A szellemektől félnek az emberek, ezért a parkot éjjel mindenki messze elkerüli. Ezért maradtak meg a háború után a park csodálatos fái, senki nem merte az éj leple alatt kivágni őket, hátha Kazinczy éppen arra jár és rápirít, a szívbajt hozzá rá. Én mint a néplélek kutatója, nem félek a szellemektől. A minap, amikor itt éjszakáztam, éjfélkor fölkeltem és kimentem a parkba. Nemsokára valóban feltűnt egy árny-alak, régi idők homályából, nem kétséges, Kazinczy Ferenc volt. Regényes beszélgetésünket most nem idézhetem, csak a mai ünnepi eseménnyel kapcsolatos részt.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közönség!

Széphalmon egy hiedelem szerint Kazinczy Ferenc, a Mester éjjelente itt járkál a parkban. Sétál, körülnéz, megállapít, vizsgálgatja a park fáit, elzavarja a kóbor kutyákat. A szellemektől félnek az emberek, ezért a parkot éjjel mindenki messze elkerüli. Ezért maradtak meg a háború után a park csodálatos fái, senki nem merte az éj leple alatt kivágni őket, hátha Kazinczy éppen arra jár és rápirít, a szívbajt hozzá rá.

Én mint a néplélek kutatója, nem félek a szellemektől. A minap, amikor itt éjszakáztam, éjfélkor fölkeltem és kimentem a parkba. Nemsokára valóban feltűnt egy árny-alak, régi idők homályából, nem kétséges, Kazinczy Ferenc volt. Regényes beszélgetésünket most nem idézhetem, csak a mai ünnepi eseménnyel kapcsolatos részt:

– Valami óriás gabona- vagy kukoricatárolót emeltek ide a gyümölcsöskertem mellé. Minek? Akkora az éhínség?
– Nem, ez múzeum. A Magyar Nyelv Múzeuma.
– Hogyan? Nem beszélnek magyarul, a nyelvet múzeumba teszik?
– Nem, Mester, éppen ellenkezőleg! Ez egy kicsit szent hely, a múzsák ligete, ahol többet lehet megtudni a magyar nyelvről, ahová azok jönnek, aki szeretik a magyar nyelvet.
– Ez szép! De hát a nyelvet nem „szent helyre” kell tenni, a szent hely a templom, a nyelvet használni kell.
– Azért használjuk is. A mindennapokban, a közéletben, a médiában…
– Mi a csodában?
– A médiában… akarom mondani, vannak az újságok mellett hangos és hangos-képes újságok is. És vannak költők, írók, akik ugyancsak magyarul írnak.
– Milyen stílban írnak a szépmívesek manapság? Fentebb stílban?
– Posztmodern stílban írnak sokan…
– Ezt hagyjuk, mert olyan értelmetlen dolgokat mondasz. Mi található abban a múzsák ligetében?
– Mester, megvalósult a Magyar Tudományos Akadémia, amelyet te is szerveztél, lerajzoltál. Rajzod ihlette azt a bástyaszerű épületrészt, amelyet gabonatárolónak néztél. A Magyar Tudományos Akadémia a magyar nyelv művelésére jött létre.
– És művelitek a magyar nyelvet?
– Hogyne. Van, aki műveli, van, aki mívelteti… De térjünk vissza a múzeumra, a múzsák ligetére. Már több mint egy évszázada zarándokolnak ide Széphalomba a magyarok, diákok, felnőttek egyaránt, sírodhoz, illetve a parkban emelt emlékmauzóleumhoz. Sokaknak meghatározó, életre szóló élmény ez a kirándulás. Ezért találta ki egy nyelvész, Pásztor Emil, hogy legyen itt egy magyar nyelvtörténeti múzeum. És a megye, most úgy nevezik, Borsod-Abaúj-Zemplén, vagyis egy kicsit nagyobb lett, mint a te korodban, az ország viszont ezzel szemben kisebb, szóval a megye építtetett ide egy múzeumot, amelyben kiállítások, előadások lesznek, ahol az emberek találkozhatnak, művelődhetnek, tanulhatnak. Akár egy „feketeleves” mellett…
– Ez rendes dolog. Ha mellette rendszeresen imádkoztok is, akkor majd közbejárok a lelki
üdvötökért…
– Éppen most nyílt meg az állandó kiállítás. A magyar szó világa. Hiszen a kultúra leginkább szavakba van kódolva.
– Talán műveltség, művelődés, kiművelődés és talán foglalva. A műveltség szavakban van foglalva. Ezt akartad mondani?
