Papp Andrea

Magyari Sára
  • Bók
    2020. 11. 5. 06:00

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál
  • Répa
    2020. 11. 27. 06:00

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Tájnyelv és média – Tudósítás egy kerekasztal-beszélgetésről

2010.07.19.1 hozzászólás

2010. június 21-én Mezey Katalin az Írók Alapítványának égisze alatt „kerekasztal-beszélgetést” és filmvetítést rendezett az Uránia Filmszínházban Tájnyelv és média címen.

A félkör mindkét oldala féloldalas volt: a médiát csak a Duna televízió és a Katolikus rádió képviselte, a nyelvész oldalon pedig csak a nyelvjárásokra szakosodott nyelvészek ültek, a vitát is nyelvjáráskutató, Kiss Jenő akadémikus vezette. Vizsgáztatási okokból végszóra érkezett meg Balázs Géza. Ő ülhetett volna középen, mert ő képviselte a közszolgálati rádiót és a köznyelvet.

A nyelvjárások megítélésében két szélsőséges nézet uralkodik. A tapasztalat szerint a városi emberek lenézik, műveletlennek tartják azt, aki nyelvjárásban beszél. Ehhez hozzájárul, hogy a kabarékban a vidéki emberek kifigurázására használják a tájszólást utánzó beszédet. Éppen ezért, aki eljön szülőföldjéről, igyekszik gyorsan leszokni anyanyelvjárásáról. Mások rajonganak a tájnyelvekért, és mindenáron teljes valójukban megőrzendőknek tartják őket.

Mint el is hangzott a beszélgetésben, a magyar nyelvjárások közt nincs akkora különbség, mint például a német vagy az olasz nyelvjárások közt, ezek akár külön nyelveknek is számíthatnának, hiszen a közép-olasz meg sem érti a dél-olaszt, a bajor az észak-német tájszólást, nem is beszélve az osztrákról és a svájci németről. (Viszont a különböző nevű szlávok egész jól megértik egymást.) A franciák a forradalom nagy vívmányának tartják, hogy megteremtették az egységes francia nyelvet. (Magyarán: gondoskodtak nemzetségeik beolvasztásáról.) Garibaldi, miután egyesítette Olaszországot, azt mondta: most már meg kell teremteni az olasz nyelvet is. A magyar nyelv, talán Árpád okos letelepítési politikájának köszönhetően – talán a történelmi viharok miatti gyakori átrendeződés miatt – elég egységes. A „kerekasztalnál” Fodor Katalin a csángók nyelvéről, helyzetéről beszélt, a filmvetítésben elsősorban a palócokkal foglalkoztak. Ez a két legszélsőségesebb nyelvjárás, de jobbára ezeket is értjük. Juhász Dezső meg is jegyezte, hogy a közép-alföldi nyelvjárást kevésbé ismerjük, mint a csángót.

A széttagoltság magában véve nem érték. Az viszont igaz, amit talán szintén Juhász Dezső mondott: a nyelvjárások a nyelv aranyfedezete. A nyelvújítók nagy ötlete volt, hogy a nyelvjárásokból vett szavakkal gazdagították a köznyelvi szókincset. Ez a lehetőség ma is fennáll. Továbbá a nyelvjárások őrzik a kiejtésbeli változatosságot, de az eredeti magyar gondolkodásmódot is, mert a városi, művelt embereket sokkal inkább befolyásolják az idegen hatások. (Sajnos, a tévén keresztül már a vidékieket is.)  A csángó nyelvjárás azért különösen érdekes, mert régen elszakadt a tömbmagyarságtól, így esetleg megmaradtak benne régebbi vonások, segíthet értelmezni a nyelvemlékeket. Azonban nem kell azt gondolni, hogy a csángó nyelvjárás úgy, ahogy van, a régi magyar nyelv. Nyilván az is változott, csak külön, másfelé változott, más hatások érték.

A nyelvjárások nagy része őrzi az e és ë hang különbségét, de igazi a és á hangot is csak vidéken hallani. Ebből a szempontból a palóc rendhagyó, éppen legsajátabb hangunkat, az a-t nem ismeri, az e és ë különbsége viszont ott is megvan. Bár Budapest lakossága és így nyelve is kevert, a tipikusnak mondható pesti nyelv – sorvadt hangkészletével – semmiképpen sem tekinthető értékesebbnek bármelyik nyelvjárásnál, azt is lehetne mondani, hogy ez is egy nyelvjárás.

A nyelvjárások becsületének helyreállításáért különféle javaslatok hangzottak el részint az előadóktól, részint a hozzászólóktól: nyelvi műsorokban ismertetni kellene a nyelvjárásokat; egy-egy vidékről szóló műsorban az ottani tájnyelven kellene beszélni. Elhangzott, hogy külföldi rádiókban, tévékben vannak külön tájnyelvi műsorok. Valaki még azt is fölvetette, hogy tanítsák a színi növendékeket tájnyelven beszélni. – Más nyelvjárását megtanulni botorság, nem is lehet hitelesen. Erre iskolapélda a Rózsa Sándor-film hamis ö-zése, valaki említette is.

A helyes út a Duna televízióé. Matula Ágnes elmondta, hogy természetszerűleg sok a vidéki, határon túli műsoruk, és a helyszíni tudósítóik helybéli emberek, az ottani nyelvváltozatot beszélik, sőt, belső munkatársaik közt is vannak erdélyi, délvidéki származásúak, akik megtartották az e és ë hang megkülönböztetését. Erre ott biztatják is őket.

