Papp Andrea

Magyari Sára
  • Bók
    2020. 11. 5. 06:00

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások
Balázs Géza

Miről mesélhetnének a maják? Tetten ért szavak 05.

2009.08.15.nincs hozzászólás

Az antropológiai nyelvészet azt vallja, hogy a különböző nyelvcsoportok és nyelvek másként látják, másként képezik le a világot. Amerika őslakosai például a valóságot a folyamatok összefonódásaként észlelik.

Első cikkecském, a Pajtás újságban a mátrafüredi Bene-vár fölfedezéséről szólt. Édesapámmal a sűrű bozóttal benőtt várromot megkerestük, lerajzoltuk. Ez a fölfedezési láz hajt azóta is: történeti, nyelvtörténeti, nyelvi kérdésekben. Amikor nemrégiben Guatemalában a trópusi őserdőből kikandikáló, illetve az őserdő fái által benőtt maja templompiramisokat szemléltem (ebben a mondatban további rejtett utalások lehetségesek, de kérem szépen ezeket most nem figyelembe venni), csöppet sem zavart a negyvenfokos hőség, az emberfaló szúnyograjok, csak róttam a köveket föl és le. Azóta pedig falom a maja kultúráról szóló könyveket. Érteni szeretném, hogy hogyan éltek, miért építették ezeket a városokat, miért hagyták el őket, miről árulkodnak tudományos fölfedezéseik, megmaradt kódexeik, a legutóbbi időkig titokzatos írásuk. Mai eszünkkel nem emelnénk a trópusi őserdőben ötven-száz méteres templompiramisokat, nem építenénk városokat. Ráadásul sokszor egymástól kőhajításnyira, tucatszám. Miért is?

Antropocentrizmus

A hétköznapi ember folyton összehasonlít, és viszonyítása középpontjába magát helyezi. Antropocentrizmusnak (emberközpontúságnak) nevezzük ezt a látásmódot. Ha a világ, a természet dolgaival tesszük ezt: ez az antropomorfizmus (emberalakúság). És az is általános emberi vonás, hogy mások viselkedését saját magunkkal, illetve jelképrendszerünk jelenségeivel vetjük össze, ezáltal kategorizálva a másikat, anélkül, hogy valóban megértenénk. Ha más népekkel szemben tesszük: ez az etnocentrizmus, ha mindenki mással: egoizmus. Ezzel szemben a kulturális antropológia arra tanít, hogy a tőlünk eltérőt megértsük, elfogadjuk, természetes kulturális jelenségnek tekintsük.

Kategorizációnk mélyén ott lapul a nyelv, sőt azt is mondhatjuk, hogy világlátásunk alapja az anyanyelvünk. Ebből pedig az következik, hogy nemcsak a más kultúrákban, de a más nyelvekben is meg kell merítkeznünk ahhoz, hogy jobban, például előítéletektől mentesen értsük meg egymást.

Az európai ember a más élőlényekből és tárgyakból álló világon kívül helyezi magát. Ezt jól mutatja a nyelvi antropocentrizmusnak nevezett jelenség, vagyis árulkodó jele annak, hogy mindent magunkhoz viszonyítunk. A valóság jelentéseinek emberi tartalommal, analógiával való felruházása a nyelvben a metaforikus jelentésátvitel (hegyhát, kerékagy, fűrészfog, a kancsó füle), a stilisztikában pedig a metafora egyik származéka a perszonifikáció (megszemélyesítés) (pl. az óra jár, ágyúszó, Látó hegy).

Ösztönösen tiltakozik az antropocentrizmus fogalma ellen Szilágyi N. Sándor. Mint írja, ezzel a megnevezéssel méltánytalanul kizárjuk a viselkedők közül az állatokat, pedig sokszorta többen vannak, mint mi, emberek. Ezért inkább zoomorfizmusról beszél. És tényleg, szája, füle az állatnak is van!

Kiemelkedve az őserdőből és az időből

Kimerevítve az idő: ott állok valahol a guatemalai őserődben, egy kisebb, alig számontarott maja városban, Yaxjában (ejtsd: Jasa), az egyik templompiramis tetején, nézem a tájat, próbálom megérteni a félévezred, évezred előtti a majákat. Balra egy csodás tó, egy kb. egy kilométeres sugarú félkörben sorakoznak a templompiramisok. Fölfedezek egy autópályányi sétányt (?), kétoldalt pedig a papok (?), hivatalnokok (?) házait. Egyedül vagyunk (meg a szúnyogok), a turisták megelégednek a legszebbnek tartott Tikal megtekintésével, pedig itt ugyanúgy minden csodálatos és érthetetlen.

A kulturális antropológia, illetve az antropológiai nyelvészet azt vallja, hogy a különböző nyelvcsoportok és nyelvek másként látják, másként képezik le a világot. Anélkül, hogy a rendkívül sokszínű indián nyelvekről bármiféle közös, általános jellemzőt állítanék, az egyes szerzők meglátása alapján néhány jelenséget idézek. Amerika őslakosai a valóságot a folyamatok összefonódásaként észlelik, vagyis látásmódjuk: holisztikus. A világ és az ember kölcsönös és szoros kapcsolatban van egymással.

Az indiánok számára az idő nem egyenes vonalú (lineáris), hanem visszatérő (ciklikus).