– Ezt, Mester, csak ha mindig megállítasz, akkor nem jutok a végére. Szóval egy szekértől, a paraszti élet egyik jelképétől indulhatunk el, és eljuthatunk egy, a számodra most nem érthető „motorkerékpár” nevezetű tárgyig, amely a modern kor, a technika, a sebesség korszakának egyik jelképe is lehetne. A szekér ugyebár az emberi mértékkel mérhető haladás, a motorkerékpár, főleg fölturbózva a sebesség, a sebesség-kultusz. Volt, aki kicsivel utánad azt mondta, hogy a magyar paraszt olyan buta, hogy legföljebb háromszáz szót ismer. Mi most azt akarjuk bizonyítani, hogy csak egy olyan jellemző eszköz, mint az általad is jól ismert szekér esetében több tucat szavunk van, a paraszti élet pedig tele van számos kifejező, színes, részletgazdag kifejezéssel. A mai világot az általad nem ismert „motorkerékpár” és mellette egy „üzemanyag-töltőállomás” magyarul benzinkút jelzi, de később lesz majd itt számítógép, mobiltelefon, interaktivitás is, de ebbe most ne bonyolódjunk bele.
– Látom, gondotok van az idegen szavakkal…
– Vannak gondok az idegen szavakkal. A te korodban a latin és a német szavak árasztották el a magyar nyelvet, most az angol szavak, bár ezek olyan angol szavak, hogy egy angol sokszor rájuk sem ismerne. De inkább mondom tovább, hogy a kiállítás látogatója milyen utat járhat be a magyar szó világában. Megtudhatja, hogy hány magyar szó van…
– Ne csigázz, áruld el…
– Két okból nem tehetem. Az egyik lelőném a poént. A másik: nem tudom. De kérlek, este, záróra után nézz körül, téged úgysem érzékel a riasztó, nagyon sok elgondolkodtató számot fogsz látni. A magyar nyelv most készülő nagyszótárában csaknem egymillió szó lesz!
– Csak most készül a magyar nyelv szótára?
– Nem, van már több tucat magyar nyelvi szótárunk. Sőt, manapság évente jelennek meg újabb és újabb szótárak. De ez lesz a legnagyobb. Aki a szótárakkal akar megismerkedni, vagyis a magyar nyelv szókincsének különféle szempontok szerint való összegyűjtésével és közreadásával, az az egyik itt található szótárházban sok időt eltölthet. Összegyűjtöttük a magyar nyelv jellemzőit. Mert a magyar nyelv sokban különbözik a többi, főleg a környező nyelvtől. Hangzásában, nyelvtanában, szókészletében, megfogalmazásmódjában…
– Én ne tudnám, ne oktass itt engem…
– S mivel a szavak nem csak a léleknek a tükrei, hanem a különböző történelmi korszakoknak is, ezért megtalálhatók a 20. század, a háború utáni időszak, a rendszerváltás utáni korszak divatos szavai, kifejezései is.
– Igen, sajnos én is értesültem a háborúkról, meg ezekről a belső változásokról… S azt is mondják, hogy valamiféle határok vernek éket a magyarul beszélők közé. Itt a szomszédban is lett valamilyen határ…
– Van bizony, és vigyázni is kell, mert egyrészt óvatosan kell róla beszélni, másrészt pedig ha kézi telefonálunk (távolba beszélünk), akkor ügyelni kell, hogy azt ne egy másik állam telefontarifájával tegyük.
– Már megint kezdesz nagyon eltelni magatokkal. Nincs már hangotok, hogy távolba kiáltsatok, ezért kell kézbe beszélni? Na mindegy, az utódok mindig korcsabbak az elődöknél. De a költők, írók, diákok, ugye szépen beszélnek magyarul?
– Persze, hogy szépen. Legjobb íróink-költőink szóanyagát szótárakban gyűjtöttük össze,
ezek az írói szótárak. Azért is van szükség ezekre, mert a mai diákok nem mindig értik jól azokat a szövegeket, amelyeket egy-két vagy több száz éve írtak. Ahogy Te nem érted a kultúrát, a kódolást, a mobiltelefonozást, úgy a mai diákok nem mindig tudják, nem értik pontosan, hogy mit jelentenek ezek a sorok: „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja / Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta / Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben / Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben…”
– Azért azt szeretném halkan megjegyezni, hogy én tudom, mit jelent a kultúra, de én azt magyarul is tudom. A mai deákok nem értik azt, hogy ég, határ, mező?