Balázs Géza ismertette a Magyar Rádió új nyelvi szabályzatát, amely az enyhe nyelvjárásiasságot már megengedi. Hozzáfűzte: azért, nehogy, ha egy újmunkatárs magával hozza kétféle e hangját, leszoktassák róla – mert azelőtt ez volt a gyakorlat. Ez már előrelépés, de kevés.

A ma oly divatos jelszó, az esélyegyenlőség megkövetelné, hogy minden magyar magáénak érezhesse a műsorszolgáltatókat, s rajtuk keresztül magát anyanyelvével együtt egyenrangúnak érezhesse a fővárosi emberrel.               

Kiss Jenő és mások is természetes megoldásnak tartották, hogy ki-ki tartsa meg házi használatra anyanyelvjárását, és ha városba költözik, értelmiségi pályára lép,  különösen,  ha nyilvánosság előtt beszél, váltson át köznyelvre.

Nem hiszem, hogy kívánatos a belső kétnyelvűség. Sokkal inkább kívánatos, hogy átjárás legyen a nyelvjárások és a köznyelv között, mert csak így tudják a tájnyelvek gazdagítani a köznyelvet. Az lenne a célszerű, hogy akik elhagyják szülőhelyüket, ne hagyják el teljesen anyanyelvjárásukat, csak tompítsák annak jellegzetességeit annyira, amennyire a környezethez való természetes alkalmazás magával hozza. Ez körülbelül megfelel a táji (regionális) köznyelvnek, melyet a vidéki városokban lakók, vidéki értelmiségiek beszélnek.

Nem minden érték a tájnyelvekben. Nem tekinthetők értéknek például a hangkiejtések, az  elnagyolások, mint há mész, ement Kovácsékho’, és bármennyire védik is sokan, nem érték a suksükölés, mert egy nyelvtani megkülönböztetést elsikkaszt. De vannak szótöbbletek, amelyeket jó, ha megismer az egész ország, és vannak olyan nyelvtani formák is, amelyek egyenértékűek a köznyelviként elfogadottal, például nagyobb tőle, különösen pedig az a, á, e és ë  tiszta ejtése. Az ö-zés is többlet, hiszen változatosabb. A magyar nyelvnek lényeges vonása a tiszta, egyértelmű hangképzés, nem tartozik bele kettőshangzó, de a hajdúsági, szabolcsi kettőshangzó enyhébb változatban színesíti a hangzást. A palóc nyelvjárás az a és á hang sajátos ejtésével erősen eltér nemcsak a köznyelvtől, hanem az összes többi magyar nyelvjárástól is, a de olyan enyhe változatban, ahogyan Reisz András időjárás-ismertető használja, senkit sem zavar. Mivel elég nagy nyelvjárás, itt van a legnagyobb külön nyelvi tudat.

A műsorszolgáltatóktól az lenne a helyes, ha tudatosan alkalmaznának megfelelő arányban vidékről, határon túlról származó beszélőket, akik még nem felejtettek el mindent anyanyelvjárásukból. Egyik felszólaló azt mondta: nem lehet tájnyelven beszélőket találni. Dehogynem! Még Pesten is, csak a piacra kell kimenni. Nem kell mindenáron szélsőséget keresni, mert a magyar nyelvjárások jó része nem szélsőséges. Senkit sem hallottam olyan szép tisztán beszélni, mint a Szentegyházi  Gyermekfilharmónia bemondóját. Aztán kiderült, hogy mind úgy beszélnek. Semmi elnagyoltság, sem éneklő hanghordozás, ami némelyik székely nyelvjárásra jellemző, minden hangsúlyuk a helyén van, és minden hangnak megvan a határozott képzési helye.

Az erdélyiek, ha idejönnek, nem sietnek annyira levetni eredeti kiejtésüket, hanem büszkék rá. Szombathelyen, ha az utcán eligazítást kérek, mindenki erősen nyílt e-vel (és persze zárt ë-vel is) beszél, de ha beteszem a lábam a főiskolára, ott már nemcsak mëkëgnek, hanem nyeevognak is. Ezt az irányt csak úgy lehet megfordítani, ha a tévékben, rádiókban kellő arányban szerepelnek vidéki származású bemondók, műsorvezetők. Azzal kell meghirdetni, hogy ilyet keresnek, és akkor lesz jelentkező. Könnyebb eleve szépen beszélőt választani, mint javítani a helytelen kiejtést.

1 hozzászólás

#1 E 2011. 09. 19. 11:19:10

Szerintem legszélesebb körben úgy lehetne megismertetni és elfogadtatni a nyelvjárásokat, ha különböző nyelvterületeken játszódó szappanoperák készülnének, nyelvjárási színészekkel. Ezeket általában egy széles réteg kedveli, így sok emberhez eljutna. Emellett két másik előnye is van. Egyrészt egy-egy elszigetelt beszélő helyett sok egyéni változatban és nagy mennyiségben hallhatnánk a nyelvjárásokat. Másrészt ha kellőképpen megkedveli a közönség a szereplőket, azután kevésbé lenézően fog tekinteni ezekre a beszélőkre.

Új hozzászólás