorlatilag viszont a felhasználót véges idő és véges kapacitás jellemzi (képetelenség minden releváns infrmációt megtalálni és befogadni). A szelektálás szempontjait így jelentős részben pénzügyi-politikai érdekek befolyásol(hat)ják.

Különösen igaz ez a blogok esetében. Itt elvileg mindenki nyilvánossá teheti a gondolatait, ám gyakorlatilag kicsi az esélye, hogy egy adott blog valódi nyilvánossághoz jusson, hacsak nem illeszkedik valamilyen bevett mintázatba. Például az index.hu blogajánlója könnyen népszerűvé tehet egy-egy kiválasztott blogot; itt főként aktuálpolitikai tartalmak vagy „katintásszám-növelő” témák kerülnek elő.

A blogok jelentősége a társadalmi nyilvánosságban

A web 2.0 a fentiek szerint tehát nem hoz globális változást a nyilvánosság terén. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne okozna fontos lokális változásokat. Az egyik ilyen változás, hogy a közösségi oldalak a politikai közösségek szervezésének új eszközeivé válnak; jó példa erre az Amerikai Egyesült Államokban az új médiumok szerepe az Obama-kampányban, illetve Magyarországon a parlamentbe újonnan bekerült pártok web 2.0-ás stratégiája.

Miben állhat a blogok (részleges) újszerűsége vagy jelentősége a nyilvánosság tekintetében? Az egyik lehetséges válasz erre a kérdésre: a blogok a politikai nézetek és identitások rétegzettebb, plurálisabb kifejezését teszik lehetővé. Ennek fő oka, hogy a mainstream médiánál kevésbé állnak a (tömeg)pártok kontrollja alatt, ugyanis többnyire nem „hivatásosok” készítik őket, hanem magánemberek, illetve pénzügyileg jóval kisebb anyagi ráfordítást igényelnek, mint a hivatásos sajtó működtetése.

Jó példa a blogok által kínált újszerű identitáskifejeződésre a hazai konzervatív-liberális blogok laza hálózata, amely nem illeszkedik a bevett politikai törésvonalakhoz. E blogoknak főként angolszász politikai előképei vannak (pártok szintjén: angol konzervatívok, amerikai republikánusok). Közös jellemzőjük az erőteljes atlantista orientáció, a politikai szélsőségek elutasítása, valamint a vállalkozás- és piacpártiság, a kisebb állam igénye. Szintén szembetűnő vonásuk a társadalmi hagyományok fontosságának hangsúlyozása (akár vallásiaké is), valamint a kritikus hozzáállás a hazai politikához, ám nem találunk általános „rendszerkritikát”.

A konzervatív-liberális blogok politikai nézetrendszere Magyarországon tömegpártok által jelenleg nem vagy korlátozottan képviselhető, a blogoszférában viszont dinamikusan növekvőek és sikeresek. A következő ismertebb vonatkozó blogokat említhetjük: konzervatorium.blog.hu (korábban Index Goldenblog-díjas, ma már alig frissül); mandiner.blog.hu; jobbklikk.hu; illetve a hirszerzo.hu blogjai. Ezek a blogok különböző pártok szavazóit fedik le, s a hazai pártokat illetően sem feltétlenül egyezik a politikai orientációjuk. Wittgensteini értelemben azonban igen alapvető „családi hasonlóságok” állnak fenn közöttük. Összességében a hazai politika fővonalában alig képviselt nézetrendszer szimpatizánsai számára kínálnak lehetőséget az önértelmezésre és az önkifejezésre.

Záró kérdések

1. Mekkora fejlődési (pluralizálódási) potenciál van a hazai közéleti blogokban? Ma még kevéssé látható, vajon lefedhetőek-e újabb politikai „fehér foltok” a blogoszférában, (például a baloldalon).

2. Lesz-e valamikor konkrét politikai visszacsatolása a nyilvánosság ezen formájának? Szintén kevéssé látható, hogy lehet-e komolyabb hatása az így szerveződő politikai közösségeknek vagy identitáscsoportoknak a „nagypolitikára”.

3. Nem vezet-e mindez a nyilvánosság szubkultúrákra való széthullásához? A hasonló blogok színesíthetik a politikai nyilvánosságot, de akár annak nagyfokú fragmentálódásához is hozzájárulhatnak. Különböző politikai orientációjú felhasználók egyre inkább a saját identitásuknak megfelelő médiumokat keresik, kerülik az annak ellentmondó véleményeket. Ez a trend érvényesül a hagyományos médiumok tekintetében is, és egyre inkább a blogoszférában is lehetőség van erre. Zárásként érdemes felidézni Habermas gyanúját: vagy egy nyilvánosság van, vagy nincs valódi nyilvánosság?!

Irodalom

Habermas, Jürgen 1999. A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest, Osiris Kiadó (ford. Endreffy Zoltán)

Új hozzászólás