– De ezeket a szavakat éppen értik. Persze a ma már nemcsak a napmelegtől ég valami, hanem a diákok azt mondják: „égek a szüleim előtt”, és ekkor nem feltétlenül lángolnak, meg azt is mondják „leégtem”, s ekkor sem szenesedtek el, hanem csak azt akarják közölni, hogy nincs pénzük. A határ kapcsán is inkább az itt található (egy ideje most újra nem található) határállomásra gondolnak, a mező szóról sem elsősorban a kék búzavirág, a pacsirtaszó, a lepkék és szöcskék jutnak eszükbe, hanem „A számítógépes tárnak meghatározott adatok bevitelére, kihozatalára, illetve előkészítésére szolgáló, címmel megjelölt részére”.
– Rossz lehet nekik, de nekünk sem volt mindig jó. Kufsteinban például meglehetősen rossz volt, azután nem volt mindig tüzelőnk, Újhelyben sokat fáztam a levéltárban, és nem mindig jött szekér, amelyre fölkéredzkedhettem volna… Úgyhogy én nagyon megértem a mai fiatalokat, ha nem ismerik a határt, a mezőt, a kopár sziket és a tikkadt szöcskenyájat, a torsot. De majd ti, tanárok megtanítjátok nekik…
– Részben megtanítjuk… de mielőtt ebbe belemennék, csak megjegyezném, hogy nekünk sincs mindig tüzelőnk, meg falusi iskola se mindenhol, a diákok gyakran mondják, „ez gáz”, meg azt is mondják, „gáz van, ha nincs villany…” És most sem jár mindig szekér Újhely és Széphalom között… De mi most nem panaszkodni jöttünk ide, hanem ünnepelni. Igen, szeretnénk a diákokkal és persze minden múzeum- vagy ligetlátogatóval megismertetni a régi szavakat, szólásokat. Vendégeink a múzeumban barangolva a szókészleti csoportok, kis szóházak, szótárházak között, saját maguk is rádöbbenhetnek arra, hogy milyen érdekes a nyelv. Ráadásul közben kis feladatokat is megoldhatnak: találgathatnak, hogy melyik szó honnan érkezett, emlékezetükből összegyűjthetnek szavakat, szólásokat bizonyos fogalmakra, sőt ki is találhatnak új szavakat, mintegy kiegészíthetik a kiállítást. Ezt a módszert múzeumpedagógiának nevezik.
– Várj csak, hadd értelmezzem: A múzsák ligetének neveléstana? Nem egészen értem, de a gyerekek mindig szerették a fölfedezést, a játékot – gondolom, hogy ezt a jó tulajdonságukat megőrizték.
– A gyerek örök, kedves Mester.
– No, remek, látom, hogy alig férsz a bőrödbe, hogy eldicsekedhess vele, mi lesz még a múzsák ligetében!
– Szó szerint így van, kedves Mester! A Magyar Nyelv Múzeumának állandó kiállítása ugyanis tovább épül, és egy év múlva újabb stációk, állomások nyílnak meg. Itt szó lesz majd a magyar nyelv nyelvrokonságáról, a magyar nyelvemlékekről, a nyelvjárásokról, a szaknyelvekről, az anyanyelvi mozgalmakról, a magyar nyelvnek a világ nyelvei között elfoglalt helyéről… és bizony ebben a házban kell helyet kapnia annak a sok nyelvészi, írói, közéleti fáradozásnak, amely a magyar nyelv ügyében folyt. A magyar nyelvről szóló vallomásokból ma már köteteket állítottak össze, az egyik éppen a te epigrammád, A mi nyelvünk címet viseli.