Ennek alapján nem úgy tagolják az időt, mint az indoeurópai kultúrákban élők. Elődeik, például a még számos titkot őrző maja papok, tudósok a mainál is pontosabban ismerték a nap, a hónap, az év fogalmát, viszont nem tagolták az időt hetekre, órákra, percekre – mert az nem létezik a természetben. Az angloamerikaiak számára az „indián idő” kifejezés a pontatlanságot fejezi ki. Az európaiak és az amerikaiak megkülönböztetik a múlt, a jelen és jövő időt. Míg az indiánok a folyamatos jelenben élnek, a modern világ emberei a jövőben. Milyen gyakori megnyilatkozásunk: „Ez a gyorsétterem kitűnő! Máskor is ide fogunk jönni!”

Egy leegyszerűsített megfigyelés szerint a hopi indiánoknak nincs grammatikai formájuk, szavuk a múltra és a jövőre, általában az időtartamra. Kevés érdeklődést mutatnak a pontos sorozatok, pl. a keltezés, a naptár, a kronológia iránt. Ez a korai nyelvészeti nézet talán a kevés és a rossz fordításból eredt. Később megcáfolták, mert megállapították, hogy a hopi nyelvben van igeidő, vannak időre vonatkozó kifejezések, s kultúrájukban az események felidézésére számos módszert alkalmaznak a napkalendáriumtól a naptárzsinórokon át a rovátkázott naptárvesszőkig. Persze másként, máshogy; amely csak más szemüvegen át érthető.

Konkrétumok

Az indián nyelvekben nincsenek elvont főnevek, a főneveket konkrét dolgokra használják. Minden állapotot, viszonyt, betegséget, légköri jelenséget vagy eseményt igékkel fejeznek ki. Ennek nyelvtani alapja az indián nyelvek többségének poliszintetikus („bekebelező”) nyelvtana. Az ilyen nyelvek egy komplex igébe építik be a többi mondatrészt kifejező szófajt, toldalékot.

Az indián nyelvekben – tudjuk az e téren is hiteles indiánregényekből – az embereket sem nevezik meg főnevekkel. Az egyik nyelvben a feleség az, „aki a szívedről gondoskodik”, a leány „aki gazdagítja az életedet”, s a fiú „aki férfivá válik”, egy másik nyelvben a férfi „aki emberré vált”. A keresztnevek is gyakran szószerkezetek, például: „aki farkasokkal táncol”.

Az indián nyelvekben meglévő alanytalan mondatok a dolgok embertől független módjára utalnak. Ilyen példát a magyar nyelvből is hozhatunk: „Esik. Villámlik.”

Az indián nyelvek – leginkább angol nyelvű – kutatói egyenesen azt vallják, hogy ezek a nyelvek jobban képesek tükrözni a fizikai jelenségeket, mint például az angol nyelv. Az angol nyelv a fizikusok számára túl szegény igékben. Az indián nyelvek azzal, hogy hiányoznak belőlük az absztrakt főnevek, valamint az állapotokat, folyamatokat igékkel írják le, a fizikai (természeti) leírások számára pontosabbak, mint az angol.

Példáim esetlegesek, de nem véletlenül válogattam őket úgy, hogy fölismerhetők legyenek belőlük a nyelvi látásmódok, vagy világinterpretációk közötti különbségek. A különféle nyelvcsaládok és kulturális környezetek nyelvi világképeinek kutatása az antropológiai nyelvészet fontos feladata. Az ilyen nyelvtudomány ember és társadalom megértését tűzi ki célul.

A maják

A maják legalább négy évezrede, de lehet, hogy sokkal régebben élnek Közép-Amerikában, a Yucatán-félszigeten és annak szomszédságában. Amit tudunk: már több mint száz városukat találtak meg (s talán még egyszer annyit rejt a föld). „Az Újvilág görögjei” a spanyol hódítás előtti Amerika legfejlettebb civilizációját hozták létre.

Templompiramisaik közül a tikali a 20. századig Amerika legmagasabb épületének számított. A fém, a kerék, a háziállatok hiányának ellenére anyagi és szellemi műveltségük a világ bármely civilizációjával vetekszik. Három jelentősebb kódexük és számos kőbe, illetve tárgyra vésett írásos emlékük elárul valamit az életükről. A maja írás az Amerikában kialakult egyetlen valódi írás, „megfejtői” ellentmondanak egymásnak (hieroglifikusnak, ideografikusnak, szillabikusnak, alfabetikusnak is tartják, de leginkább valamilyen vegyes rendszerűnek – de lehet-e ilyen igazából?). Írásbeli emlékeik igen fejlett matematikai, asztrológiai ismeretekre utalnak, azonkívül az uralkodók életét, a szertartásokat, a háborúikat rögzítik. Ha helyesen olvassák őket. Talán az őserdőtől elhódított föld kihasználása, a sorozatos háborúskodás, a vallási tébolyból fakadó emberáldozatok okozták kultúrájuk visszaszorulását, amelyet a spanyol hódítók már csak bevégezek „pogány” kézirataik elégetésével. Mexikóban, Guatemalában, Hondurasban, Salvadorban és Belizben ma is élnek maják, összesen talán kétmillióan, de ősi írott köveiket már nem értik, legföljebb mutogatják a turistáknak.

Engem elvarázsoltak a maják, kereső, kutató lénnyé tettek a nyelv titkai.

Az írásban fölhasználtam Banczerowski Janusz, Norman Hammond, V. A. Kuzmiscsev, Steven Pinkler, Szilágyi N. Sándor és mások gondolatait. Az írás első változata az Édes Anyanyelvünk című folyóirat 2006/5. számában jelent meg (Miért érdekes?-sorozat). A mostani közlés indoka Balázs Géza és Takács Szilvia Bevezetés az antropológiai nyelvészetbe című kötetének megjelentése. Miről mesélhetnének a maják?

Új hozzászólás