– Azt bizony érdekes lesz, ha ennyi minden belefér abba a gabonatárolóba, azaz akadémiai házba, vagy a múzsák ligetének otthonába. De hát a nyelv élete nagyon hosszú, évszázadokat, évezredeket fog át, őseinket utódainkkal, és engemet is veletek. Tényleg, miként vélekedtek manapság a nyelvújításról, amelynek, szörnyűség kimondani, mégiscsak én voltam valami mozgonya…
– Sokféleképpen vélekednek róla, kedves Mester. Sokan csak nevetgélnek a mesterkélt szavakon. Ez a mozgony is furcsa egy kicsit, mi ma mozdonynak mondjuk. A nyelvújítás is kapott egy kis házat… majd nézd meg este, ha hazamentek a gyerekek. A lényeg, hogy magyarul beszélünk. Mert ugye ez volt a nyelvújítás fő célja: a magyar nyelv fenntartása, korszerűsítése, gazdagítása. A nyelvújítás annyira jól sikerült, hogy egyrészt ma Magyarországon mindenki beszél magyarul, másrészt nem nagyon akarnak beszélni a magyarok idegen nyelveken…
– Ez már baj. No mindegy, mindig voltak gondok, de a lényeg, hogy él a magyar nyelv, s hogy most ilyen sokan jönnek Kisbányácskára, hoppá Széphalomba, ez azért azt jelenti, hogy fontosak nektek őseitek eszméi, tehát nem éltünk hiába. Ez jól esik, és nem is titkolom, mi 19. századi emberek még szeretjük és vállaljuk az érzelmeinket. Hogy én itt egy ilyen kiállítóóhelyet kaptam, amelyet szépen fel is újítottak, s úgy jönnek oda, mint egy szent helyre, nos, erre álmomban sem gondoltam. S hogy most itt lesz Európa első nyelvi múzeuma, ez is megkapó élmény, ahogy a diákok szokták mondani, „ez sem semmi”. Én egyébként szeretem hallgatni ezeket a gyerekeket, gyorsbeszédűek, mindenféle tarka ruhában és hátizsákkal járnak, fülükbe valami füldugaszt tömnek, de láthatóan nagyon jó nekik… Mondd, halkan kérdezem meg, nehogy hiúnak tartsanak: tudják, hogy ki voltam én? Kazinczy?
– Mester, szerintem tudják. Benne vagy a tananyagban. Széphalom ma a leglátogatottabb irodalmi emlékhely. Tudod, hogy neveznek? „A széphalmi remete”. De azt is mondják, hogy „a széphalmi szent”. Itt, a múzeum alapításánál egy ferences atya azt mondta, Kazinczy Szent Ferenc…
– Ez már sok is nekem. Talán érdemes volt élnem. Tudom, hogy sok gondotok van, de annyi mindent túléltünk már. Én szurkolok nektek. És köszönöm Pásztor Emilnek, hogy kitalálta ezt a múzsák ligetét, a megyének, hogy is mondják most, Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, hogy felkarolta, a tudósoknak, a népművelőknek, a tanároknak, hogy továbbadják az eszmét, őrizni és gyarapítani a magyar nyelvet, mert mégiscsak ez az egyetlen dolog, amely összetart bennünket, és azt már mi is tudtuk, s azóta sem találtak ki jobbat: az ember a megtartó hagyományaiban, közösségében érezheti csak jól magát… Hogy is mondtam úgy kétszáz évvel ezelőtt? „Szép és dicső dolog a haza jövendő boldogságán dolgozni, kilesni a rejtekben levő talentumot és az mívelésbe hozni…” Folytassátok!

Széphalmon egy hiedelem szerint Kazinczy Ferenc, a Mester éjjelente itt járkál a parkban. Sétál, körülnéz, megállapít, vizsgálgatja a park fáit, elzavarja a kóbor kutyákat. A szellemektől félnek az emberek, ezért a parkot éjjel mindenki messze elkerüli. De azt is mesélik, hogy az éjszakában olykor fények gyúlnak, elmúlt magyarok dicsfényei, a Halotti beszéd, az Ómagyar Mária Siralom ismeretlen szerzőjének mécsesei, Janus Pannonius, Balassi Bálint fáklyái, a nagy magyar nyelvészek, szótárírók, grammatikusok, úgymint Sylvester János, Szenci Molnár Albert, Apáczai Csere János, a híres Bolyaiak, Széchenyi István, Vörösmarty Mihály Fogarasi János, Czuczor Gergely „körmére égett” gyertyái – és néha már villanylámpák is pislákolnak, olyan jeles magyar írók, költői kis, húszwattos lámpácskái, ócska neonfényei, amelyek mellett körmölték a szép, az örök magyarságnak szóló tanulmányaikat, írásaikat, verseiket. Itt a széphalmi múzsák ligetében olykor hallatszik a névtelen rovásírók karcolásának hangja, felhangzik egy ugor ének, egy szolgálóleány gyermekringató éneke, egy török dal. Olykor keveréknyelveken énekelnek, olykor Vajda János, Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Pilinszky János, Illyés Gyula, Tamási Áron, Sütő András szólal meg, alig hallhatóan. A magyar nyelv nagyjai, a névtelen, gyermekének magyar dalt dúdoló szolgálólánytól a neves költőkig, írókig beköltöztek ide a ligetbe, a magyar nyelv otthonába.

Széphalom nem csupán egy szép halom, hanem a magyar nyelv szimbóluma!